hétfő, 19 február 2018

Kiderült, miért okozhat a cukorbetegség emlékezetzavart

Korábbi tanulmányokból kiderült már, hogy a kettes típusú cukorbetegség kapcsolatba hozható emlékezetzavarral is. Egy friss kutatásból fény derült néhány, az összefüggés hátterében meghúzódó okra. 

Még a lélegzetünket is megváltoztatja a túlzott alkoholfogyasztás

Újabb kockázati tényezővel számolhatunk a jelek szerint mértéktelen alkoholfogyasztás esetén. Minden jel arra utal ugyanis, hogy a sok szeszt fogyasztó felnőttek által kilélegzett levegő nitrogén-oxid tartalma alacsonyabb, mint az absztitenseké. A nitrogén-oxid bizonyos kártékony baktériumok ellen nyújt védelmet.

Laktóz vagy tejérzékenység? A megoldás növényi joghurt helyettesítő!

Egyre több embert érintenek különböző intoleranciák, vannak akik csak tudatosan szeretnének táplálkozni, ezért figyelmüket egyre inkább a természetes gyógymódok az egészséges táplálékok felé fordítják.

Ezért érdemes növényi alapú sajthelyettesítőt fogyasztani

A növényi alapú sajthelyettesítők nagyon egészségesek, hiszen sok esetben sokkal több vitamin és ásványi anyag található bennük, mint az állati eredetű sajtokban: nem véletlen, hogy sokan fogyasztják őket előszeretettel, nem csak lelkiismereti, hanem egészségügyi okokból is.

Melyik olajos mag a legkevésbé hizlaló?

A pisztácia az egyik legalacsonyabb kalóriatartalmú olajos mag, egy 30 grammos adag csak 160 kalóriát tartalmaz.

A keringést is védik, ha naponta 45-90 grammot megeszik belőle az ember. Segítik a testsúly megőrzését. Remek fehérje-és rostforrásként is szolgálnak, derítették ki a Kaliforniai Egyetem kutatói.

A pisztáciában található zsír nem szívódik fel teljes egészében az emésztőszervrendszerből, ami arra utal, hogy ennek a magfélének a korábban gondoltnál is kevesebb az energiatartalma.


Az említett kutatást az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának Mezőgazdasági Kutatószolgálata (ARS) végezte el. 16 egészséges felnőtt vett részt a kísérletben. 30 gramm pisztáciát adtak nekik. Kiszámították az eltérő energiakiválasztásból származó energiaértéket, melyből kiderült, hogy a 30 grammos adag kalóriaértéke 5,9 százalékkal kevesebb a korábban megállapított értéknél.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Hogyan lehetsz optimistább és sikeresebb az egyetemi lét kezdetén?

Hogyan lehetsz optimistább és sikeresebb az egyetemi lét kezdetén?

Hogyan lehetsz optimistább és sikeresebb az egyetemi lét kezdetén?

A University of British...

Tovább a cikkhez
Mégsem kell korlátoznunk a cukorfogyasztást?

Mégsem kell korlátoznunk a cukorfogyasztást?

Mégsem kell korlátoznunk a cukorfogyasztást?

A cukorbevitel korlátozására...

Tovább a cikkhez
Milyen betegség kockázata nő, ha szülés után egy éven belül új baba fogan?

Milyen betegség kockázata nő, ha szülés után egy éven belül új baba fogan?

Milyen betegség kockázata nő, ha szülés után egy éven belül új baba fogan?

A legújabb kutatás szerint...

Tovább a cikkhez

Így készíts arcpakolást házilag a hideg időben

Arcpakolás házilag

Beköszöntött a hűvös idő, ilyenkor jót tesz bőrödnek, ha hetente legalább egyszer elkészítesz egy tápláló arcpakolást házilag.

Bővebben...:

Így használd fel a banánt szépséged érdekében

Banán

A tél egyik slágere a banán, amelyet nem csak enned érdemes, hanem szépséged érdekében is hasznodra lehet. Megmutatjuk, hogyan tudsz házilag egy szuper arcpakolást készíteni banánból percek alatt.

Bővebben...:

Így készül a kókuszvíz házilag

Kókuszvíz

A kókuszból készült italok nem csak mennyei ízükről híresek, de egészségesek és sokoldalúan is felhasználhatóak. Sajnos, a boltban viszont irreálisan sokat kérnek értük, ha egyáltalán lehet kapni ilyesmit, mi viszont egyszerűen kicselezhetjük őket, így készül a kókuszvíz házilag:

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: