kedd, 22 augusztus 2017

Erre használd ki szülőként az iskolaszezont

Az iskolakezdés lehetővé teszi a szülők számára, hogy olyan edzéstervet állítsanak össze maguknak, ami belefér a családi időbeosztásba – hívja föl rá a figyelmet egy szakértő.

Íme a legegyszerűbb öregedés elleni recept

Úgy tűnik, a bölcsek kövét egy mindennapi apró döntésben kell keresni. Egy friss kutatás szerint ugyanis a hosszú élet titka, hogy sokat álljunk, ne üljünk huzamosabb ideig, mert az ülő életmód a kromoszómáinkat védő telomerek rövidüléséhez vezet.

Olcsó okoskesztyű fordítja le a jelnyelvet

Vezetek nélkül okoskesztyűt fejlesztett mérnökök egy csoportja, ami az amerikai jelnyelvet szöveggé formálja, és képes egy virtuális kéz kontrollálására, ami a konkrét gesztusokat utánozza. Az eszközt a szakemberek egyelőre „kesztyűnyelvnek” nevezik, és fő előnye, hogy költséghatékony eszköz.

Itt az első kutatás az étkezési zavarral küzdő nők szexuális életéről

Azok a nők, akik különböző étkezési zavarokkal küzdenek, hajlamosak érzelmileg zárni szex közben, vagy teljesen függetleníteni az aktust partnerüktől, mintha jelen sem lennének. A túlevésre hajlamos nők szervezetében szex közben több kortizol – stresszhormon – termelődik.

Egyenesen a rémületbe

Talán mégis van sors: Niels Arden Oplev rendezői pályája, mintha mindig ide tartott volna. A dán rendező első angol nyelvű filmje, az Egyenesen át (Flatliners, hazai bemutató: szeptember 28.) öt orvostanhallatóról szól, akik különös, önveszélyes játékba kezdenek.

Meghalnak, hogy belessenek az élet utáni világba, ha van olyan, majd a társaik néhány perc várakozás után újjáélesztik őket. De a kíváncsi kalandorok kénytelenek szörnyű módon megtapasztalni a választ: igen, a halál után van valami… és az akár visszajöhet az őt piszkálóval ebbe a világba.

A rendező egész életében sötét és erőszakos filmeket készített. „Az erőszak az emberi természet része – nyilatkozta egyszer. – Ha az ember nem volna eleve erőszakos, ha nem lappangana benne mindig ott a gonosz, nem is készülnének ilyen filmek.” Korai, még Dániában forgatott filmjeinek köszönhetően kapott egy nagy lehetőséget: ő csinált világsikert A tetovált lány svéd változatából Noomi Rapace-szal a főszerepben.

Pedig először nemet mondott a felkérésre: „elég svéd thriller készül, minek legyen még egy” – mondta. A producer azzal tudta rávenni a munkára, hogy olyasmit csinálhat, amit addig sosem. És így is lett.

– Most is az vonzott, hogy olyasmit csinálhatok, amit addig még nem – nyilatkozta az Egyenesen át-ról a rendező. – De nemcsak a saját pályám szempontjából. Úgy akartam foglalkozni a természetfeletti félelemmel, ahogy más még nem. A digitális technika lehetővé teszi, hogy tényleg megelevenedjenek az álmaink. A nyomasztó álmaink is. Gondoltam, kipróbálom, hogy ki tudok-e facsarni valamit az anyagból, ami még nem volt...

IC Press

Országos premierek ősszel

Országos premierek ősszel

Országos premierek ősszel

  Szeptemberben országos...

Tovább a cikkhez
Will Ferrell szerencséje

Will Ferrell szerencséje

Will Ferrell szerencséje

A komoly filmekben a főszereplő...

Tovább a cikkhez
A TV2 esti műsorrendje augusztus 28-tól átalakul

A TV2 esti műsorrendje augusztus 28-tól átalakul

A TV2 esti műsorrendje augusztus 28-tól átalakul

Augusztus 28-án indítja...

Tovább a cikkhez
A méh- és darázscsípés kezelése házilag

A méh- és darázscsípés kezelése házilag

A méh- és darázscsípés kezelése házilag

Életed során talán veled...

Tovább a cikkhez
Amit sosem hittél: ettől a sporttól lehet harmadik heréd!

Amit sosem hittél: ettől a sporttól lehet harmadik heréd!

Amit sosem hittél: ettől a sporttól lehet harmadik heréd!

Dél-afrikai orvosok arra...

Tovább a cikkhez
Ilyen lesz a gyermeked, ha túldicséred

Ilyen lesz a gyermeked, ha túldicséred

Ilyen lesz a gyermeked, ha túldicséred

Egy friss kutatás szerint...

Tovább a cikkhez

Női veszélyek nyáron :amit a felfázásról tudni érdemes

Biztosan emlékszünk anyáink, nagyanyáink féltő mondataira, miszerint ne üljünk hideg kőre, ne mászkáljunk mezítláb, takarjuk be derekunkat – nehogy megfázzon a vesénk, vagy ne töltsünk túl sok időt vizes fürdőruhában.

Bővebben...:

D-vitamin hiány napozás ellenére?

A D-vitamin fontossága mára már köztudottá vált, mostanra leginkább csak a mennyiséggel kapcsolatos viták és a napfény szerepe okoz fennakadásokat. Számtalan tudományosnak tűnő állítással találkozhatunk nap, mint nap. Most Prof. Dr. Ősapay György szakértő ezekről rántja le a leplet, arról miért alakulhat ki D vitamin hiány nyáron a napozás ellenére.

Bővebben...:

3 szuper nyári jéghideg limonádé recept

A jó limonádé ízletes, hideg és legalább 10% gyümölcsrészt kell, hogy  tartalmazzon, ez alól kivétel a szőlőből készült limonádé, ahol minimális gyümölcsrészre van szükségünk.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

Itt a „pegán diéta”, ami egyesíti a paleolit és a vegán étrend előnyeit

pegán diéta

A pegán, azaz a paleo-vegán diéta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Hívei esznek húst és gabonát is, ám elkerülik a tejtermékeket és a glutént. Az étrendet Dr. Mark Hyman, az egyesült államokbeli Cleveland Orvosi Központ munkatársa nevezte el.

Bővebben...:

A fogyókúrás víz készítése otthon percek alatt

fogyókúrás víz

Készíts magadnak otthon fogyókúrás vizet percek alatt, amely nem csak finom, de a kilóktól is megszabadít téged. Ez a finom karcsúsító víz remek zsírégető, érdemes kipróbálnod!

Bővebben...:

Ezért veszélyes az Atkins diéta

Amerikai kutatók szerint a túl sok fehérje fogyasztásán alapuló Atkins diéta, a középkorú emberek számára ugyanolyan veszélyes lehet, mint a dohányzás.

Bővebben...:

Tejszínes csokoládés sütemény recept

Aki szereti a csokoládét, készítse el otthon, ezt a finom tejszínes csokoládés sütemény receptet, amely még a kezdőknek sem okoz gondot.

Bővebben...:

Vaníliás diós piskóta recept

Íme, egy finom mennyei piskóta, amely dióval és vanília pudinggal készül, és csoki darával díszítjük.Gyorsan elkészül, akár születésnapra is elkészíthető.

Bővebben...:

A méh- és darázscsípés kezelése házilag

Életed során talán veled vagy valamelyik közeli hozzátartozóddal előfordult, hogy méh- vagy darázscsípés érte. A korábbi hiedelmekkel ellentétben a kalcium nem jó megoldás erre a fájdalmas kalandra, a méh- és darázscsípés kezelése házilag különböző praktikákkal oldható meg.

Bővebben...:

Sonkás rizottó recept

A jó rizottó titka a megfelelő rizs kiválasztásában rejlik. A sonkás rizottó gyorsan elkészül, és nagyon laktató, érdemes elkészíteni otthon is.

Bővebben...:

Hogyan szokjak le a dohányzásról?

Hogyan szokjak le a dohányzásról? A legtöbbször igen könnyű elhalasztani a napot, amikor az utolsó cigarettára rágyújtunk – gyakorlatilag mindig akad kifogás, amiért épp nem alkalmas elkezdeni az önmegtartóztatást.

Bővebben...:

A málnalevéltea hatásai és alkalmazása

A málnalevél tea az utóbbi években közkedvelt gyógytea lett ,főleg a kismamák körében. Ismerkedjünk meg a málnalevél tea jótékony hatásával.

Bővebben...: