hétfő, 19 február 2018

Kiderült, miért okozhat a cukorbetegség emlékezetzavart

Korábbi tanulmányokból kiderült már, hogy a kettes típusú cukorbetegség kapcsolatba hozható emlékezetzavarral is. Egy friss kutatásból fény derült néhány, az összefüggés hátterében meghúzódó okra. 

4 fűszer, mely rávehet, hogy több zöldséget együnk

Az Illinois Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, vajon könnyebben rávehetőek-e a felnőttek a zöldségfogyasztásra, ha többféle fűszert, például gyömbért, curryt, rozmaringot vagy fokhagymát használnak az ízesítésükhöz.

Laktóz vagy tejérzékenység? A megoldás növényi joghurt helyettesítő!

Egyre több embert érintenek különböző intoleranciák, vannak akik csak tudatosan szeretnének táplálkozni, ezért figyelmüket egyre inkább a természetes gyógymódok az egészséges táplálékok felé fordítják.

Ezért érdemes növényi alapú sajthelyettesítőt fogyasztani

A növényi alapú sajthelyettesítők nagyon egészségesek, hiszen sok esetben sokkal több vitamin és ásványi anyag található bennük, mint az állati eredetű sajtokban: nem véletlen, hogy sokan fogyasztják őket előszeretettel, nem csak lelkiismereti, hanem egészségügyi okokból is.

30 évvel is eltérhet az egyforma korú emberek biológiai életkora

Először meglehetősen sci-fibe illőnek hangozhat, de egy friss kutatásból az derült ki, hogy néhány ember a harmincas éveiben megállíthatja, sőt akár vissza is fordíthatja az öregedés folyamatát.

Az öregedés közel 1000 férfire és nőre gyakorolt hatásai vizsgáló kutatócsoport kimutatta, hogy a 12 éves vizsgálati időszak alatt hárman semmilyen romlást nem mutattak. Biológiailag nulla évet öregedtek, sőt egyenesen fiatalabbnak néztek ki az életkoruknál. A brit, amerikai, izraeli és új-zélandi kutatókból álló nemzetközi csoport szerint ezek az emberek rejthetik az örök fiatalság „elixírjének” kifejlesztéséhez szükséges titkot.
Míg azonban néhányan becsapták az öregedést, mások biológiailag egy naptári év alatt három évet is öregedtek.

A kutatásban 954 embert követtek tizenkét évig az új-zélandi Dunedin városában. A szakértők az alanyok vese- és tüdőfunkcióját, anyagcseréjét, immunrendszerét és fogászati egészségét mérték fel. Telomérjeiket is vizsgálták, azokat a DNS végződéseket, amelyek megakadályozzák a DNS rövidülését az évek során. A résztvevők biológiai életkora 30-tól majdnem 60 évig terjedt, pedig mindegyik alany valódi életkora 38 év volt.

Módszerüket felhasználva a kutatók kimutatták, hogy a 38 évesek közül néhányan inkább 60 éves testtel rendelkeztek. Néhány másik résztvevő pedig akár nyolc évvel is fiatalabb volt valódi életkoránál. Három ember pedig a vizsgálati időszakban egyáltalán nem „öregedett”. A további vizsgálatokból az is kiderült, hogy azokat, akik belül idősebbnek tűntek, a külső szemlélők kívülről is idősebbnek gondolták.

A Proceedings of the National Academy of Science szaklapban megjelent tanulmány szerzői úgy vélik, hogy annak a három embernek a vizsgálata, akik semmit sem öregedtek a kutatási időszakban, a fiatalodáshoz vezető molekuláris és magatartási útvonalak feltárásához vezethet. A kutatók szerint a végcél az lenne, hogy magába az öregedési folyamatba lehessen beavatkozni ahelyett, hogy az olyan halálos betegségeket vennénk külön-külön célba, mint például a szívbetegség vagy a rák.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Napjaink egyik legdivatosabb...

Tovább a cikkhez
Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

  Bizonyos becslések szerint...

Tovább a cikkhez
Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Egy 2004 és 2008 között...

Tovább a cikkhez

Így használd fel a banánt szépséged érdekében

Banán

A tél egyik slágere a banán, amelyet nem csak enned érdemes, hanem szépséged érdekében is hasznodra lehet. Megmutatjuk, hogyan tudsz házilag egy szuper arcpakolást készíteni banánból percek alatt.

Bővebben...:

Így készíts madáreleséget házilag

Itt a tél, éheznek a kerti madarak, de hogy segíteni tudj rajtuk, így készíts madáreleséget házilag.

Bővebben...:

Így készíts WC tisztítót házilag, fillérekből

Wc tisztító házilag

Bizonyára ismerős az érzés, amikor a televízióban látod a tipptopp háziasszonyokat a reklámokban, hogy irigykedsz, nahát, milyen tiszta lakás, fürdőszoba, WC, konyha, és elhatározod, hogy biztosan fogsz venni abból a szerből, amit reklámoz, hiszen akkor neked is ilyen csilli-villi lesz a lakásod.

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: