kedd, 20 február 2018

Indul a tavaszi kerti szezon és a magvetés!

Véget ért a jól megérdemelt pihenő, indul az idei kerti szezon, ideje előszedni az üres cserepeket, magvető tálcákat, és a vetőmag készletet. Megmutatjuk, milyen magokat lehet elkezdeni vetni február végétől.

 Ideje nekiállni az idei kerti munkáknak, így pl. a korai magvetésnek is.

Kiderült, miért okozhat a cukorbetegség emlékezetzavart

Korábbi tanulmányokból kiderült már, hogy a kettes típusú cukorbetegség kapcsolatba hozható emlékezetzavarral is. Egy friss kutatásból fény derült néhány, az összefüggés hátterében meghúzódó okra. 

Laktóz vagy tejérzékenység? A megoldás növényi joghurt helyettesítő!

Egyre több embert érintenek különböző intoleranciák, vannak akik csak tudatosan szeretnének táplálkozni, ezért figyelmüket egyre inkább a természetes gyógymódok az egészséges táplálékok felé fordítják.

Ezért érdemes növényi alapú sajthelyettesítőt fogyasztani

A növényi alapú sajthelyettesítők nagyon egészségesek, hiszen sok esetben sokkal több vitamin és ásványi anyag található bennük, mint az állati eredetű sajtokban: nem véletlen, hogy sokan fogyasztják őket előszeretettel, nem csak lelkiismereti, hanem egészségügyi okokból is.

Adventi böjt – testben és lélekben

Sokak számára újdonság, hogy ilyenkor advent idején is böjtölni szokás. Nemcsak a lelkünket készítjük fel ilyenkor a karácsonyi csodára, hanem a testünket is. Érdemes elgondolkozni ezen, hogy vajon milyen böjti szokásokat vezessünk be ilyenkor testi és lelki értelemben egyaránt. 

 

November közepétől december közepéig 

Így volt a hivatalos téli böjti időszak régebben, ami nem volt annyira szigorú, mint a tavaszi nagyböjt. De mégis voltak fontos kitételek, megszorítások, amelyeket akár ma is betarthatnánk.

Hús helyett sokszor inkább halat ettek, de a héten két napon teljes böjt volt, azaz szerdán és pénteken, amikor még attól is tartózkodtak. A decemberi időszakban érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon milyen böjtöt tudunk ilyenkor tartani? Esetleg mondjunk le a cigarettáról, vagy az alkoholról, vagy esetleg az édességekről? Nehéz ezeket betartani, hiszen pont ez az időszak, amikor mindenki rohan, siet, bevásárol, pörög.

Mikor a lélek megpihen 

Pontosan emiatt a rohanós időben én azt ajánlom, hogy inkább másképp közelítsük meg az adventi böjtöt.

Ha a testünkre figyelünk, akkor érdemes könnyebben étkeznünk. Esténként kevesebbet enni, akár egy kis főzelék, vagy saláta segít az esti nyugodtabb elalvásban. Olyan ételeket együnk, amelyek segítik az emésztést, akár egy kis kefír, joghurt, vagy alma sajttal is segíthet.

Esténként igyunk citromfű vagy menta teát, mely segít a lélek megnyugvásában. A menta az emésztést segíti, s kicsit át is melegít. Fontos, hogy a teákat ne lefekvés előtt igyuk meg, mert akkor a sűrű wc-re járás megzavarja az éjszakai pihenést! Inkább este 7 óra körül kortyolgassuk el!

Lefekvés előtt egy langyos mézes tej is segíti a megnyugvásban, lenyugtat, altat, s a méz erősíti az immunrendszerünket! Érdekesség, hogy az esti kakaó ivás inkább felpörgeti a szervezetet, ahelyett, hogy felkészítené a nyugodt alvásra. Ezért is érdemes elgondolkozni azon, hogy a gyerekek vajon miért nem akarnak hamar elaludni, s még sok-sok meséért kiabálnak! Inkább szoktassuk rá őket a meleg tejre, ami segít, hogy  nyugodtan aludhassanak.

Napi 10 perc 

Szánj magadra időt! Azaz naponta legalább 10 percig ne csinálj semmit! Ne gondolkozz, ne pörögj a nap eseményein, ne sms-zz, ne nézz e-maileket, ne nézd a facebookot! Csak légy magadban! Nézz befele! Meditálj! Lazítsd! Figyeld gondolataidat, nyugtasd le azokat! Küldj pozitív üzeneteket az agyadnak, s általa az egész szervezetednek! Csak napi 10 perc kell, amely már felér egy gyógyulással is! Mindegy milyen technikát alkalmazol, csak szánd magadra azt az időt! Ezt a gyakorlatot persze nemcsak az adventi időszak alatt fontos alkalmazni, hanem az év minden napján! Viszont decemberben, az elcsendesedés, az ünnep várása alatt talán még fontosabb, hogy nézzünk befele, nyugtassuk magunkat, s feltöltsük a lelkünket szeretettel, várakozással.

Kellemes készülődést! Boldog Ádventi időszakot mindenkinek!

Forrás: www.katipatika.hu

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Így neveljük gyermekünket az okos médiahasználatra

Így neveljük gyermekünket az okos médiahasználatra

Így neveljük gyermekünket az okos médiahasználatra

Korábban általános nézet...

Tovább a cikkhez
Hogyan hat az iskolai zaklatás a gyermek teljesítményére?

Hogyan hat az iskolai zaklatás a gyermek teljesítményére?

Hogyan hat az iskolai zaklatás a gyermek teljesítményére?

Az Amerikai Pszichológia...

Tovább a cikkhez
Így használd fel a csalánt egészséged érdekében

Így használd fel a csalánt egészséged érdekében

Így használd fel a csalánt egészséged érdekében

A csalán az egyik legismertebb...

Tovább a cikkhez

Így készíts szappant házilag

szappan készítés

Eleged van a szintetikus anyagokkal átitatott szappanokból? Akkor így készíts szappant házilag!

Bővebben...:

Így készíts WC tisztítót házilag, fillérekből

Wc tisztító házilag

Bizonyára ismerős az érzés, amikor a televízióban látod a tipptopp háziasszonyokat a reklámokban, hogy irigykedsz, nahát, milyen tiszta lakás, fürdőszoba, WC, konyha, és elhatározod, hogy biztosan fogsz venni abból a szerből, amit reklámoz, hiszen akkor neked is ilyen csilli-villi lesz a lakásod.

Bővebben...:

Így készül a kókuszvíz házilag

Kókuszvíz

A kókuszból készült italok nem csak mennyei ízükről híresek, de egészségesek és sokoldalúan is felhasználhatóak. Sajnos, a boltban viszont irreálisan sokat kérnek értük, ha egyáltalán lehet kapni ilyesmit, mi viszont egyszerűen kicselezhetjük őket, így készül a kókuszvíz házilag:

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: