péntek, 19 január 2018

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Különleges élményben lehetett része azoknak, akik egy budapesti márkakereskedésben kipróbálták a Nissan legújabb Micra BOSE® Personal® Premium Edition modelljét. A tesztvezetések során a Wellhello két tagja, Fluor és Diaz pattantak be a sofőrök mellé egy-egy dal erejéig.

Rendhagyó módon tesztelte a BOSE® PERSONAL® technológiát a Wellhello két tagja. Fluorék egy tesztvezetés során pattantak be a mit sem sejtő sofőrök mellé, hogy bemutassák, mire is képes a vadonatúj Nissan Micra BOSE® Personal® Premium Edition modellekbe épített hangrendszer.

A 360°-os, csúcsminőségű hangzásáról ismert hangrendszer a világon elsőként a vadonatúj Nissan modellben érhető el. Az autó hat hangsugárzójából kettő a vezetőülés fejtámlájába van építve, így a BOSE® igazi koncertszerű, élethű hangzással teszi teljessé a vezetés közbeni zenehallgatás élményét.

 „A BOSE® PERSONAL® hangrendszer tesztelése menő lehetőség volt, imádtuk, hogy valakit váratlanul meglephettünk egy mini-koncerttel a hátsó ülésen. Diazzal tipikusan utazás közben is éneklős arcok vagyunk, ilyen ütős hangzásra viszont még a mi >>sokat hallott<< fülünk sem számított” – hangsúlyozta Fluor Tomi az új Nissan hangrendszerével kapcsolatban.

A formáció a 2017-es év egyik legütősebb slágerével, az Odaút című számmal tesztelte az audiorendszer hangzását. A koncert nem csak a sofőrök, hanem Diaz számára is igazi meglepetés volt: az énekes-dalszerző elárulta, hogy hasonló hangzásélménnyel még egy autóban sem találkozott.

„Úgy éreztem magam az autóban ülve, mintha egy koncerten lennék. Nagyon tisztán kiadta a rendszer a dal összes rezgését, szóval nem lepődnék meg, ha valaki tényleg >>elfelejtene hazamenni<< egy ilyen király autókázásról” – tette hozzá nevetve a Wellhello tagja.

Kíváncsi vagy a sofőrök reakciójára? Nézd meg a Nissan videóját!

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
3 méregtelenítő tipp pattanások ellen

3 méregtelenítő tipp pattanások ellen

3 méregtelenítő tipp pattanások ellen

A pattanásos bőr problémája...

Tovább a cikkhez
Ezzel a módszerrel minden penészgombát elpusztíthat otthonában

Ezzel a módszerrel minden penészgombát elpusztíthat otthonában

Ezzel a módszerrel minden penészgombát elpusztíthat otthonában

Naponta több száz gombafajjal...

Tovább a cikkhez
Ez a képességünk meghatározhatja meddig fogunk élni

Ez a képességünk meghatározhatja meddig fogunk élni

Ez a képességünk meghatározhatja meddig fogunk élni

Nem mindegy, hogy hogyan...

Tovább a cikkhez

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: