péntek, 20 április 2018

Milyen károkat okoz napi 5 szál cigi?

Míg az amerikai tinik döntő többsége tudja, hogy a napi rendszerességű, erős dohányzás súlyosan károsítja az egészséget, sokuk tévesen azt gondolja, hogy az időszakos „kocadohányzás” nem ártalmas.

„Mindenféle dohányzás számít” – nyilatkozta a Pediatrics január 12-i számában megjelent tanulmány vezető szerzője, Stephen Amrock, a New York-i Egyetem orvosi karának kutatója. „A társasági dohányzásért is meg kell fizetni, sőt még a ritkán elszívott egy-egy cigaretta is káros. A kocadohányosokra is rettenetes egészségügyi kockázatok leselkednek a jövőben.”

Az eredmények azt mutatták, hogy a kamaszok 88 százaléka tudta, hogy az erős napi dohányzás nagyon káros az egészségre. Csupán 5 százalék állította, hogy az erős dohányzás nem jár kockázattal. Ezzel szemben a tinik 64 százaléka úgy vélte, hogy a kocadohányzás (a definíció szerint napi öt szálnál kevesebb) nem ilyen ártalmas, 10 százalék szerint pedig ez semmilyen kockázattal nem jár.

Szakértők szerint a felnőtt dohányosok mintegy 20 százaléka követ időszakos/nem napi rendszerességű dohányzási rutint. A becslések alapján ez a szám a dohányzó gyerekek körében akár a 80 százalékot is elérheti.

Amrock kutatása meglepő hiányosságot fedett fel a kamaszok tájékozottságában. Kiderült, hogy míg a kamaszok többsége tudja, hogy az erős dohányzás káros, azt csak kevesen tudják, hogy a kocadohányzás is rendkívül ártalmas az egészségre. Vizsgálatában az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) 2012-es országos dohány felmérését vette alapul, amely közel 25 ezer iskolásra terjedt ki hatodik és tizenkettedik osztály között.

 

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

A fogyásra épülő ipar eltúlzott...

Tovább a cikkhez
Ezért lenne jó a testnek, ha csak 9 óra után kezdődne a munka

Ezért lenne jó a testnek, ha csak 9 óra után kezdődne a munka

Ezért lenne jó a testnek, ha csak 9 óra után kezdődne a munka

A kora reggel kezdődő munkahelyi...

Tovább a cikkhez
Akár az erkélyen is kialakíthatsz konyhakertet

Akár az erkélyen is kialakíthatsz konyhakertet

Akár az erkélyen is kialakíthatsz konyhakertet

Sokan hivatkoznak arra,...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...:

Fogyókúra tippek tavaszra

Fogyókúra tavasszal

Bizonyára te is szeretnél egy kicsit jobb formába kerülni a tavasz közeledtével. Ha neked is jól jönne néhány egyszerű praktika ezzel kapcsolatban, akkor olvasd el tavaszi fogyókúra tippjeinket:

Bővebben...: