kedd, 16 január 2018

Ez a valódi oka, ha válogatós a gyermeked

Sok szülő esik kétségbe a gyerekei étkezési szokásai láttán: a legtöbben amiatt aggódnak, hogy a gyerek túl válogatós, ezért egy sor fontos tápanyag nem jut a szervezetébe.

A Kaliforniai Egyetem munkatársai szerint ugyanakkor a gyerekek minden esetben csak szüleik viselkedését utánozzák az asztalnál.

A gyerekek az alapján döntik el – tudat alatt, természetesen -, hogy mennyit és mit esznek, hogy mit látnak a szüleiktől. Amennyiben a szülő válogatós és kikerül bizonyos ételeket, a gyerek sem szívesen nyúl majd ezekhez. Éppen ezért ha a szülő arra vágyik, hogy a gyerek jó étvággyal fogyassza a brokkolit, érdemes a jó példával a kezdetektől elől járni.

„Az étkezés rendkívüli módon társas tevékenység. A szocializáció itt gyakorlatilag fontosabb, mint bárhol máshol. Nem csak az vagy, amit megeszel, hanem az is számít, hogy kivel eszel és hogyan esznek körülötted a többiek. A gyerekeknél a szülői minta pedig többszörösen sokat nyom a latba” – foglalja össze a lényeget a kutatást vezető Dr. Zoe Liberman, aki szerint az emberek nem csak többet esznek, amikor asztaltársaik többet esznek, de ételpreferenciáik is változnak.

A szakember szerint a gyerekeket jó példával bírhatják jobb belátásra a szülők, aminek eredménye a későbbiekben is megmarad: a gyerekek ilyenkor később is jó evők maradnak, felnőttként is szívesen fogyasztják azokat az ételeket, amelyeket otthon jó kedvvel ettek a szülőkkel.

 

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
Immunerősítési tippek télre!

Immunerősítési tippek télre!

Immunerősítési tippek télre!

Itt a tél, kevesebbet süt...

Tovább a cikkhez
Amíg ezzel nem vagy tisztában, bele se kezdj a fogyókúrába

Amíg ezzel nem vagy tisztában, bele se kezdj a fogyókúrába

Amíg ezzel nem vagy tisztában, bele se kezdj a fogyókúrába

A közhiedelemmel ellentétben...

Tovább a cikkhez
Hány partnerrel érdemes ágyba bújnunk életünk során?

Hány partnerrel érdemes ágyba bújnunk életünk során?

Hány partnerrel érdemes ágyba bújnunk életünk során?

Brit tudósok egy csoportja...

Tovább a cikkhez

Nyerd meg a legújabb szuperfoodot a Moringa port!

Moringa fa

Játssz velünk és nyerd meg az 5 csomag Moringa por egyikét, amelyet az élet csodafájának is neveznek gyakran , fantasztikus gyógyhatása miatt!

Bővebben...:

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: