kedd, 21 november 2017

Ha nem akarsz egész nap kimerült lenni, ezt ne idd lefekvés előtt

A lefekvés előtt néhány órával elfogyasztott kávé, amely a világ legelterjedtebb pszichoaktív szerének számít, nem pusztán felébreszt, hanem megzavarja a biológiai óra működését.

 A kutatók szerint ez pedig az időeltolódás okozta rosszulléthez (jet-lag) hasonló nappali fáradtságot és lomhaságot okozhat. A kutatás azonban nem tér ki arra, hogyan befolyásolhatja a reggeli vagy napközbeni kávéfogyasztás a biológiai óránkat. A meglévő eredményeket ráadásul még meg is kell erősíteni.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az este elfogyasztott kávé nem csupán felélénkít, hanem vissza is állítja a biológiai óránkat, hogy később akarjunk lefeküdni – magyarázta a Science Translational Medicine szeptember 16-i számában megjelent tanulmány társszerzője, Kenneth Wright Jr., a Coloradói Egyetem professzora.

Wright és munkatársai öt embert vizsgáltak 49 napig. Három órával szokásos lefekvési idejük előtt vagy egy dupla eszpresszónak megfelelő mennyiségű koffeint tartalmazó tablettát, vagy egy placebo tablettát vettek be. A résztvevőket ezen kívül vagy éles fénynek, vagy tompa fénynek is kitették. Az éles fény szintén visszaállíthatja a biológiai óránkat, amitől később akarunk lefeküdni. Az eredmények azt mutatták, hogy a koffein 40 perccel késleltette a résztvevők biológiai óráját, ami körülbelül fele annak, amennyivel az éles fény behatása késlelteti a belső óránkat.

A kutatás arra utal, hogy a koffein valószínűleg a sejteken belüli jeltovábbítást befolyásolja, megzavarva ezzel a cirkadián ritmus egyik fő összetevőjét.

Ha ez eredményeket sikerül alátámasztani, mit jelent ez azok számára, akik kávéval és más élelmiszereken keresztül fogyasztanak koffeint? A kutatás azt erősíti meg, amit a kávé szerelmesei amúgy is tudtak: ha valaki nem akarja magát másnap lomhának és kimerültnek érezni, lehetőleg kerülje a késői kávéfogyasztást.

 

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Az idei évad második legnézettebb...

Tovább a cikkhez
Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Különleges élményben lehetett...

Tovább a cikkhez
Hihetetlen! Ilyen hamar unják meg a szexet a nők ugyanazzal a partnerrel

Hihetetlen! Ilyen hamar unják meg a szexet a nők ugyanazzal a partnerrel

Hihetetlen! Ilyen hamar unják meg a szexet a nők ugyanazzal a partnerrel

Azok a nők, akik már egy...

Tovább a cikkhez
Ha egészséges bélrendszert szeretnél, egyél ebből minél többet

Ha egészséges bélrendszert szeretnél, egyél ebből minél többet

Ha egészséges bélrendszert szeretnél, egyél ebből minél többet

Ha szeretnénk, hogy bélrendszerünk...

Tovább a cikkhez
Egy olcsó módszer a gyerekek túlsúlyproblémái ellen

Egy olcsó módszer a gyerekek túlsúlyproblémái ellen

Egy olcsó módszer a gyerekek túlsúlyproblémái ellen

Kevesebb mint 20 amerikai...

Tovább a cikkhez

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...:

A cirkadián ritmusunk is befolyásolja a hízásunkat

fogyókúra

A túlsúly és az elhízás az Egyesült Államokban járványként terjed. Korábban már összefüggésbe hozták a problémát a szegényes étrenddel, sőt azt is megállapították, hogy a nap későbbi szakaszában történő étkezés szintén hozzájárul a súlyfelesleg kialakulásához.

Bővebben...:

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...: