csütörtök, 19 október 2017

Vegán étrend összeállítása

A vegán étrend összeállításától sokan tartanak, hiszen nagyon nehéz dolognak tartják. Pedig számtalan oka lehet annak, amiért te is elgondolkodhatsz azon, hogy érdemes lehet vegánnak lenned.

Vegán étrend összeállítása:

Ma már nem tartják magukat azok a mítoszok, melyek szerint csak a húsfogyasztók lehetnek egészségesek, sőt ma már sok helyen a gyerekorvosok és a védőnők sem strázsálnak amellett, hogy a gyermekednek feltétlenül kell húst is fogyasztania. Vegán életmód mellett is lehetséges ugyanolyan változatosan és egészségesen étkezned, amellett, hogy számtalan olyan betegséget is biztosan elkerülsz, melyek a húsfogyasztással járhatnak. Ne felejtsd el a vegánság lelki okait sem: tudósok bizonyították, hogy a húst nem fogyasztó emberek sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak és kevésbé erőszakosak is. Nem véletlenül, hiszen sokkal kevesebb olyan dolgot esznek, melyért valaki erőszakos halált halt.

Kezdő vegánok gyakran beleesnek abba a hibába, hogy húshelyettesítőkön élnek. Ilyenek például a – sajnos, főként gabonából és szójából készült – szójafasírt, gabonakolbász és társai. Sajnos, ezeknek sem az alapanyaga nem túl egészséges, sem az ízesítése, illetve a gondolatiságuk sem túl célravezető. Első néhány hétben még eltűrhetőek, azonban jobb, ha tudod, hogy a vegán életmód ennél sokkal változatosabb táplálkozást kínál. Böngéssz a neten, szerezz vegán barátokat, ismerősöket, akik számtalan recepttel el fognak látni! Továbbá ajánlatos elmerülnöd más népek konyhaművészetében, különösen az indiai konyhában.

Új ételeket, új alapanyagokat fogsz megismerni, melyektől testileg és lelkileg is megújulsz, mondhatni új ember leszel. Sok örömöt kívánunk hozzá!

Heti Facebook kérdésünk: Beszélgessünk! Te mivel védekezel ősszel a megfázás ellen? >>>>>>>>

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Október 16-án indult a TV2...

Tovább a cikkhez
Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Radics Giginek nehéz volt...

Tovább a cikkhez
Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

ByeAlex romantikus énjét...

Tovább a cikkhez
Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

A 810 és 940 nanométeres...

Tovább a cikkhez
Ezeket az illóolajokat érdemes ősszel használni a megfázás ellen

Ezeket az illóolajokat érdemes ősszel használni a megfázás ellen

Ezeket az illóolajokat érdemes ősszel használni a megfázás ellen

Az illóolajokat már az ókorban...

Tovább a cikkhez
Milyen itallal gátolhatod meg az edzés miatti szemfáradtságot?

Milyen itallal gátolhatod meg az edzés miatti szemfáradtságot?

Milyen itallal gátolhatod meg az edzés miatti szemfáradtságot?

Nem feltétlenül csak a lábaink...

Tovább a cikkhez

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...:

Szénhidrátszegény diéta titka

Szénhidrátszegény  diéta

A legtöbb diéta és fogyókúra alapja a szénhidrát csökkentése, így nem csoda, hogy a szénhidrátszegény diétát sok fogyni vágyó követi. A szénhidrátszegény diéta gyors és látványos eredményt hoz, ha te szereted a salátát, a húst, és a zöldségeket, könnyedén betartod majd a szénhidrát csökkentés szabályait.

Bővebben...:

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...: