szerda, 21 február 2018

Gál Kristóf: Ha nem váltok, nagyon rövid időn belül egy igazi megkeseredett színész leszek

Lovász László a színészből rendőrségi szóvivővé vált Gál Kristófot látta vendégül, aki őszintén beszél szakmai váltásának okairól, magánéletéről, valamint házassága megmentéséről. A VIASAT3 műsorában elárulta azt is, hogyan fogadta a Színművészeti legendás Máté Gábor osztálya azt, hogy otthagyja a színészi pályát.

 

Gál Kristóf a Színművészeti Főiskolát többek között Kovács Patrícia, Jordán Adél, Mészáros Máté és Fenyő Iván osztálytársaként végezte. Négy évig dolgozott színészként, amikor úgy érezte, ez nem neki való, inkább rendőrnyomozó szeretne lenni. A rendezőktől számos pozitív visszajelzést kapott, mégis azt érezte, nincs a helyén. Közben a magánéletében a feleségével is kezdtek eltávolodni egymástól, és rádöbbent, ha nem változtat, az könnyen a házasságuk végéhez vezethet. Akkorra már a második gyermekük is megszületett, és úgy érezte a színészet mellett apaként sem tud az lenni, aki igazán szeretne.

„Elkezdtem felismerni, hogy nem látom magamat 40 évesen boldog színészként, hanem szomorú, megkeseredett, esténként a pultot támasztó, rossz esetben két feles, jobb esetben egy sör melletti színész lesz belőlem. Tehát valami nagyon mást kell találni, valami nagyon mást kell csinálni” – vallott érzéseiről a VIASAT3 műsorában.

Kamaszként a színészet mellett a nyomozói pálya érdekelte. A 2006/2007-es évadban kezdett el motoszkálni benne ez a kamaszkori álom, amelynek hatására végül elkezdett ezirányban gondolkodni és utánajárni a lehetőségeinek. A színházból való távozása nem volt egyszerű, Egerben ráadásul Máté Gábor rendezett volna a következő évadban egy darabot, ahol nagyon fontos szerepe lett volna.

„Nem esett nekik túl jól, finoman szólva. De nyilván addig nem mondhattam, hogy engem ne rakjatok bele a következő évadba, amíg nem volt valami biztos” – mesélt távozásának körülményeiről Lovász Lászlónak.

A feleségét másodéves korában ismerte meg, ő egy évvel alatta járt báb szakra. 14 éve házasok, 2 év udvarlás után kérte meg a kezét. 2003 nyarán házasodtak össze és decemberben tudták meg, hogy felesége terhes. Rita odaadó édesanya, aki támogatta Kristófot a színészi pályán, de a váltásban is mellette állt. Kristóf új munkahelye kezdetben a kapcsolatukra is jó hatással volt.

„Egyfajta rendszer került az életünkbe, ami a színházi életforma sajátossága miatt addig nem volt. Ott volt is egy kicsi felfutó ága ennek a rossz irányba elment házasságunknak” – ismerte el az egykori színész.

Az új munka hozta élményekkel a felesége azonban nem tudott mit kezdeni, Rita egyre inkább úgy érezte, egy idegennel él együtt. Az alapdolgokat megbeszélve, mint két jóbarát kezdtek egymás mellett élni. Ez az időszak három évig tartott, majd feleségét 2010-ben elhívták Kecskemétre játszani.

„Akkorra ő, az addig háttérbe húzódó, addig a férjem szempontjait is figyelembe veszem feleség egyszer csak azt mondta, hogy jól van, Szívem, most én jövök” – árulta el.

A család Kecskemétre költözött, Kristóf ekkor került a rendőrségen belül megyei szinten a szóvivői pályára, majd 2016 nyarán kezdett el az ORFK-nál szóvivőként dolgozni. Pestre költözött, feleségével csak hétvégente találkoztak. Kristóf nagyon felszabadult ebben az új helyzetben, Ritát viszont megviselte. Érzéseiket, addigi kapcsolatukat végül a gyömrői házuk lépcsőjén tisztázták.

„Annyira másnak éreztem őt, mint hosszú éveken keresztül. Egyszer csak ott volt velem egy szinten és kíváncsi volt rám. Hét éve nem láttam ilyennek a feleségemet, ennél izgalmasabb nincs, persze, nézzük meg, hogy mi lesz ebből. Mint a hülye kamaszgyerekek egymásba szerettünk ettől. Olyan régóta hordozott, de kellő érzelmi intelligenciával elfogadott és feldolgozott dolgokat tudtunk egy pillanat alatt szinte elengedni” – vallott csillogó szemmel házasságuk történetéről a ma esti műsorban.

A színház Kristófnak nem hiányzik, minden nyáron két hetet tölt a régi osztálytársaival, neki ez elegendő.

Lakástalkshow minden héten hétfőtől csütörtökig késő este a VIASAT3-on.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Az inszomniában szenvedők...

Tovább a cikkhez
Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Az Egyesült Államokban több...

Tovább a cikkhez
Ezért fontos, hogy a gyermekünk tudja, nem baj, ha hibázik

Ezért fontos, hogy a gyermekünk tudja, nem baj, ha hibázik

Ezért fontos, hogy a gyermekünk tudja, nem baj, ha hibázik

Azok a gyerekek, akik szerint...

Tovább a cikkhez

Így készíts Túró Rudit házilag a gyerekeknek

túrórudi készítése házilag

A hungarikumnak számító Túró Rudi mindenki kedvence, de mint tudjuk egyre kisebb és egyre drágább. Ha mégsem szeretnétek lemondani róla, akkor így készíts túró rudit házilag a gyerekeknek.

Bővebben...:

Így készíts szappant házilag

szappan készítés

Eleged van a szintetikus anyagokkal átitatott szappanokból? Akkor így készíts szappant házilag!

Bővebben...:

Így készül a kókuszvíz házilag

Kókuszvíz

A kókuszból készült italok nem csak mennyei ízükről híresek, de egészségesek és sokoldalúan is felhasználhatóak. Sajnos, a boltban viszont irreálisan sokat kérnek értük, ha egyáltalán lehet kapni ilyesmit, mi viszont egyszerűen kicselezhetjük őket, így készül a kókuszvíz házilag:

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: