csütörtök, 18 január 2018

Ez az új eszköz feldobhatja a szexuális életed

A Lovely nevű eszköz Bluetooth-on keresztül kapcsolódik az okostelefonhoz, hogy rögzítse a csípőmozdulatok számát, az elégetett kalóriákat és a sebességet is az együttlétek alkalmával.

 A kaliforniai feltalálók „okos szexjátékot” hívtak életre, mely a nemi élet szinte valamennyi mérhető adatát megőrzi. Előnye, hogy 120 különböző pozícióban képes a követésre, ráadásul tippeket is ad a technika jobbá tételére.

Az egyenméretben kapható eszköz akkumulátorral működik, amely az élvezetet fokozó vibráló funkció nélkül hét órán keresztül bírja, azzal pedig két óráig. A töltés induktív állomáson történik, és LED-ek mutatják az állapotát.

A kiagyalók elmondták, hogy nemcsak heteroszexuálisoknak, hanem mindenféle orientációjú pároknak ideális a használata.

„Nemcsak a hímvesszőre lehet felhúzni, hanem akár műpéniszre vagy ujjakra is” – tette hozzá Reid Mahalko szex- és párkapcsolati szakértő, aki szerint csak a fantázia szabhat határt a széleskörű felhasználásnak.

A projekt jelenleg közösségi finanszírozásra vár, amihez az Indiegogo oldalon lehet csatlakozni. Százdolláros (nagyjából 28 000 forintos) adomány esetén garantált egy termék.

 

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
Sosem hinnéd, mi az, ami még több evésre sarkallhat

Sosem hinnéd, mi az, ami még több evésre sarkallhat

Sosem hinnéd, mi az, ami még több evésre sarkallhat

Minél élénkebben fel tudja...

Tovább a cikkhez
Már egy ilyen éjszaka után kimutatható a vérből a korai öregedés jele

Már egy ilyen éjszaka után kimutatható a vérből a korai öregedés jele

Már egy ilyen éjszaka után kimutatható a vérből a korai öregedés jele

Aki négyből egy éjszakán...

Tovább a cikkhez
Ezek az internetes oldalak segíthetnek a dohányzásról való leszokásban

Ezek az internetes oldalak segíthetnek a dohányzásról való leszokásban

Ezek az internetes oldalak segíthetnek a dohányzásról való leszokásban

Felejtsük el a fényképfeltöltést...

Tovább a cikkhez

Így készíts házilag lábfürdőt

Lábfürdő

Ha úgy érzed állandóan sajog és fáj a lábad, mire hazaérsz, egy gyógyító lábfürdő csodát tesz. Megmutatjuk, hogyan tudsz lábfürdőt készíteni házilag, amely nyugtatja és ápolja lábadat.

Bővebben...:

Így készíts szappant házilag

szappan készítés

Eleged van a szintetikus anyagokkal átitatott szappanokból? Akkor így készíts szappant házilag!

Bővebben...:

Így készül a kókuszvíz házilag

Kókuszvíz

A kókuszból készült italok nem csak mennyei ízükről híresek, de egészségesek és sokoldalúan is felhasználhatóak. Sajnos, a boltban viszont irreálisan sokat kérnek értük, ha egyáltalán lehet kapni ilyesmit, mi viszont egyszerűen kicselezhetjük őket, így készül a kókuszvíz házilag:

Bővebben...:

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: