szombat, 21 április 2018

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet igazuk, és ez már néhány filmnél előfordult.

Stephen King AZ című, több mint ezeroldalas regényét a filmesek két részre bontották, és az első 500 oldal megfilmesítésének elsöprő sikere után a múlt nyáron minden filmőrült azt próbálta megtippelni, hogy ki fogja felnőtt korukban eljátszani a rettentő bohóccal szembeszálló gyerekcsapat tagjait. És mivel a Vesztesek Klubja egyetlen lánytagjának égővörös a haja, a rajongók azonnal Jessica Chastain után kiáltottak, egy interjúban még maga az azóta 16 éves Sophia Lillis is azt nyilatkozta, hogy a nála 15 évvel idősebb, két Oscar-díjra jelölt színésznőt szeretné felnőtt utódjául.

És tessék: a papírforma úgy látszik, teljesül, és Jessica Chastain valóban leszerződik az AZ második részére, amelyben az egykori gyerekek 27 évvel később visszatérnek régi rémületeik színhelyére, hogy újból megpróbálják legyőzni Pennywise-t, a bohócot. Az első rész volt az első olyan horror, amely Amerikában több mint 300 millió dollár bevételt hozott, így aztán nem csoda, hogy Andy Muschetti író-rendező is visszatér a folytatáshoz. A Varietyben megjelent nyilatkozta szerint egyelőre még csak tárgyalnak Chastainnel, de valószínű a megállapodás. A forgatókönyvírók még szintén nem készültek el, de bele kell húzniuk, hiszen nyáron már dolgoznia kell a stábnak. A New Line ugyanis már kitűzte az AZ 2. premierjét 2019. szeptember 6-ra.

IC Press

Csatlakozz hozzánk facebookon a "Szezonális Kamra receptek" csoportunkba, és oszd meg kedvenc receptedet! >>>>>>>>

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Azok, akik az ebédjük mellé...

Tovább a cikkhez
4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

A menopauza legkellemetlenebb...

Tovább a cikkhez
Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

A fogyásra épülő ipar eltúlzott...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

3 gyönyörű örökzöld a kertünkbe!

A tuják változatos forma világa már rég meghódította a kertészek szívét. Íme, 3 különböző tuja, amely igencsak eltérnek méretben és formában.

Bővebben...:

A kánna ültetése és gondozása

A kertbarátok egyik kedvenc növénye a kánna, mivel hatalmas piros és színes virágával a legjobb tömeg és színhatás érhető el a növénnyel.

Bővebben...:

Egynyári virágok ültetése kiskertben

Az egynyári virágok ültetésével színes és változatos kiskertet hozhatunk létre kevés pénzből. Ha gyorsan szeretnénk kertünkben valami látványos, virágzó részt kialakítani, az egynyári virágokra mindig számíthatunk. Fillérekből tudunk látványos kertet kialakítani a segítségükkel, és szinte egész nyáron át virágba borítják kertünket, erkélyünket.

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...:

Fogyókúra tippek tavaszra

Fogyókúra tavasszal

Bizonyára te is szeretnél egy kicsit jobb formába kerülni a tavasz közeledtével. Ha neked is jól jönne néhány egyszerű praktika ezzel kapcsolatban, akkor olvasd el tavaszi fogyókúra tippjeinket:

Bővebben...: