szerda, 17 január 2018

Sosem találod ki hányszor változik egy nő ruhamérete élete során

Természetesen minden nőnek ingadozik a súlya az évek alatt, de tudtátok, hogy egy átlagos nőnek 31-szer változik a ruhamérete felnőtt élete során? Az ezzel kapcsolatos legutóbbi felmérés azt is megvizsgálta, milyen életesemények hajlamosítanak bennünket a leginkább hízásra.

 A kutatók szerint szerint életünk „leghizlalóbb” időszakai közé tartozik a partnerünkkel való összeköltözés és a házasság első néhány éve, illetve a gyermekvállalás. A legjobb formánkat pedig az esküvőnk előtti időszakban, illetve szerelmi bánatot, szakítást követően hozzuk. Természetesen a karácsonyi és a téli időszakra, meg úgy általánosságban az ünnepekre jellemző átmeneti súlynövekedéseket sem szabad elfelejteni.

A nők jellemzően 28 éves életkorukban a legelégedettebbek testükkel, legelégedetlenebbnek pedig a 30-as éveik végén mondhatók. Ezek az életszakaszok a férfiaknál is majdnem megegyeznek. A megkérdezett nők közül 10-ből 6-an nem elégedettek ruhájuk méretével, összehasonlítva a hasonló elégedetlenségről beszámoló férfiak 45%-ával. Míg a férfiak 21%-a, addig a hölgyek 40%-a számolt be önbizalmának csökkenéséről, ha ruhavásárlásra kerül a sor. A nők ¾-ének porosodnak még szekrényében olyan régi ruhadarabok, melyeket már rég nem passzolnak alakjukhoz, ez számszerűsítve 16 ruhadarabot jelent egy átlagos női szekrényben. Érdekes módon ebben a férfiak sem nagyon különböznek, a megkérdezettek 61%-ának szintén vannak túl nagy, vagy túl kicsi ruhái, melyeket évek óta nem tudnak már felvenni. Indoklásul pedig egységesen azt felelték, hogy azért tartották meg ezeket a ruhákat, mert egy napon szeretnék visszanyerni azt a fizikai állapotot, hogy újra beleférjenek ezekbe a régi darabokba.

A felmérés lebonyolításában nagy szerepet játszó ’Fits Me’ honlap egyik szóvivője szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy az életünk során bekövetkező súlyingadozások nemtől függetlenül teljesen normálisak. „Ruhaméret ide vagy oda, a lényeg, hogy az ember jól érezze magát a bőrében.”

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
Így mosnak hajat az új samponmentes mozgalom hívei

Így mosnak hajat az új samponmentes mozgalom hívei

Így mosnak hajat az új samponmentes mozgalom hívei

Egy új szépségtrend a kevesebb...

Tovább a cikkhez
Ez a zöldség meggátolhatja a túlevést

Ez a zöldség meggátolhatja a túlevést

Ez a zöldség meggátolhatja a túlevést

Az Adelaide Egyetem munkatársai...

Tovább a cikkhez
A testmozgás önmagában nem fogyaszt, sőt, hízhatsz is miatta

A testmozgás önmagában nem fogyaszt, sőt, hízhatsz is miatta

A testmozgás önmagában nem fogyaszt, sőt, hízhatsz is miatta

A mozgás önmagában nem elég...

Tovább a cikkhez

Így készül a kókuszvíz házilag

Kókuszvíz

A kókuszból készült italok nem csak mennyei ízükről híresek, de egészségesek és sokoldalúan is felhasználhatóak. Sajnos, a boltban viszont irreálisan sokat kérnek értük, ha egyáltalán lehet kapni ilyesmit, mi viszont egyszerűen kicselezhetjük őket, így készül a kókuszvíz házilag:

Bővebben...:

Így etesd a madarakat télen

Madáretetés

A tél közeledtével sokan éreznek arra, hogy madáretetőt telepítsenek, így segítve a kerti madarak túlélését. Ahhoz, hogy a madarakkal jót tegyél, mindenképpen így etesd a madarakat télen, s  meglásd, csivitelésükkel meghálálják.

Bővebben...:

Így készíts téli arcpakolást házilag a kamrából

Arcpakolás házilag

Ha eleged van a sok vegyszerrel teli bolti arcpakolásból, készíts házilag egy saját kozmetikai szert, amelyhez a hozzávalókat a kamrából kell beszerezned fillérekből.

Bővebben...:

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: