szerda, 22 november 2017

Miért erősebb az allergia ősszel?

A szénanátha és az egyéb, fű és fafélék okozta allergiák a tavasszal és a nyárral állnak összefüggésben mindannyiunk fejében.

Holott a szezonális allergiás tünetek ősszel ugyanúgy lecsaphatnak, mint a napos hónapokban, ráadásul az őszi hideg levegőben ugyanolyan erős allergének keringenek, mint a pollenek.

 

A pollenekről, a fákról, fűfélékről, virágokról származó aprócska részecskékről ma már mindenki tudja, hogy a levegőben terjedve az arra érzékenyek szemébe, orrába, szájába vagy fülébe kerülve váltják ki az allergiás reakciót.

A parlagfűvel az az egyik legnagyobb baj, hogy nem csak a nyarat, de az őszt is pokollá teheti azok számára, akik nem szednek valamilyen allergia ellenes készítményt, jellemzően antihisztamint. A parlagfű ugyanis augusztus közepétől október első feléig bocsát ki polleneket, így bőven az őszi szezonban is kínzó panaszokat okozhat.Ugyanilyen tünetekre készülhetnek azok is, akik nem a tavasszal és nyáron virágzó növények pollenjeire allergiások, hanem az őszi fák, füvek terjesztette parányi allergénekre. De ezeken kívül a penész által kibocsátott spórákkal is vigyázni kell, hiszen az erre érzékenyek számára az őszi hűvös idő valóságos átok. Ilyenkor ugyanis a penészgombák számára ideális az időjárás ahhoz, hogy nagyobb mértékben elszaporodjanak.Az őszi allergiák esetén a nyáron jól alkalmazható zárt térben tartózkodás sem kifejezetten jó tanács, mert az alacsony páratartalom a zárt terekben szintén az orrot és a tüdőt irritáló allergiás reakciókat erősítheti vagy provokálhatja. Az alacsony páratartalom ugyanis kiszárítja a nyálkahártyákat és így gyulladáshoz vezet, míg a hideg, száraz levegő miatt az orrnyálkahártya megdagadhat és orrfolyást eredményez.


A páratartalom leginkább a munkahelyeken tud lényegesen alacsonyabbá válni, mint szükséges volna, ezen pedig sok vállalatnál nem igazán lehet segíteni. A szakemberek azért azt tanácsolják, hogy az otthoni páratartalmat igyekezzenek az érzékenyek megfelelő értéken tartani, ami 35-50%-os értéket jelent. Illetve, a lakás megfelelő tisztántartásával is enyhíteni lehet a további irritáló részecskék - poratka ürüléke, stb. - hatását. Ezen túl menően a szakértők azt tanácsolják, aki őszi szezonális allergiában szenved, az bírja még ki a panaszokat novemberig, akkor ugyanis a hideg idő véget vet az irritáló körülményeknek.

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Az idei évad második legnézettebb...

Tovább a cikkhez
Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Különleges élményben lehetett...

Tovább a cikkhez
Végre kiderült: ezért hajlamosabbak a nők a migrénre

Végre kiderült: ezért hajlamosabbak a nők a migrénre

Végre kiderült: ezért hajlamosabbak a nők a migrénre

A nők háromszor nagyobb...

Tovább a cikkhez
Miért nem csökken a lisztérzékenyek száma, ha egyre többen élnek gluténmentes ét...

Miért nem csökken a lisztérzékenyek száma, ha egyre többen élnek gluténmentes ét...

Miért nem csökken a lisztérzékenyek száma, ha egyre többen élnek gluténmentes ét...

Egyre több ember követi...

Tovább a cikkhez
Baktériumok segítségével kerülhetjük el a hízást?

Baktériumok segítségével kerülhetjük el a hízást?

Baktériumok segítségével kerülhetjük el a hízást?

Bizonyos baktériumok bélbe...

Tovább a cikkhez

Így készíts extra finom forró almás rétest karácsonyra

Almás rétes

Ha egy nagyon finom, mégis gyorsan elkészíthető süteményt keresel az ünnepekre, próbáld ki ezt az extra finom almás rétest, amely 1 óra alatt elkészíthető.

Bővebben...:

5 karácsonyi ajándék ötlet nőknek

Karácsonyi ajándékötlet nőknek

Kedves Urak, hamarosan menthetetlenül nyakunkon a karácsony! Igen, igen, tudjuk, hogy hamarabb lefutnátok a Maratont, mint hogy felsoroljatok 5 karácsonyi ajándék ötletet nőknek, ezért aztán úgy döntöttünk, súgunk egy kicsit. Tudjuk, hogy nem vagyunk egyszerű esetek, de azért bátorság, menni fog az az 5 ajándék! Vagy tíz…
Néhány támpont, amit nem árt, ha megszívleltek:

Bővebben...:

Ez a mogyorós fahéjas habcsók a család kedvence lesz karácsonykor

Ha karácsonyra valami izgalmas süti receptet keresel, próbáld ki ezt a fantasztikusan finom habcsók receptet, amely garantáltan a család kedvence lesz.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...:

A cirkadián ritmusunk is befolyásolja a hízásunkat

fogyókúra

A túlsúly és az elhízás az Egyesült Államokban járványként terjed. Korábban már összefüggésbe hozták a problémát a szegényes étrenddel, sőt azt is megállapították, hogy a nap későbbi szakaszában történő étkezés szintén hozzájárul a súlyfelesleg kialakulásához.

Bővebben...:

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...: