szombat, 21 április 2018

Ismerd meg a legegészségesebb sárgarépa-fajtákat

A sárgarépa (Daucus carota) szinte egyetlen kiskertből sem hiányozhat, hiszen termesztése egyszerű, és szinte napi szinte használjuk a konyhában a gyökerét!

Ez a közismert gyökérzöldség az ernyősvirágúak családjába tartozik, nálunk még leginkább a narancssárga változatát ismerjük és használjuk, de ma már nem ritka a fekete illetve a sárga színű répa sem, de közkedvelt lett az utóbbi években a bébi sárgarépa, és a kerekded párizsi sárgarépa is.

Megéri ezeket a hazai kertészeti áruházakban vetőmag formájában megvásárolni és kertünkben termeszteni, mert vetésük és gondozásuk egyszerű, és változatosabbá tehetjük velük az étkezéseket is.

Már kora tavasztól elkezdhetjük a sárgarépa magok vetését, de akár a nyár közepéig is elszórhatjuk őket. A szép és nagyméretű gyökér fejlődéséhez szükséges a vetésforgó, valamint a laza talaj, mert a növény karó gyökere csak így tud mélyre hatolni.

Napos illetve félárnyékos részre is ültethetjük, majd a kifejlett növényeket rendszeresen öntözni és kapálni kell. A sárgarépa magja nagyon apró, így aki később nem szeretne az egyeléssel időt és energiát veszteni, a magokat egy szaporító ládába, vagy más ültető edénybe nevelje elő, majd a kifejlett palántákat ültesse ki a szabadba. A magok vetése után 2-3 hétig is eltarthat a csírázás, legyünk türelmesek.

A sárgarépafajták csoportosítása
Tenyészidő alapján: korai (80-90 nap), középkorai (90-100 nap), középkésői (100-120 nap), késői (120-140 nap).

Sajnos sok kártevő kedveli a sárgarépát, így a megelőzés érdekében, ültessük a tövek mellé hagymaféléket, bársonyvirágot, fokhagymát, vagy metélőhagymát, ezek elűzik a betolakodókat.

Íme, néhány sárgarépafajta:

NANTES 2

Középkorai!
Középkorai tenyészidejű fajta, másodvetésre is alkalmas. A gyökér hengeres, tompa végű, 16-18 cm hosszú, intenzív vörös színű, kiváló minőségű. Főként friss fogyasztásra alkalmas, de későbbi vetéssel tárolható is.

ARANY (CHANTENAY)

Középkorai!
Nagy termőképességű, nyári-őszi fogyasztásra és tárolásra alkalmas fajta. Levélzete középnagy, a gyökér félhosszú, tompa végű.

 

VÖRÖS ÓRIÁS

Nagy hozamú, szabadföldi fajta. Friss fogyasztásra, tárolásra alkalmas. Répája hegyes végű.

TINGA

Hosszú tenyészidejű!
Hosszú tenyészidejű (157-162 nap) bőtermő fajta. A répatest 20-22 cm hosszú, hegyes végű, színe szép sötétvörös, a felső végén nem hajlamos a bezöldülésre. Bak-hátas termesztésre is ajánlott. Jól tárolható, kiváló fajta.

Fekete sárgarépa:

Sötétbíbor héjszínű, narancsvörös szívrészű, friss fogyasztásra alkalmas 95 napos tenyészidejű újdonság. Gyökere hosszú, hengeres, enyhén keskenyedő. Nyári és őszi betakarítása javasolt.

Párizsi gömbölyű sárgarépa

Igen korai, apró, 3 cm átmérőjű, kerek formájú sárgarépa kevés zölddel. Különleges, kerek formája mellett zamatos íze teszi közkedveltté ezt a fajtát. A tányéron díszként sem utolsó, remekül kombinálható például apró szemű burgonyával. A rövid répa miatt igen egyszerű szüretelni. A gyerekek is imádni fogják ezt az egészséges rágcsálnivalót!

A sárgarépa vitamintartalma:

A sárgarépa leginkább magas béta karotin tartalmáról híres, amely az A vitamin elő vitaminja. De ezen kívül található benne kálium, kalcium, magnézium, szelén, C-vitamin, és igen magas a rosttartalma, nyersen is érdemes fogyasztani.

Aki szeretne nyáron szép barna lenni, tavasszal egyen sok sárgarépát, mert a karotin tartalma miatt szinte előbarnítja bőrünket.

A sárgarépa gyógyító hatása

1. legfontosabbat már a színe elárulja, sok béta-karotin van benne, ami az A-vitamin elővitaminja,

2. véd a szabadgyökök ellen,

3. a sejtek anyagcseréjét aktiválja,

4. fiatalít, megállítja az öregedési folyamatokat,

5. növeszti a hajat és a körmöt,

6. széppé teszi a hajat, a bőrt,

7. erősíti az immunrendszert,

8. javítja a szemet,

9. hasznos farkasvakság esetén,

10. segíti a vérkeringést,

11. hasznos a szívnek.

Sárgarépabomba

20 dkg sárgarépa apróra reszelve, 1 alma szintén apróra reszelve, 2 ek. olívaolaj vagy kukoricacsíra olaj, 1 ek. citromlé,

1 ek. narancslé, 1 ek. mazsola vagy más aprított kandírozott gyümölcs.

Összekeverjük.

Fontos: az A-vitamin, a karotinok zsírban oldódnak, ezért zsírok nélkül nem szívódnak fel jól. és így nem tudnak bejutni a sejtekbe.

Csatlakozz hozzánk facebookon a "Szezonális Kamra receptek" csoportunkba, és oszd meg kedvenc receptedet! >>>>>>>>

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Azok, akik az ebédjük mellé...

Tovább a cikkhez
4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

A menopauza legkellemetlenebb...

Tovább a cikkhez
Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

A fogyásra épülő ipar eltúlzott...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

Ültessünk mediterrán murvafürtöt a kertbe!

murvafürt

Ezt a gyönyörű mediterrán szépséget sok tengerparti országban láthattuk, a kertekben. De itthon is ültethetünk murvafürtöt, amely szép mediterrán kúszónövény lesz kertünkben.

Bővebben...:

A mediterrán papagájvirág gondozása

Nem hiába kapta ezt a különleges nevet a papagájvirág (strelitzia reginae) hiszen valóban egy papagáj tarka színeiben tündököl, és még a virág formája is egy madárcsőrre emlékeztet minket.

Bővebben...:

Így termesszünk kertünkben homoktövist!

Homoktövis /Hippophae Rhamnoides/ A homok aranyának nevezik, a legelterjedtebb bogyós cserje, 100 g friss homoktövis kb. 450 mg C-vitamint tartalmaz.

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...:

Fogyókúra tippek tavaszra

Fogyókúra tavasszal

Bizonyára te is szeretnél egy kicsit jobb formába kerülni a tavasz közeledtével. Ha neked is jól jönne néhány egyszerű praktika ezzel kapcsolatban, akkor olvasd el tavaszi fogyókúra tippjeinket:

Bővebben...: