péntek, 19 január 2018

Van, hogy egy kis segítségre van szükség az otthoni vérnyomásméréshez

Egyre többen mérik vérnyomásukat otthonukban, ami mindenképpen jó hírnek számít. A gond csak az, hogy vannak felnőttek, akik kevésbé hajlandóak ezzel a módszerrel kordában tartani egészségüket.

Mint egy amerikai felmérésből kiderült, főként azok hanyagolják el az otthoni vérnyomásmérést, akiknek nincs meg az érettségijük, illetve egyedül élnek. Az Amerikai Szív Szövetség ajánlása szerint azok, akik magas vérnyomással küzdenek, jól teszik, ha naponta kétszer-háromszor is megmérik vérnyomásukat.

„Az otthoni vérnyomásmérés segít abban, hogy a páciens kezébe vehesse kezelését, illetve az orvos láthassa, mennyire hatékony az adott kezelés. Hasznos továbbá, hogy így jól látszik, milyen különbségek vannak az otthoni és a rendelőbeli mérések között” – olvasható a szövetség sajtóközleményében.

A kutatás során a szakemberek több mint 6100 felnőtt adatait vizsgálták, akik a 2013-14-es állami egészségügyi felmérésben vettek részt. Mint kiderült, a válaszadók több mint 25 százaléka rendszeresen mér vérnyomást otthon havonta legalább egyszer, míg 2009-10-ben mindez csupán 22 százalékra volt jellemző.

Az ellenőrizetlen és kezeletlen magas vérnyomás az artériák károsodásához, egyúttal pedig stroke-hoz is vezethet, ezért különösen fontos volna, hogy minden veszélyeztetett felnőtt rendszeresen elvégezze az otthoni méréseket.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
6 egészséges és vidám reggeli tipp gyerekeknek

6 egészséges és vidám reggeli tipp gyerekeknek

6 egészséges és vidám reggeli tipp gyerekeknek

Ön is tanácstalan mit adjon...

Tovább a cikkhez
Ennél idősebb babához már nem kell felkelni éjszaka, ha felébred

Ennél idősebb babához már nem kell felkelni éjszaka, ha felébred

Ennél idősebb babához már nem kell felkelni éjszaka, ha felébred

Egy nemrégiben közzétett...

Tovább a cikkhez
Ezek az útifűmaghéj előnyei

Ezek az útifűmaghéj előnyei

Ezek az útifűmaghéj előnyei

Méregtelenítés természetesen,emésztés...

Tovább a cikkhez

Így készül a kókuszvíz házilag

Kókuszvíz

A kókuszból készült italok nem csak mennyei ízükről híresek, de egészségesek és sokoldalúan is felhasználhatóak. Sajnos, a boltban viszont irreálisan sokat kérnek értük, ha egyáltalán lehet kapni ilyesmit, mi viszont egyszerűen kicselezhetjük őket, így készül a kókuszvíz házilag:

Bővebben...:

Így készíts arcpakolást házilag a hideg időben

Arcpakolás házilag

Beköszöntött a hűvös idő, ilyenkor jót tesz bőrödnek, ha hetente legalább egyszer elkészítesz egy tápláló arcpakolást házilag.

Bővebben...:

Egészséges és gyors reggeli chia puding eperrel és zabpehellyel

Chia puding

Szeretnél egy olyan reggelit, amelytől nem leszel éhes egy óra múlva és még egészséges is? Akkor reggelre készítsd el ezt a finom epres chia pudingot, és akár a munkahelyedre is magaddal viheted!

Bővebben...:

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: