szombat, 21 április 2018

Növeljük szellemi képességünket D vitaminnal!

A Journals of Gerontology Series A című lapban két új tanulmány is megjelent, melyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a nők szellemi teljesítőképességén koruk előrehaladtával sokat segíthet a D-vitamin.

 

A franciaországi Angers Egyetemi Kórház munkatársai Cedric Annweiler vezetésével megállapították, hogy a D-vitamin bevitellel nagyban csökkenthető az Alzheimer-kór kialakulásának esélye, míg ezzel párhuzamosan Yelean Slinin, a minneapolisi Veterán Orvosi Központ munkatársa arra a megfigyelésre jutott, hogy azoknál az idős nőknél, akiknek alacsony a D-vitamin szintje, nagyobb eséllyel indul meg a szellemi hanyatlás. Előbbi vizsgálatban 498, utóbbiban 6257 idős nő vett részt.

Slinin csapata megállapította, hogy a nagyon alacsony D-vitamin szint (10 nanogramm/mililiter) többnyire együtt járt a rosszabb szellemi teljesítőképességgel, de már a kevésbé alacsony szint (20 nanogramm/mililiter) is nagyobb kockázatot jelentett e téren. Annweiler csapata eközben arra a következtetésre jutott, hogy az Alzheimer-kórosaknál átlagosan alacsonyabb volt a D-vitaminszint, mint azoknál, akiknél valamilyen más hasonló kór, például demencia jelentkezett, illetve azoknál, akik teljesen ép szellemi állapotúak voltak.

Korábbi tanulmányok már arra is rámutattak, hogy idős férfiak esetében a nem elegendő D-vitamin megnövelheti a mozgásbeli korlátozottság, netán a teljes mozgásképtelenség esélyét.

Csatlakozz hozzánk facebookon a "Szezonális Kamra receptek" csoportunkba, és oszd meg kedvenc receptedet! >>>>>>>>

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
7 életmód-tipp, mellyel védheted szíved egészségét

7 életmód-tipp, mellyel védheted szíved egészségét

7 életmód-tipp, mellyel védheted szíved egészségét

A köztudatban a szívbetegség...

Tovább a cikkhez
2020-ban jöhet a szuperhatásos DNS-alapú fogyókúra

2020-ban jöhet a szuperhatásos DNS-alapú fogyókúra

2020-ban jöhet a szuperhatásos DNS-alapú fogyókúra

Hamarosan az abszolút személyre...

Tovább a cikkhez
5 szuperkütyü a gyerekneveléshez

5 szuperkütyü a gyerekneveléshez

5 szuperkütyü a gyerekneveléshez

Szülőnek lenni egyszerre...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

Így ültessünk illatos növényeket kertünkbe

Nincs is jobb érzés, mint nyáron kiülni a kertbe, vagy a teraszra, pihenni, és élvezni a virágok kellemes édes illatát. Épp ezért érdemes a kert ültetésekor néhány illatos virágot is elhelyezni a kerti ülőalkalmatosságok mellé.

Bővebben...:

Ültessünk a kertbe babérmeggyet!

A babérmeggy (prunus laurocerasus) egy másfél méter magasra megnövő díszcserje, amely a mediterrán országok napsütötte hangulatát hozza el kertünkbe. Gondozása igen egyszerű, ám vigyázat ez a növény nem ehető!

Bővebben...:

Ültessünk magnólia liliomfát kertünkbe!

A magnólia a tavasz egyik legszebb virágzó fa. Különleges liliom formájú virágai már messziről virítanak kertünkben. Ismerjük meg ezt a különleges növényt.

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...:

Fogyókúra tippek tavaszra

Fogyókúra tavasszal

Bizonyára te is szeretnél egy kicsit jobb formába kerülni a tavasz közeledtével. Ha neked is jól jönne néhány egyszerű praktika ezzel kapcsolatban, akkor olvasd el tavaszi fogyókúra tippjeinket:

Bővebben...: