péntek, 19 január 2018

Milyen egészségi zavart okozhat, ha napi 1 órát töltesz egy közösségi oldalon?

Vizsgálatok kimutatták, hogy aki túl sok időt tölt a Facebookon, Twitteren vagy éppen az Instagramon, az általában rosszabbul alszik és kevésbé kipihenten ébred.

Amint arról a kutatást vezető Jessica Levenson, a Pittsburgh Egyetem Orvosi Iskolájának pszichiáter kutatója beszámolt, a vizsgálat során közel 1800 tizenkilenc és harminckét év közötti amerikai fiatalt kísértek figyelemmel, akik átlagosan napi 61 percet töltöttek valamilyen közösségi oldalon, és hetente harminc alkalommal kerestek fel ilyen oldalakat. Az alanyok harminc százaléka panaszkodott arra, hogy nem tud zavartalanul aludni, és az összefüggés egyértelmű volt: minél több időt töltött valaki a különféle közösségi oldalakon, annál rosszabbul aludt.

A Preventive Medicine című lapban közzétett kutatás készítői szerint az orvosoknak is hasznos lenne, ha az alvási panaszokkal hozzájuk fordulóknál arra is kitérnének, ki mennyi időt tölt különféle közösségi oldalakon, hiszen a fentiekből egyértelmű, hogy a két dolog között szoros összefüggés mutatható ki.

A vizsgálatban résztvevő dr. Brian Primack elmondta, hogy a közösségi oldalakon való időtöltés számos módon befolyásolhatja az alvásminőséget. Először is, az ember tovább fennmarad miatta, másodszor az ott olvasott különféle hírek, események mentálisan és érzelmileg felzaklathatják, harmadszor pedig az eszközből áradó fény a szervezet cirkadián ritmusát is felbolygatja. Ráadásul sokan éppen azért olvasgatják késő este is ezeket az oldalakat, mert nem jön álom a szemükre, de ezzel csak egy ördögi körbe kerülnek, ugyanis még nehezebben fognak tudni elaludni és másnap még fáradtabbak és kialvatlanabbak lesznek.

 

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
6 egészséges és vidám reggeli tipp gyerekeknek

6 egészséges és vidám reggeli tipp gyerekeknek

6 egészséges és vidám reggeli tipp gyerekeknek

Ön is tanácstalan mit adjon...

Tovább a cikkhez
Ennél idősebb babához már nem kell felkelni éjszaka, ha felébred

Ennél idősebb babához már nem kell felkelni éjszaka, ha felébred

Ennél idősebb babához már nem kell felkelni éjszaka, ha felébred

Egy nemrégiben közzétett...

Tovább a cikkhez
Ezek az útifűmaghéj előnyei

Ezek az útifűmaghéj előnyei

Ezek az útifűmaghéj előnyei

Méregtelenítés természetesen,emésztés...

Tovább a cikkhez

Így készíts házilag lábfürdőt

Lábfürdő

Ha úgy érzed állandóan sajog és fáj a lábad, mire hazaérsz, egy gyógyító lábfürdő csodát tesz. Megmutatjuk, hogyan tudsz lábfürdőt készíteni házilag, amely nyugtatja és ápolja lábadat.

Bővebben...:

Egészséges és gyors reggeli chia puding eperrel és zabpehellyel

Chia puding

Szeretnél egy olyan reggelit, amelytől nem leszel éhes egy óra múlva és még egészséges is? Akkor reggelre készítsd el ezt a finom epres chia pudingot, és akár a munkahelyedre is magaddal viheted!

Bővebben...:

Így készíts szappant házilag

szappan készítés

Eleged van a szintetikus anyagokkal átitatott szappanokból? Akkor így készíts szappant házilag!

Bővebben...:

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: