péntek, 19 január 2018

Channing Tatum felesége kemény nő

Az elnök végveszélyben és a G.I. Joe filmek sztárja szerint a felesége kőkemény nő és igazi anya. Channing Tatum úgy gondolja, hogy felesége igazán kőkemény nő és igazi anya.

A 33 éves színész, aki 2009-ben vette feleségül Jenna Dewan-Tatum-ot, néhány héttel ezelőtt vehette a kezébe első gyermekét, Everly-t.
A híresség, aki a Step Up című film forgatásán ismerkedett meg 32 éves párjával elmondta – „Nagyon jó, úgy értem kőkemény nő. Az első hetek nagyon nehezek, de ő könnyedén átvitorlázott rajtuk.”



Annak ellenére, hogy a fiatal szülő elismeri az alvás hiányát, nagyon izgalmasnak tartja ezt az időszakot – „Még soha nem voltam ennyire izgatott, ha valaki kakált, de most teljesen felpörgök. Anya csinálta a hajnali felkelések nagyját az első hetekben, én meg csak, itt vagyok, én is itt vagyok. Annyira jó lettem a pelenkázásban és az öltöztetésben, hogy szinte fel sem ébred a lányom.”

Tatum-ot jelenleg Jamie Foxx oldalán szerepel Az elnök végveszélyben című filmben, akivel azonnal összebarátkoztak – „A moziban két pasi vagyunk, két teljesen külön világ, akik végül megértik egymást, de a való életben Jamie és én az első perctől kezdve kijöttünk egymással. Mindketten déli fiúk vagyunk, szóval nem volt nehéz.”

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
6 egészséges és vidám reggeli tipp gyerekeknek

6 egészséges és vidám reggeli tipp gyerekeknek

6 egészséges és vidám reggeli tipp gyerekeknek

Ön is tanácstalan mit adjon...

Tovább a cikkhez
Ennél idősebb babához már nem kell felkelni éjszaka, ha felébred

Ennél idősebb babához már nem kell felkelni éjszaka, ha felébred

Ennél idősebb babához már nem kell felkelni éjszaka, ha felébred

Egy nemrégiben közzétett...

Tovább a cikkhez
Ezek az útifűmaghéj előnyei

Ezek az útifűmaghéj előnyei

Ezek az útifűmaghéj előnyei

Méregtelenítés természetesen,emésztés...

Tovább a cikkhez

Egészséges és gyors reggeli chia puding eperrel és zabpehellyel

Chia puding

Szeretnél egy olyan reggelit, amelytől nem leszel éhes egy óra múlva és még egészséges is? Akkor reggelre készítsd el ezt a finom epres chia pudingot, és akár a munkahelyedre is magaddal viheted!

Bővebben...:

Így készíts gyermekednek gyurmát házilag, fillérekből

Gyurma házilag

Imád a gyereked gyurmázni, már kisebb vagyont költöttél a beszerzésére? Így készíts gyermekednek gyurmát házilag, fillérekből, hogy a családi kasszát ne a gyurmázás ára terhelje.

Bővebben...:

Így készíts téli arcpakolást házilag a kamrából

Arcpakolás házilag

Ha eleged van a sok vegyszerrel teli bolti arcpakolásból, készíts házilag egy saját kozmetikai szert, amelyhez a hozzávalókat a kamrából kell beszerezned fillérekből.

Bővebben...:

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: