vasárnap, 22 április 2018

3 csendes magyar falu ahová érdemes ellátogatni

A rohanó hétköznapok után mindenkinek nagyon jól esik egy kis csendes pihenés. Sokan ilyenkor egy forgalmas wellness-szállodában, esetleg egy tengerparti üdülésben gondolkodnak: mi inkább mutatunk most 3 csendes magyar falut, ahová érdemes ellátogatni.

  1. Tákos.Az egyetlen utcából álló kis falut a 2001-es árvíz után, eredeti szépségét megőrizve újították fel. Temploma, a nádfedeles, „mezítlábas Notre-Dame” az egyszerű, falusi emberek rátermettségét tükrözi, hiszen nyolcszáz éve szinte a puszta kezükkel építették meg, és azóta is áll. A szénnel vasalt tarját, a lapcsánkát és a tarkedlit pedig egyszer mindenkinek meg kell kóstolnia.
  2. Velemér.Az ország másik végén egy piciny falucska, melynek nevezetessége az Árpád-kori Szentháromság-templom. Ez a kis épület felfoghatatlanul régi, és emiatt csodálatos, sokak számára valóban csodatévő erejű. Az oda vezető séta a természetben, a fák között pedig bárkinek magával ragadó élményt, feltöltődést nyújt.
  3. Hortobágy-falu.A hortobágyi pusztaságot is minden magyarnak látni kell életében legalább egyszer. Itt ugyan nincsenek sem erdők, sem hegyek, mégis ez képes sokaknak megteremteni az önmagunkba fordulást, a rohanó hétköznapok utáni csendet. A mesterségesen létrehozott „falu” mellett található parkban láthatsz hortobágyi ostorcsattogtató csikósokat, részt vehetsz a vásári forgatagban, illetve a csárdában megkóstolhatsz számos ízletes helyi specialitást.

Magyarország gyönyörű. Érdemes a falvakba is ellátogatni, főleg gyermekeiddel, hiszen ezzel nem csak kikapcsolódtok, de a „valahová tartozás” érzését is erősíted bennük, ami nagyon fontos nem csak nekik, hanem mindenkinek.

Csatlakozz hozzánk facebookon a "Szezonális Kamra receptek" csoportunkba, és oszd meg kedvenc receptedet! >>>>>>>>

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
Hogyan hatnak a testünkre a növényvédőszerek?

Hogyan hatnak a testünkre a növényvédőszerek?

Hogyan hatnak a testünkre a növényvédőszerek?

Az organikus farmok termékeit...

Tovább a cikkhez
Itt a medvehagyma szezonja

Itt a medvehagyma szezonja

Itt a medvehagyma szezonja

A március végétől májusig...

Tovább a cikkhez
5 hatásos tipp, hogy nyárra lapos, szexi hasad legyen

5 hatásos tipp, hogy nyárra lapos, szexi hasad legyen

5 hatásos tipp, hogy nyárra lapos, szexi hasad legyen

Közeledik a nyár, lekerülnek...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

A coca cola egyik összetevője a kóla dió!

A nálunk is közkedvelt coca Cola receptje titkos, de az egyik alapanyag a kóladió. Ismerjük meg közelebbről a kóla alapanyagát.

Bővebben...:

A klimax tüneteit enyhíti a pásztortáska

Ki gondolta volna, hogy ez az úton-útfélen előforduló, flavonoidokban és peptidben gazdag gyógynövény akár a klimax tüneteit is képes csökkenteni, sőt egy valódi ragadozó növényről van szó.

Bővebben...:

Ültessünk illatos növényeket kertünkbe

Nincs is jobb érzés, mint nyáron kiülni a kertbe, vagy a teraszra, pihenni, és élvezni a virágok kellemes édes illatát. Épp ezért érdemes a kert ültetésekor néhány illatos virágot is elhelyezni a kerti ülőalkalmatosságok mellé.

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...:

Fogyókúra tippek tavaszra

Fogyókúra tavasszal

Bizonyára te is szeretnél egy kicsit jobb formába kerülni a tavasz közeledtével. Ha neked is jól jönne néhány egyszerű praktika ezzel kapcsolatban, akkor olvasd el tavaszi fogyókúra tippjeinket:

Bővebben...: