csütörtök, 19 október 2017

Miért válthat ki az immunrendszert legyengítő stressz sok emberben gyulladást?

Egy, a náthát vizsgáló új kutatás magyarázatot adhat arra, miért válthat ki az immunrendszert legyengítő stressz sok emberben gyulladást.

 

Ez ellentmondásnak tűnhet, mert az immunrendszer éppen azért hoz létre gyulladást (például egy seb kivörösödését), hogy ezzel segítse a szervezet gyógyulását. A kutatásból azonban az derül ki, hogy a stressz magas és hosszan tartó szintje hozzájárulhat a gyulladáshoz. A gyulladás pedig szívbetegséghez, asztmához, autoimmun betegségekhez és más olyan rendellenességekhez vezethet, melyek során az immunrendszer saját szervezetünk ellen fordul.

A kutatást vezető Sheldon Cohen, a Carnegie Mellon Egyetem pszichológus professzora elmondta, hogy az utóbbi öt-hat évben több kutató is összefüggést mutatott ki a stressz és a betegségek között. Nem kérdés, hogy a stresszes emberekben nagyobb a kockázata az ilyen betegségek kialakulásának, vagy annak, hogy súlyosabb formában jelentkeznek. Az viszont már nem olyan egyértelmű, hogyan következik ez be. Hogyan befolyásolja a stressz a betegségek kimenetelét?

Az egyik lehetőség az, hogy a stressznek kitett emberek egyszerűen egészségtelenebbek: dohányoznak, többet isznak, és kevesebbet alszanak. Itt csak az a kérdés, melyik volt előbb, a stressz, vagy az egészségtelen döntések. A másik lehetőség az, hogy a stresszre válaszoló hormonok játszanak szerepet.

A kutatás során több mint 300 önkéntest kérdeztek meg arról, mennyire stresszes az életük, majd náthavírusnak tették ki őket, hogy kiderítsék, megbetegednek-e. Az egyéb tényezők beszámítása mellett az eredmények azt mutatták, hogy az állandóan magasabb pszichológiai stressznek kitett személyek kevésbé voltak képesek legyőzni a gyulladást. Ez azzal mutatott összefüggést, hogy immunsejtjeik kevésbé érzékenyek az egyik hormonra, amely kivédi a gyulladást. A Proceedings of the National Academy of Sciences legújabb számában közzétett tanulmányból az is kiderült, hogy a magasabb stressz-szinttel rendelkezők a nátha magasabb kockázatának is ki voltak téve.

Dr. Andrew Miller, az Emory Egyetem Orvostudományi Karának pszichiátere szerint a kutatás nagyon konkrét példával szolgál arra, hogyan befolyásolja gyakorlati síkon a mindennapi életünket a krónikus stressz az immunrendszerre gyakorolt hatása. Ez azonban a szakértő szerint még csak egy része a bővebb képnek. „Az őskorban a stresszes környezetben nagy volt az esélye annak, hogy valamilyen harcban veszünk részt és megsérülünk, ezáltal megfertőződünk” – mondja a professzor. „A gyulladás olyan folyamat a szervezetünkben, amely létfontosságú a fertőzések leküzdéséhez és a sebgyógyuláshoz. Így a stressz által kiváltott gyulladás a szervezetünk egyik módszere, amivel felkészíti magát a harcra egy olyan környezetben, amely a támadás veszélyét rejti.”

Bár a kutatás kapcsolatot mutat a krónikus pszichológiai stressz és a gyulladás között, az eredmények nem bizonyítanak ok-okozati összefüggést.

Heti Facebook kérdésünk: Beszélgessünk! Te mivel védekezel ősszel a megfázás ellen? >>>>>>>>

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Október 16-án indult a TV2...

Tovább a cikkhez
Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Radics Giginek nehéz volt...

Tovább a cikkhez
Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

ByeAlex romantikus énjét...

Tovább a cikkhez
Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

A 810 és 940 nanométeres...

Tovább a cikkhez
Ezeket az illóolajokat érdemes ősszel használni a megfázás ellen

Ezeket az illóolajokat érdemes ősszel használni a megfázás ellen

Ezeket az illóolajokat érdemes ősszel használni a megfázás ellen

Az illóolajokat már az ókorban...

Tovább a cikkhez
Milyen itallal gátolhatod meg az edzés miatti szemfáradtságot?

Milyen itallal gátolhatod meg az edzés miatti szemfáradtságot?

Milyen itallal gátolhatod meg az edzés miatti szemfáradtságot?

Nem feltétlenül csak a lábaink...

Tovább a cikkhez

Fogyasszunk minél több őszi gyümölcsöt!

Sajnos megérkezett a zord idő és ettől már csak rosszabb lesz, így nem árt oda figyelnünk az egészségünkre és felkészíteni szervezetünket az őszre.

Bővebben...:

Most esedékes a jácint hagyma ültetése!

A tavasz egyik legszebb virága a jácint amelyet most ősszel érdemes kertünkbe telepíteni.Eljött a jácint hagymák ültetési ideje!

Bővebben...:

Hogyan ismerjük fel a hamis mézet?

A természet egyik legnagyobb ajándéka a méz. A szorgos méhek munkájának gyümölcsét emberemlékezet óta használjuk gyógyító tulajdonságaiért. Csakhogy a hamisított méztől nem várhatunk egészségjavító hatást! 2007-ben a multicégek nagyáruházainak polcain lévő mézek hetven százaléka bizonyult hamisnak!

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...:

Szénhidrátszegény diéta titka

Szénhidrátszegény  diéta

A legtöbb diéta és fogyókúra alapja a szénhidrát csökkentése, így nem csoda, hogy a szénhidrátszegény diétát sok fogyni vágyó követi. A szénhidrátszegény diéta gyors és látványos eredményt hoz, ha te szereted a salátát, a húst, és a zöldségeket, könnyedén betartod majd a szénhidrát csökkentés szabályait.

Bővebben...:

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...: