hétfő, 19 február 2018

5 dolog, amit soha ne tégy a könnyű fogyás érdekében!

Számos sikertelen diétán vagy túl? Úgy érzed, semmi nem használ, ezért ezúttal valami radikálisabb módszert szeretnél kipróbálni a gyors súlycsökkenés érdekében? Inkább ne tedd!

A gyors eredménnyel kecsegtető módszerek nagyon veszélyesek lehetnek az egészségre, és bizonyos súlyos betegségek kockázatát is megnövelhetik. Íme, 5 dolog, amit jobb elkerülni, bármilyen nagyon vágyódsz a karcsú alak után:

 

1. Éhezés

A fogyókúrák első alapszabálya, hogy kevesebb kalóriát vigyünk a szervezetbe, mint amennyire szükségünk van a napi teendőink elvégzéséhez. Így testünk a saját tartalékait fogja felhasználni, égeti a zsírt, és fogyunk. Arra azonban ügyeljünk, hogy naponta 1000-1200 kalóriánál kevesebbet ne együnk, és főként, ne éhezzünk! Az éhezés során fontos tápanyagoktól fosztjuk meg szervezetünket, lelassul az anyagcsere, izmaink gyengülnek, és nő a testzsír aránya az izomhoz képest. Ezzel nő a cukorbetegség és a metabolikus szindrómának nevezett anyagcserezavar kockázata. A gyors – heti 1,3 kg-nál nagyobb mértékű - fogyás esetén megnő az epekő kialakulásának esélye is. Ebből a szempontból a heti 0,2-0,9 kg súlycsökkenés az ideális. Vegyünk példát ismert sztároktól, akiknek eszük ágában sincsen éhezni, annak érdekében, hogy fogyjanak, vagy tartsák a súlyukat. Ehelyett naponta 6-8 alkalommal étkeznek kisebb adagot, így az anyagcsere működését állandó szinten tartják, éppen azért, hogy ne kerüljenek az „éhező” fázisba, ahol a szervezet több kalóriát vesz fel, és megnő a zsírlerakódás kockázata. Így étkezik többek között Jason Statham és Ryan Reynolds is. 

 

2. Méregtelenítő kúrák

Ezek a kúrák is veszélyesek lehetnek, különösen, ha koplalással párosulnak. Súlyosan beleavatkoznak a szervezet működésébe, felborítják az elektrolitok egyensúlyát, és kiszáradást okozhatnak. Sokkal jobban tesszük, ha ésszerűen állítjuk össze étrendünket, minél több vizet iszunk, és rostban gazdagon táplálkozunk. Így nem csupán a méregtelenítést segítjük, hanem beleinket is megtisztíthatjuk, csökkenthetjük a vér káros vérzsír-szintjét, és elősegíthetjük az ideális testsúly kialakulását. Nem utolsósorban a bélrendszeri daganatok kockázatát is csökkenthetjük a rostdús étrenddel.

3. Káros fogyókúrás étrendkiegészítők szedése

Ha úgy érezzük, diétás étrendünk önmagában nem elég hatásos, természetesen hasznos lehet valamilyen fogyókúrás étrendkiegészítő. Ám nagyon körültekintően kell választanunk! Ne dőljünk be a silány, nem ellenőrzött, rossz minőségű, gyors fogyással kecsegtető termékeknek! Kizárólag megbízható gyártótól vásároljunk, és nézzünk szét az internetes fórumokon, hogy az egyes termékekről milyen a fogyasztók tapasztalata. Ami ennél is fontosabb, hogy pusztán attól, hogy valami természetes összetételű, gyógynövényeket tartalmaz, még nem biztonságos. A gyógynövények is drogok, fogyasztásuk előtt mindig tájékozódjunk a mellékhatásaikról, különösen, ha valamilyen betegségben szenvedünk. Egyes betegségeknél bizonyos gyógynövények nem ajánlottak, sőt, kifejezetten károsak lehetnek. Ne szedjünk például koffeintartalmú fogyókúrás terméket, ha magas a vérnyomásunk.

4. Extrém testedzés

A testmozgásról mindenki tudja, hogy segíti a fogyást, ráadásul fittebbé, erősebbé és egészségesebbé tesz, nagyon jó hatással van keringési rendszerünkre is. De csak az ésszerűség keretein belül. Különösen veszélyes lehet belevágni egy gyors tempójú, kemény edzéstervbe, ha korábban nem sportoltunk rendszeresen. Ezzel súlyos sérülések kialakulását kockáztatjuk. Semmiképpen nem szabad nehéz edzésbe kezdenünk, ha bármilyen szívbetegségünk van, vagy éppen valamilyen súlyos betegségen estünk át. Nagyon fontos, hogy edzettségi és terhelhetőségi állapotunkat szakember segítségével mérjük fel, kivéve, ha nem valamilyen könnyed testmozgást, például az egyszerű, de nagyon hatásos tempós sétát választjuk. Bármit is sportoljunk, legyen olyan mozgásforma, amelyben örömünket leljük, de ne feledjük: a testmozgásnál sohasem a több az egészségesebb!

5. Ne hánytassuk magunkat!

Ha az étel élvezetéről nem akarunk lemondani, de a kalóriákról igen, vannak, akik számára egyszerű megoldásnak tűnik az étel kihányása. Mások e helyett inkább hashajtóhoz nyúlnak. De sem a hányás, sem a hashajtók alkalmazása nem tanácsos, mindkettő nagyon veszélyes és egészségtelen! Az ilyen szélsőséges fogyasztó módszerekkel sok folyadékot veszít a szervezet, ami kiszáradáshoz vezethet, felborulhat a szervezet elektrolit egyensúlya, és megzavarhatja a keringési rendszer működését. Hányásnál a gyomorsavban lévő sósav felmarhatja a nyelőcső és a szájüreg hámját, és ha ez rendszeresen megtörténik, az akár daganatos betegség kialakulásához is vezethet.

Mindegy, hogy mennyire vagyunk túlsúlyosak, soha ne akarjuk az áhított alakot egészségtelen módszerekkel elérni, hiszen soványabbak, és nem betegek akarunk lenni.

Találjuk meg – akár orvos vagy dietetikus segítségével – a számunkra legmegfelelőbb fogyókúrás étrendet, olyat, amely kedvünkre való, és valóban be is tudjuk tartani hosszú távon.

Szerző: Jáksó Nóra

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Hogyan lehetsz optimistább és sikeresebb az egyetemi lét kezdetén?

Hogyan lehetsz optimistább és sikeresebb az egyetemi lét kezdetén?

Hogyan lehetsz optimistább és sikeresebb az egyetemi lét kezdetén?

A University of British...

Tovább a cikkhez
Mégsem kell korlátoznunk a cukorfogyasztást?

Mégsem kell korlátoznunk a cukorfogyasztást?

Mégsem kell korlátoznunk a cukorfogyasztást?

A cukorbevitel korlátozására...

Tovább a cikkhez
Milyen betegség kockázata nő, ha szülés után egy éven belül új baba fogan?

Milyen betegség kockázata nő, ha szülés után egy éven belül új baba fogan?

Milyen betegség kockázata nő, ha szülés után egy éven belül új baba fogan?

A legújabb kutatás szerint...

Tovább a cikkhez

Így készíts téli arcpakolást házilag a kamrából

Arcpakolás házilag

Ha eleged van a sok vegyszerrel teli bolti arcpakolásból, készíts házilag egy saját kozmetikai szert, amelyhez a hozzávalókat a kamrából kell beszerezned fillérekből.

Bővebben...:

Így készíts Túró Rudit házilag a gyerekeknek

túrórudi készítése házilag

A hungarikumnak számító Túró Rudi mindenki kedvence, de mint tudjuk egyre kisebb és egyre drágább. Ha mégsem szeretnétek lemondani róla, akkor így készíts túró rudit házilag a gyerekeknek.

Bővebben...:

Így készíts szappant házilag

szappan készítés

Eleged van a szintetikus anyagokkal átitatott szappanokból? Akkor így készíts szappant házilag!

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: