kedd, 20 február 2018

Paleo diéta jelentése

Paleo diéta

A paleo diéta jelentése egy összetett probléma. Sokan csak egy új divatirányzatnak, esetleg a felső tízezer divathóbortjának tekintik, pedig nagyon hasznos lenne, ha minél többen megismerhetnék.

Való igaz, hogy sajnos a kevésbé tehetőseknek nehézséget jelenthet száz százalékosan betartani az első látásra nagyon szigorúnak tűnő előírásokat, mégis érdemes minél inkább törekedni rájuk, már csak a rengeteg csodával határos gyógyulásról szóló valós történet, avagy urbán legenda ismeretében is.

Maga a paleo szó, mely a paleolit táplálkozás és életmód rövidítése a köznyelvben, a paleolit korszakra utal. Röviden ez az őskor, amikor az ősember élt. Az ősembert még nem érintette meg a civilizáció, nem voltak terményei és haszonállatai sem, tehát vadászott, halászott, illetve gyűjtögetett. Azt ette, amit a természetben megtalált, azaz zöldséget, gyümölcsöt, magvakat és húst, lehetőleg nyersen, esetleg szabad tűzön enyhén megpirítva. A paleolit táplálkozás és életmód tehát erre törekszik: azt enni, illetve amennyire lehetséges, úgy élni, ahogyan az ősember tette. A kutatásaikat ezért gyakran végzik például a természetben élő népeken.

Nyilvánvalóan a civilizált, iparosodott világban már sok mindent nem lehet megvalósítani ezekből, így például a nyers húst már csak a nagyon radikális paleo hívők fogyasztják. Arra viszont törekedhetsz te is, hogy minél inkább természetes, adalékanyagoktól mentes táplálékot egyél, előtérbe helyezve a szabad földi terményeket és a minél jobb körülmények között nevelkedett állatok húsát. Némi könnyítés ebben, hogy a paleolit irányzat nem ragaszkodik a hazai zöldségekhez és gyümölcsökhöz, hiszen az ősember szinte bárhol élhetett, illetve sok terményünk már úgyis nemesítés eredménye sajnos.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

 

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Mi az, ami fogyaszt, eltünteti a pattanást, és megszépíti a bőrt?

Mi az, ami fogyaszt, eltünteti a pattanást, és megszépíti a bőrt?

Mi az, ami fogyaszt, eltünteti a pattanást, és megszépíti a bőrt?

Az almaecetet már i.e. 5000...

Tovább a cikkhez
Indul a tavaszi kerti szezon és a magvetés!

Indul a tavaszi kerti szezon és a magvetés!

Indul a tavaszi kerti szezon és a magvetés!

Véget ért a jól megérdemelt...

Tovább a cikkhez
9 fantasztikus otthoni szépségápolási praktika

9 fantasztikus otthoni szépségápolási praktika

9 fantasztikus otthoni szépségápolási praktika

A szépséghez nem a multi...

Tovább a cikkhez

Így készíts Túró Rudit házilag a gyerekeknek

túrórudi készítése házilag

A hungarikumnak számító Túró Rudi mindenki kedvence, de mint tudjuk egyre kisebb és egyre drágább. Ha mégsem szeretnétek lemondani róla, akkor így készíts túró rudit házilag a gyerekeknek.

Bővebben...:

Így készíts házilag lábfürdőt

Lábfürdő

Ha úgy érzed állandóan sajog és fáj a lábad, mire hazaérsz, egy gyógyító lábfürdő csodát tesz. Megmutatjuk, hogyan tudsz lábfürdőt készíteni házilag, amely nyugtatja és ápolja lábadat.

Bővebben...:

Így készíts WC tisztítót házilag, fillérekből

Wc tisztító házilag

Bizonyára ismerős az érzés, amikor a televízióban látod a tipptopp háziasszonyokat a reklámokban, hogy irigykedsz, nahát, milyen tiszta lakás, fürdőszoba, WC, konyha, és elhatározod, hogy biztosan fogsz venni abból a szerből, amit reklámoz, hiszen akkor neked is ilyen csilli-villi lesz a lakásod.

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: