csütörtök, 21 szeptember 2017

Jobb, ha nem így alszol a terhesség utolsó harmadában

Szakértők szerint, ha valaki a terhessége utolsó hónapjaiban a hátán alszik, megnövelheti a kockázatát annak, hogy halva születik a gyermeke, de csak akkor, ha már egyéb okok miatt is fennáll nála ennek az esélye.

Dr. Geroge Saade, a Texas Egyetem Orvosi Karának szakembere hangsúlyozta, hogy önmagában a háton alvás nem veszélyes, és az oldalt fekvés sem biztonságosabb semmivel, csupán előfordulhat, hogy a rizikócsoportba tartozóknál a háton alvás még tovább növeli a már eleve meglevő kockázat mértékét.

Halva születésről akkor beszélünk, ha a terhesség a 20. hét után ér véget. A dohányzó vagy magas vérnyomással rendelkező nőknél gyakrabban fordul elő, de olyan is van, hogy látszólag semmi nem indokolja a magzat halálát.

Gordon és csapata 103 olyan nőt kísért figyelemmel, akiknél a 31. hét után született halva a magzat, illetve 192 várandós nőt, akik már a harmadik trimeszterben jártak. Azt tapasztalták, hogy az első csoportba tartozó nők 10 százaléka aludt a hátán a terhessége során, még az utolsó hónapokban is, ami az egészséges terhességet kihordó nők közül csak 2 százalékra volt igaz.

A halva születés leggyakoribb oka egyébként a magzat fejlődési rendellenessége, az alvási póz talán annyiban befolyásolhatja mindezt, hogy bizonyos helyzetben rosszabb a véráramlás, így esetleg kevesebb vér áramlik a méhlepénybe.

A szakemberek mindazonáltal egyet értettek abban, hogy felesleges ezzel riogatni a várandós kismamákat, legjobb, ha mindenki úgy alszik, ahogy az neki kényelmes, ha azonban valaki mégis aggódna emiatt, beszéljen erről a kérdésről az orvosával.

Otthagyta az élő adást Gianni

Otthagyta az élő adást Gianni

Otthagyta az élő adást Gianni

Élő adás közben kisétált...

Tovább a cikkhez
Hírekben erősít a 103.9 Sláger FM

Hírekben erősít a 103.9 Sláger FM

Hírekben erősít a 103.9 Sláger FM

A 103.9 Sláger FM őszi megújulása...

Tovább a cikkhez
Bódi Gusztiék vendégül látták Mr. President-et

Bódi Gusztiék vendégül látták Mr. President-et

Bódi Gusztiék vendégül látták Mr. President-et

Most csütörtökön a Sláger...

Tovább a cikkhez
Hol sétálj, ha erősíteni akarod az immunrendszered?

Hol sétálj, ha erősíteni akarod az immunrendszered?

Hol sétálj, ha erősíteni akarod az immunrendszered?

Dr. Eeva Karjalainen, a...

Tovább a cikkhez
Ez a házi koszt meglepő előnye a konzerv bébiétellel szemben

Ez a házi koszt meglepő előnye a konzerv bébiétellel szemben

Ez a házi koszt meglepő előnye a konzerv bébiétellel szemben

Azok a kisgyerekek, akiket...

Tovább a cikkhez
A ropogós vagy a krémes ételekben van több kalória?

A ropogós vagy a krémes ételekben van több kalória?

A ropogós vagy a krémes ételekben van több kalória?

Krémes fagylalt, vagy ropogós...

Tovább a cikkhez

Előzzük meg az őszi megfázásokat! Tejjel-mézzel folyó Kánaán immunrendszerünk megerősítéséért

Itt  van az ősz, itt van újra, s bár napközben még meleg van, nem kell több könnyű nyári ruháknál, cipellőknél, reggel és este már  hűvösebb van.

Bővebben...:

Előzzük meg az őszi megfázásokat!

Itt van az ősz, itt van újra, s bár napközben még meleg van, nem kell több könnyű nyári ruháknál, cipellőknél, reggel és este már hűvösebb van.

Bővebben...:

Hogyan táplálkozzunk, hogy csökkentsük a depresszió kockázatát?

A depresszió a mai társadalmak egyik leggyakoribb betegsége. Nem csupán egy „hangulati rendellenességről” van szó, hiszen az élet minden területén hátráltathat bennünket, ráadásul olyan súlyos betegségek kockázatát is fokozza, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és az Alzheimer-kór.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...:

Szeretnék lefogyni, hogyan kezdjek bele?

fogyókúra, diéta

Mindenkinek más a motivációja, mikor megfogalmazódik benne a kérdés: Szeretnék lefogyni, hogyan kezdjek bele? Van aki, azért próbálkozik, mert kellemetlenül érzi magát a bőrében, vagy az egészsége érdekében kell tennie valamit, és persze olyanok is vannak, akik divatból fogyókúráznak.

Bővebben...:

Paleo diéta jelentése

Paleo diéta

A paleo diéta jelentése egy összetett probléma. Sokan csak egy új divatirányzatnak, esetleg a felső tízezer divathóbortjának tekintik, pedig nagyon hasznos lenne, ha minél többen megismerhetnék.

Bővebben...:

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...:

Hány percig kell a tojást főzni ha…

Ha esetleg nem vagy konyhatündér, valószínűleg akkor is tisztában vagy azzal, hogy a tojás állaga főzés után többfajta lehet. A szakértők már réges-régen kikísérletezték, hogy hány percig kell a tojást főzni, ha lágy vagy kemény tojást vagy a kettő közötti átmenet bármelyik fokozatát szeretnénk produkálni.

Bővebben...:

Ezt érdemes tudni a C-vitamin hatásáról

Tanulmányaidból te is tudod, hogy Szent-Györgyi Albert a paprikából vonta ki a C-vitamint. Egészséged megőrzése érdekében ezt érdemes tudni a C-vitamin hatásáról:

Bővebben...:

Így készíts házi citromlekvárt

A házi citromlekvár remekül illik a reggeli vajas kalácsra, de süteményekbe, és palacsintába is tölthető. Megmutatjuk, hogyan tudsz házilag citromlekvárt készíteni, tartósítószer nélkül.

Bővebben...:

Cukrozott zöld dió recept

A zöld dió egy remek csemege, megmutatjuk, hogyan kell elkészíteni a cukrozott zöld diót.

Bővebben...:

Végleges szőrmentesítés pro és kontra

Érdemes-e belevágni a végleges szőrtelenítésbe vagy maradjunk inkább a megszokott átmeneti megoldásoknál? Körüljártuk a témát!

Bővebben...: