szerda, 21 február 2018

3 szuper lekvár recept

Bemutatunk három finom és ízletes házi lekvár is dzsem receptet, amelyet otthon is könnyedén ellehet készíteni.

 

A lekvár és a dzsem között annyi a különbség hogy a dzsem kissé darabos állagú a lekvárhoz képest. A lekvárhoz használhatunk kissé sérült alapanyagot is, nincs szükség első osztályú hibátlan gyümölcsre.

Mindig tiszta üvegbe töltsük a lekvárt, így akár két vagy három évig is eltartható a konyha hűvös sötét részén. A lekvár főzésénél vigyázzunk, mert a fortyogó lekvár vagy dzsem megégetheti kezünket.

Íme, három szuper lekvár recept nyárra:

Eperlekvár citromfűvel:

Hozzávalók: 500 g eper, 6 evőkanál citromlé, fél zacskó zselésítő por, 4-5 kanál édesítőszer, 1 kanál citromfű, és tartósítószer.

Az epreket megmossuk és megtisztítjuk. A felét összevagdossuk nagyobb darabokra, a másik felét pedig turmixgépbe összeturmixoljuk. Az összeturmixolt eperbe keverjük bele az pere másik felét is, a zselésítő port, és a citromlevet, majd forraljuk fel állandó kevergetés mellet pár percig, ezután húzzuk le a tűzről. A végén adjuk hozzá az édesítőszert, és az apróra vágott vagy szárított citromfüvet is. Keverjük bele a tartósítószert, és töltsük bele az üvegekbe, majd rögtön zárjuk le a tetejüket. Cukorbetegek is fogyaszthatják, de fogyókúra mellé is ajánlott.

Meggylekvár:

Hozzávalók: 1 kg megy, 1 kg zselésítő cukor, fél citrom héja, 2 cl meggylikőr.

A meggyet jó alaposan mossuk meg, és magozzuk ki, vagdaljuk össze, és tegyük bele egy nagyobb lábosba. Adjuk hozzá a zselésítő cukrot, és a citromhéjat. Hagyjuk így kb. 3 órát állni, majd utána forraljuk fel, és főzzük 4 percig. Vegyük le a tűzről, szedjük ki belőle a citromhéjat, és keverjük bele a meggylikőrt. Töltsük bele még forrón az üvegekbe, és azonnal zárjuk le a tetejüket.

Körtelekvár curacao bleuban

Hozzávalók: 1 kg érett szép sárga körte, 3 szem szegfűszeg, 100 ml narancslé, 4 kanál citromlé, 50 ml curacao, 15 dkg zselésítő por, 2 kiskanál citromsav, 4 cl körtelikőr, 6 kanál édesítőszer, citromfű, tartósítószer, 1 l fehérbor.

A körtét meghámozzuk, és feldaraboljuk, majd összekeverjük a szegfűszeggel, a narancslével, citromlével, curacaóval, zselésítő porral, citromsavval, és a fehérborral. 2 percig főzzük, majd lehúzzuk a tűzről. A végén ízesítjük édesítőszerrel és a körtelikőrrel, adjuk hozzá a citromfüvet, és a tartósítószert. Töltsük üvegekbe és zárjuk le a tetejüket.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

 

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Sosem hinnéd, milyen pozitív hatással jár a meztelenség

Sosem hinnéd, milyen pozitív hatással jár a meztelenség

Sosem hinnéd, milyen pozitív hatással jár a meztelenség

Hogyan deríthetjük magunkat...

Tovább a cikkhez
Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Az inszomniában szenvedők...

Tovább a cikkhez
Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Az Egyesült Államokban több...

Tovább a cikkhez

Így etesd a madarakat télen

Madáretetés

A tél közeledtével sokan éreznek arra, hogy madáretetőt telepítsenek, így segítve a kerti madarak túlélését. Ahhoz, hogy a madarakkal jót tegyél, mindenképpen így etesd a madarakat télen, s  meglásd, csivitelésükkel meghálálják.

Bővebben...:

Így készíts szappant házilag

szappan készítés

Eleged van a szintetikus anyagokkal átitatott szappanokból? Akkor így készíts szappant házilag!

Bővebben...:

Így használd fel a banánt szépséged érdekében

Banán

A tél egyik slágere a banán, amelyet nem csak enned érdemes, hanem szépséged érdekében is hasznodra lehet. Megmutatjuk, hogyan tudsz házilag egy szuper arcpakolást készíteni banánból percek alatt.

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: