Dr. Bryan Caplan szerint a szülők túl magasra helyezik a mércét, amikor gyermekeik neveléséről van szó. A csak „gyereknevelési guruként" emlegetett szakember szerint ideje lazítani, és több pizzát és tévénézést engedni az utódoknak.

Ha gyermekünk rossz alvó, vagyis nem tud magától elaludni, gyakran felébred éjszaka, vagy mindig a szülei ágyában akar aludni, ez annak tudható be, hogy rossz szülők vagyunk? Esetleg a gének tehetnek róla?

A gyerekek életük első tizenkét éve során ismereteik nyolcvan százalékát vizuális úton szerzik meg. Noha a látással kapcsolatos problémákat látszólag könnyű észrevenni, a legtöbb szülő számára mégsem mindig egyértelmű, hogy gond van gyermeke szemével,

Kilencéves korban már kimutatható a szívbetegségek magasabb kockázata, akkor, ha a gyerekek fizikálisan nem aktívak - derült ki egy új kutatásból.

A gyermeki fejlődéssel ma már több tudományág is foglalkozik. Szerencsénkre a mai technikai eszközök már lehetővé teszik, hogy olyan dolgokat is tudjunk a pocaklakó(k)ról, amire anyáink, dédanyáink még csak nem is gondolhattak.

Ha a gyerekeket nem tájékoztatják megfelelően a betegségükről és a rájuk váró kezelésekről, könnyen válnak mérgessé, és félni fognak – állítja egy ír tanulmány.

A legújabb kutatások szerint nagyobb eséllyel lesznek depressziósok azok a kisgyerekek, akik ritkábban mosolyognak, kevésbé bújósak és általában kevésbé hajlamosak a jókedvre.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

Az elmúlt hatvan évben a nyugati kultúrában drasztikusan csökkent a fehérjefogyasztás aránya, ami a dietetikusok szerint az elhízás egyik fő okává vált a modern társadalmakban. Az Atkins-diéta sikere nem véletlen, mivel nagy hangsúlyt fektet a bőséges fehérjebevitelre. Azonban fontos figyelmet fordítani arra, hogy a tápanyagbevitelünk kiegyensúlyozott legyen.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.