Férfi meddőség természetes kezelése

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

A paradicsomban lévő likopin segítségével növelhető a férfitermékenység, illetve a hímivarsejtek minősége. Az antioxidáns akár 70 százalékkal emelheti a spermiumszámot, emellett pedig javítja azok sebességét is, ráadásul csökkenti az abnormális ivarsejtek arányát.

 

A paradicsom élénkpiros színéről gondoskodó likopin a férfitermékenység őre lehet egy friss kutatás szerint. Mivel becslések szerint minden hatodik pár meddőségi problémával küszködik, az új lehetőség sokak számára megoldást jelenthet. A felfedezést egyéves kísérleti szakasz követi, melynek során kiderül majd, hogy a napi rendszerességű, nagydózisú likopin-bevitel valóban több terhességben nyilvánul-e meg.

„Várakozással tekintünk a mostani eredményekre. Szívesen közreműködünk a kutatás gyakorlati részében, hogy megtudjuk, tényleg segíthetünk-e az érintett férfiakon. A közvélekedés szerint a meddőség női probléma, hiszen nekik kell kihordaniuk és megszülniük a gyermeket, ám felerészben a spermiumokkal van gond” – magyarázta Karen Veness, a Brit Meddőségi Hálózat szóvivője.

 

Az ohiói Cleveland Klinika beszámolójához 12 korábbi tanulmányt elemeztek újra a világ különböző pontjairól. Mindegyik értekezés kimutatta, hogy a likopin növeli a spermiumszámot és –sebességet, valamint csökkenti az abnormális hímivarsejtek arányát.

A kutatást vezető Ashok Agarwal, a kórház Reprodukciós Orvostani Központjának elnöke úgy nyilatkozott, hogy általános mintaként megfigyelhető volt a likopin pozitív hatása a férfi ivarszervekre. Más tanulmányok arról számoltak be, hogy a tápanyag mérsékeli az ondót termelő prosztata megbetegedésének kockázatát, illetve lassíthatja, vagy akár meg is állíthatja a prosztatarák előrehaladását.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

 

Narancsos-sütőtök krémleves

Hozzávalók: 50 dkg sütőtök, 1 db alma, 1 db krumpli (nagyobb), 1 db vöröshagyma, 1-2 db narancs, 2-3 ek méz, 2 db húsleveskocka, 5 dkg vaj, 2 dl tejszín, só, őrölt fehérbors, szerecsendió, víz.

Bővebben...

5 remek babsaláta recept télre

Zöldbab, vajbab, tarkabab, bármelyikből remek laktató ízletes saláta készíthető a őszi hónapokban. Most ezekből nyújtunk át olvasóinknak egy pár receptet.

Bővebben...

Így készítsünk metélt tésztát házilag

A házi metélt tészta elkészítése igényel némi türelmet és kézügyességet igényel, de megéri megtanulni, mert a házi tésztánál nincs finomabb.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Átadták a 2016-os Comet díjakat

Immár 15. alkalommal adták át a Comet gömböket, a magyar előadóművészek egyik legnépszerűbb díját. A 2016-os díjátadón, november 25-én, összesen 11 kategóriában hirdettek győztest.

Bővebben...

Ma indul Várkonyi Andi showműsora



Hétfőn este 21 órakor a Micsoda nők! Várkonyi Andreával című vadonatúj talkshow-val indul a FEM3. A hetente jelentkező műsorban Andrea új oldalát mutathatja meg a nézőknek, lazább és humorosabb lehet, amit az elmúlt 15 évben, híradósként nem engedhetett meg a képernyőn.

Bővebben...

Gimis pacsirta, romantikus hős, és vicces nőfaló

A gyerekszínészek felnőtt színésszé alakulása mindig érdekes. Könnyű beskatulyázódni és nehéz kitörni a már megszokott szerepkörből. A Rossz Szomszédság sztárjának, Zac Efronnak se volt könnyű elfeledtetni a filmrajongókkal, hogy már nem egy cuki éneklő tini, hanem egy felnőtt férfi, aki már régen túllépett a gimnáziumi évein.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

Ezeket a köreteket edd a hús mellé, ha fogyni szeretnél!

Semmi sem szükségesebb a fogyáshoz, mint a szénhidrát kivonása étrendedből. De mivel laksz jól, ha nem elég a hús és a zöldség? Nyugodt lehetsz, hiszen van mit enned a tészta, krumpli és rizs helyett.

Bővebben...

Nem véletlenül álmodunk csokitortákról

Oka van annak, hogy a legtöbb ember ellenállhatatlan vágyat érez, hogy néha egészségtelen, hizlaló finomságokkal tömje tele a fejét. Ilyenkor azonban nem az étel íze vagy illata vonz minket elsősorban, hanem az a tény, hogy veszélyes, tiltott gyümölcsöt eszünk.

Bővebben...

5 tipp, ami hízókúrához és fogyáshoz is hasznos

Mik lehetnek egyaránt hasznosak hízó- és fogyókúrához? Ha azt hisszük, hogy olyan nagy különbség van a két cél között, tévedünk.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Furcsa módon segít a zene testedzés közben

A zenehallgatás természetes fájdalomcsillapítóként hat sportolás közben, ezért könnyebb vele az edzés – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Így ehetjük egészségesre magunkat gyerekeinkkel

Szülőként életünk fő – ha nem a legfőbb- rendezőelve, hogy gyermekeink számára mindent megadjunk. Anyagi javakon túl itt elsősorban egészségükre fontos gondolnunk, főként, hogy hazánkban is egyre rémisztőbb statisztikák látnak napvilágot a gyermekek mozgásszegény életmódjával, helytelen táplálkozásával és az ebből eredő túlsúlyukkal és rossz egészségi állapotukkal kapcsolatosan.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

A különböző vitaminok hiányának tünetei

Minden évszakban fontos, hogy elegendő mennyiségű vitamint vigyünk be szervezetünkbe. Viszont  télen, amikor  jóval kevesebb gyümölcshöz és zöldséghez jutunk hozzá, különösen ügyeljünk a megfelelő vitaminbevitelre.

Bővebben...

A C vitamin hatása és fontossága!

A Nagy Földrajzi Felfedezések idején a hajósokat különös „nyavalya” gyötörte. A tünetegyüttes fáradékonysággal kezdődött, majd fogínyvérzés kíséretében „össznépi” foghullatás kezdődött.

Bővebben...

D vitamin (kalciferol) Egyre nagyobb figyelmet kap a D vitamin

A D vitaminról ritkán hallunk, pedig épp oly fontos szervezetünk számára, mint a C vagy a B vitamin. A lakosság, sőt azt emberiség nagy része D vitaminhiányban szenved, amelynek az egyik oka, hogy D vitaminhoz csak nyáron jut hozzá a szervezet, amikor napfény éri.

Bővebben...

Miben segít a tudatos álmodás?

Azok az emberek, akik a tudatos álmodás technikáját ismerik és alkalmazzák az életükben, kitűnő probléma megoldási képességekkel rendelkeznek.

Bővebben...

A közösségi média miatt lesznek depressziósak a fiatal nők?

Egyes vélemények szerint elképzelhető, hogy az elmúlt 20 évben azért növekedett az önmagukat bántalmazó fiatal nők száma, mert a közösségi médiafelületek hatására egyre több a szorongó, depressziós ember, különösen nő.

Bővebben...

Végre tudjuk, miért hajlamosabbak a nők a migrénre

A nők háromszor nagyobb valószínűség szerint szenvednek migrénes fejfájástól, mint a férfiak, ami már csak azért is veszélyes, mert a migrén növeli a szívbetegségek és a stroke kockázatát.

Bővebben...

A bocsánatkérés hat kulcseleme

Kutatók szerint hat kulcseleme van a bocsánatkérésnek, amelyek jelentőségteljesebbé teszik a gesztust, és ezek közül kettő kihagyhatatlan: a hibánk elismerése és a kártalanítás felajánlása.

Bővebben...

5 betegség amely megelőzhető ha néha koplalunk

Amerikai kutatók azt állítják, hogy a napi háromszori étkezés helyett az időszakos koplalást is magában foglaló étrend nemcsak az elhízás ellen jó, hanem a modern kor velejárójának számító több betegség, például a diabétesz, a szívbetegség, a rák és az Alzheimer-kór ellen is védhet.

Bővebben...

Vonzóbbá tesz a zöldség- és gyümölcsfogyasztás

A legújabb vizsgálati eredmények szerint napi ötadagnyi zöldség és gyümölcs elfogyasztása vonzó aranyló fényt kölcsönözhet a bőrnek.

Bővebben...

Így gondozzuk a karácsonyi kaktuszt télen

A karácsonyi kaktusz a tél egyik legszebb virága, amely megfelelő gondozás mellett tavaszig dekorálja otthonunkat.

Bővebben...

Hozzátáplálás másképp; avagy hogyan csökkenthető az allergiás esetek száma?

A Journal of the American Medical Association szeptember 20-i számában megjelent tanulmányban kutatók összegezték 146 korábban elvégzett vizsgálat eredményét.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!