Új módszer fokozhatja a mesterséges megtermékenyítés hatásfokát

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Lombik helyett a természetes környezet, az anyai méh lehet a megtermékenyítés helye.

 

 

Az AneVivo néven futó készülék segítségével a megtermékenyítés a szervezeten belül jöhet létre. Az előzetes vélemények szerint az, hogy az embrió táplálása azonnal természetes körülmények között történhet meg, nem csupán a hatásfokot fokozhatja, hanem egészségesebb gyermekekhez is vezet. Ráadásul, úgy tűnik, hogy így olcsóbb is, mint a hagyományos eljárás. Nick Macklon (Teljes Megtermékenyítési Központ, Southampton) reményei szerint az AneVivo segítségével fogant első gyermek a jövő év folyamán születhet meg.

 

Hagyományosan a testen kívül, lombikban történik a megtermékenyítés, azonban az új módszer esetén erre egy aprócska eszközt használnak. Az 1 cm széles és 1 cm hosszú készüléket egy napra vezetik fel a méhbe, így azt szabadon átjárhatják a környező folyadékok és hormonok, és így ezalatt az időszak alatt is lehetőség nyílik a természetes táplálásra. Ezt követően megvizsgálják a megtermékenyített embriókat, és a legéletképesebbeket ültetik vissza.

Ezt olvasta már?

A D vitamin segíthet a meddőségben is!

A férfi meddőség új okát fedezték fel

A meddőség okai között szerepel a túlsúly is!

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Savanyú káposzta leves

Hozzávalók: 15 dkg savanyú káposzta, 5 dkg füstölt szalonna, 3 dkg vöröshagyma, 10 dkg sárgarépa, 8 dkg fehérrépa, 5 dkg zeller, 5 dkg gomba, 5 dkg ecetes uborka, 1 gerezd fokhagyma, 1 db babérlevél, 2 dkg kapribogyó, fél citrom, 2 pár virsli, 2,5 dl tejföl, só.

Bővebben...

Így süssünk adventi koszorút

A megszokott adventi koszorú készítése helyett süssünk adventi koszorút, mert így nem csak szép, de illatos is lesz az adventi díszünk.

Bővebben...

Jön a karácsonyi szezon legszebb filmje

Helen Mirren az egyenjogúság nagyszerű harcosa. De az Oscar-díjas színésznő szerint, nem az a fontos, hogy sokféle szerepet kapjanak a nők filmekben, hanem inkább az, hogy bármit megtehessenek az életben: ha a világ és benne a női szerepek változnak, az úgyis megmutatkozik majd a filmekben.

Bővebben...

Molnár Piroskával forgat Zséda

A Dal felvételei közepette egy másik forgatásra is időt szakított Zséda, aki a közmédia Holnap tali! című websorozatában vállalt szerepet. Nem kellett kibújnia a bőréből, itt is zsűritagként mutatkozik be, csak éppen nem A Dal indulóit zsűrizi, hanem gimnazista tehetségeket.

Bővebben...

Állandóan éhes? Akkor ezt egye az ebéd mellé!

Azok, akik az ebédjük mellé egy fél avokádót is elfogyasztanak, 40 százalékkal alacsonyabb hajlandóságot mutatnak a nassolásra, ráadásul jóllakottabbnak érzik magukat az étkezés után három órával. Az avokádóval növelhető a kalória- és szénhidrát-bevitel, ám a vércukorszint emelése nélkül.

Bővebben...

Lefogyhatunk az emlékeink segítségével

A memória ereje segíthet a fogyásban és a súlytartásban. Mindössze emlékeznünk kell a korábbi étkezésekre – állítják a szakemberek.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Virágos ízek, görögdinnye és uborka: az idei nyár befutói

Munka után kiszabadulva egy szellős teraszon mi eshetne jobban, mint egy hűs, illatos limonádé vagy koktél? A klasszikus ízekből már mindenki kiválaszthatta kedvencét - legyen szó alkoholos vagy alkoholmentes nedűkről -, de a bárok újabbnál újabb izgalmas variációkat is felvonultatnak, hogy egy percre se unatkozzanak a vendégek ízlelőbimbói.

Bővebben...

Hogyan erősítsük az immunrendszerünket tavaszra?

A tavaszi fáradtság a gyenge immunrendszer segélykiáltása. Télen még időben vagyunk ahhoz, hogy ezt megelőzzük. Kezdjünk is hozzá!

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

A tél végére lemerülnek a D-vitamin-készleteink!

A D-vitamin nagy részét a szervezetünk saját maga állítja elő napfény hatására – az elmúlt hónapokat azonban inkább a szürkeség jellemezte. Ilyenkor különösen fontos a D-vitamin pótlása, amelynek már rövid távú hatásai is igazoltak.

Bővebben...

Figyeljünk a káliumszintre a fogyókúra során!

Gyakran nem is gondolnánk, hogy szervezetünk számára a káliumszint mennyire fontos, mivel a kálium szorosan együttműködik a nátriummal, így a magas nátriumszint, alacsony káliumszintet von maga után.

Bővebben...

Magas vérnyomás ellen hatásos a növényi aminosav

Amerikai kutatók vizsgálatai szerint a zöldségek fehérjéiben egyik leggyakrabban előforduló növényi aminosav csökkenti a vérnyomást.

Bővebben...

Így készül a szilvás gombóc házilag

Sok féle gombóc létezik, de a klasszikus szilvás gombócnál nincs finomabb! Felejtsük el a bolti mirelit gombócot,és készítsünk el házi tésztából.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!