Nem vette észre egy kismama, hogy ikreket vár

A 35 éves Katie Brown abban a hiszemben ment be a kórházba, hogy nyolchetes terhes, és attól tart, hogy el fog vetélni. Ezzel szemben kiderült, hogy már a 31. héten tart, és mire a meglepődésből feleszmélt, már életet is adott egy egészséges ikerpárnak.

 

Katie és párja, a 31 éves James azóta már otthon vannak, darnley-i (Nyugat-Yorkshire) otthonukban, és boldogan nevelik gyermekiket. „Először csak azt hittem, hogy meghíztam, majd júliusban elvégeztem egy terhességi tesztet, ami negatív lett. Novemberen újabb tesztet csináltam, és ez már pozitív lett” – számolt be a történtekről az asszony, aki rettenetesen megdöbbent, mikor a kórházban közölték vele, hogy már 31 hetes terhes. „Senki nem hiszi el, hogy nem tudtam, pedig tényleg így volt. Nem éreztem, hogy rugdosnak a hasamban” – folytatta az élménybeszámolót Katie, aki november 14-én először Danielnek, majd néhány perc múlva Amy nevű lányának is életet adott.

 


Mivel elég kis súllyal születettek az ikrek, várni kellett, míg magukra szednek valamennyit, a karácsonyt azonban már együtt tölti otthon a család, ahol már van egy nagylány, a nyolcéves Laura. Az apa is rendkívül boldog a nem várt meglepetéstől, és mind a családnak, mind a barátoknak, mind a kórház személyzetének nagyon hálás, akik valamennyien sok segítséget nyújtottak számukra. „Nélkülük nagy bajban lettünk volna, hiszen semmi nem volt még előkészítve. Abban a hiszemben voltam, hogy a feleségem elvetélt, ehelyett ikreink születtek. A barátaink és a rokonaink azonban minden szükséges dolgot beszereztek, amit nem tudom, hogyan köszönhetnénk meg nekik eléggé” – hálálkodott a boldog apuka.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Barbecue szósz készítése, ahogy én szeretem!

A Barbecue szósz eredetileg Amerikából indult el világhódító útjára, ott szinte minden államban más-más recept alapján készül ez a remek szósz.

Bővebben...

3 villámgyors tésztaétel vacsorára

Nincs idő, de főzni kell valamit, ami finom és gyors is? Íme, néhány ötlet tészta recept formájában.

Bővebben...

Íme az igazi házi majonéz receptje

Hozzávalók: 3 dl étolaj, 2 tojássárgája, só, citromlé, , ízlés szerint. A tojások sárgáját keverőtálba tesszük, megsózzuk, és a szűrt citromlé egy részét hozzáadva,

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Radics Gigi arany hang parfümje

A parfümválasztás mindig nehéz dolog egy nő számára. Beleszippantani egy illatba, majd hagyni hatni a bőrünkön, és eldönteni, hogy ezt a kompozíciót éppen kedveljük-e, hát nem mindig egyszerű feladat. Vásárláskor azt szokták tanácsolni, hogy fújjunk magunkra egy picit az illatból, sétáljunk vele egy fél órát és utána, a már működő illat esetén döntsünk.

Bővebben...

A Vakáció titkai

 

Ed Helms nem akar kibújni a skatulyából. A Másnaposok-ban ügyefogyott fogorvost alakít, aki nála vagányabb haverjai mellett keveredik mindenféle bajba.

Bővebben...

Jön a karácsonyi szezon legszebb filmje

Helen Mirren az egyenjogúság nagyszerű harcosa. De az Oscar-díjas színésznő szerint, nem az a fontos, hogy sokféle szerepet kapjanak a nők filmekben, hanem inkább az, hogy bármit megtehessenek az életben: ha a világ és benne a női szerepek változnak, az úgyis megmutatkozik majd a filmekben.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

A zsírszegény diéta nem jobb a többi fogyókúránál

Egy új áttekintésből az derült ki, hiába hirdetik, hogy a zsírszegény diéták a legjobbak a fogyáshoz, valójában azonban semmivel sem hatékonyabbak, mint a más típusú diéták.

Bővebben...

A fogyás minden életkorban jót tesz a szívnek és az érrendszernek

A fogyás a felnőttkor bármelyik szakaszában egészséges, hiszen hosszú távon előnyösen hat a szívre és az érrendszerre – olvasható egy friss tanulmányban, amely a The Lancet Diabetes & Endocrinology című szakfolyóiratban jelent meg.

Bővebben...

A fogyókúra sikere fejben dől el!

Az, ahogyan étkezési szokásainkra gondolunk, igenis meghatározza azt, hogy képesek vagyunk-e fogyni. Aki úgy tekint magára, hogy alapvetően egészségesen táplálkozik, nagyobb eséllyel szabadul meg könnyen a fölösleges kilóktól, mint az, aki bűntudatot érez a témával kapcsolatban – tudjuk meg a Winina State University friss kutatásából.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Mennyire fontos a tisztaság?

A tisztaság fontos! Ezt régóta tudjuk, de valóban szükség van ezekre a termékekre? Antibakteriális szappanok és fertőtlenítő kéztörlők: segítünk eligazodni közöttük.

Bővebben...

Viselkedj férfiasan, ha karrierre vágysz

Az asszertivitás, a függetlenség és a céltudatosság többet ér, mint a melegség, a segítőkészség és a gondoskodó hajlam.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

Miért érdemes B vitamint és folsavat szedni?

Ellentmondásos kutatási eredmények láttak napvilágot a B-vitamin és a folsav szerepére vonatkozóan – lehet, hogy nem is segítenek a szív- és érrendszeri panaszokkal szemben.

Bővebben...

D vitamin (kalciferol) Egyre nagyobb figyelmet kap a D vitamin

A D vitaminról ritkán hallunk, pedig épp oly fontos szervezetünk számára, mint a C vagy a B vitamin. A lakosság, sőt azt emberiség nagy része D vitaminhiányban szenved, amelynek az egyik oka, hogy D vitaminhoz csak nyáron jut hozzá a szervezet, amikor napfény éri.

Bővebben...

Miért van szükségünk antioxidánsokra?

Manapság egyre többet hallunk az antioxidánsok csodatevő erejéről, de vajon mik is azok az antioxidánsok és miért van szervezetünknek oly nagy szüksége ezekre?

Bővebben...

Egyre több a depressziós tini Amerikában

Az amerikai tinédzserek – és elsősorban a tini lányok – körében egyre nő a depressziós esetek száma. Míg 2005-ben a lányok 13 és a fiúk 4,5 százaléka mutatott depressziós tüneteket, addig 2014-re ez az arány 17, illetve 6 százalékra nőtt.

Bővebben...

2 figyelmeztető jel melyek méhnyakrákot jelezhetnek

Számos nő tart attól, hogy férfiorvos végzi el a nőgyógyászati vizsgálatot, míg mások nem ismerik fel a méhnyakrák tüneteit.

Bővebben...

Tippek a konyha berendezéséhez!

Egy konyha berendezése és tervezése nem egyszerű feladat. íme néhány hasznos tipp és ötlet mit hová tegyünk ,hogy a konyha praktikus legyen.

Bővebben...

A magas vérnyomásos kismamák fele nem tudja, hogy alvászavara is van

A magas vérnyomásos és horkoló kismamák fele nincs tisztában vele, hogy ez a tünet obstruktív alvási apnoé jele lehet. Az alvászavar csökkenti az éjszakai véroxigén-szintet, aminek súlyos egészségügyi következményei lehetnek – derül ki a Michigani Egyetem vezette friss kutatásból.

Bővebben...

Milyen parfümöt válasszunk?

Gondolkodott ön már azon miért pont azt az illatot választotta a parfüm vásárlás során? Cikkünkből megismerheti választásának okát.

Bővebben...

Hogyan írják át az okostelefonok agyunk térképét?

Elképzelhető, hogy az okostelefonok az agyunk működésére is hatással vannak? Egy svájci kutatócsoport összesen 37 önkéntes agyműködését vizsgálta: 27-en közülük érintőképernyős telefont használtak, 11-en pedig a hagyományos, nyomógombos mobilkészüléket.

Bővebben...

Szépüljünk növényi pakolásokkal

A régi népgyógyászatban gyakran alkalmazták a növényi pakolásokat, amelyek ma már feledésbe merültek.

Bővebben...

Itt a legújabb gyomorforgató kozmetikai termék

Amerikában és az Egyesült Királyságban a nagyvállalatok felső vezetői, akik hajlamosak a pirulásra a fontos megbeszélések és prezentációk alatt, meglepő gyógyírt kezdtek használni: birka méhlepényből készült krémet.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!