A terhességi toxémia tünetei és kezelése

Érdekes megfigyelést végeztek a terhesség és a multivitaminok közötti kapcsolatról a Pittsburghi Egyetem orvos-kutatói. A szakemberek azt tapasztalták, hogy a terhesség előtt és annak első harmadába szedett multivitamin nagyban csökkenti az ún. terhességi toxémia előfordulási esélyét.

 

A terhességi toxémia egy olyan állapot, amelynek során vizenyősség (ödéma), magas vérnyomás (hipertónia) és fehérjevizelés (proteinuria) alakulhat ki. A tünetek súlyosbodása az anya és a magzat életét veszélyezteti. Súlyos esetekben a tünetekhez vagy azok valamelyikéhez görcsroham (eklampszia) és kóma társulhat, akár a magzat vagy az anya halált okozva. A toxémia becslések szerint a terhesek 5-10 százalékánál jelenik meg, a szakértők szerint a fejlődő országokban gyakrabban, de mindenhol ez a vezető oka a koraszülésnek illetve a magzati és anyai halálozásnak.

 

 

Az egyetem orvosi centrumának kutatói 1835, a szülészeten 1997 és 2001 között megfordult terhes nő kórtörténetét elemezték ki. A toxémia előfordulása a multivitamint szedők körében 3,8; a nem szedők körében 4,4 százalék volt, azonban a nem elhízott terhesek körében a multivitamin hatása drámainak bizonyult. 'Adataink azt mutatják, hogy ha a terhesség előtt a normál súlyú nők legalább heti egy alkalommal, majd a terhesség első harmadában ugyanígy multivitamint szednek, a toxémia kockázatát 72 százalékkal tudják csökkenteni azokhoz képest, akik nem szednek vitamint' - mondta Lisa Bodnar professzor, a kutatócsoport egyik tagja. A szakértő hozzátette, hogy mivel a multivitamin sok összetevőből áll, nehéz megmondani, melyik elem felelős a védő hatásért, és egyelőre az sem világos, túlsúlyos nőkben miért nem jelentkezik a kedvező hatás.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

 

Diabetikus zabpelyhes mákos almagolyó

Hozzávalók 16-18 darabhoz:-10+5 dkg darált mák-3 dkg zabpehely-25 dkg alma -10 dkg darált dió-4 dkg margarin-nyírfacukor vagy folyékony édesítő ízlés szerint-1 púpozott teáskanál fahéj-vanília kivonat.

Bővebben...

Joghurtos sütemény recept

Hozzávalók: 1 nagy vagy 3db kis pohár joghurt (natúr vagy a gyümölcs ízével megegyező), 2 nagy szem őszibarack (de bármilyen gyümölccsel készíthető), 2dl növényi tejszín (vagy sima tejszín+habfixáló), 1cs étkezési zselatin, ízlés szerint porcukor, babapiskóta.

Bővebben...

Vince Aliz Liza búcsúzott az X-Faktortól

„Még mindig rólad írok dalt” – ez volt a mottója szombat este az X-Faktor negyedik élő showjának, amelyben a versenyzők az egyéni produkciók mellett duettekkel álltak színpadra. Fejes Szandra és Vince Aliz Liza párbaját követően Lizának kellett búcsúznia az RTL Klub tehetségkutató műsorától.

Bővebben...

Találkozzunk 7-kor Boginál

Dallos Bogi hangja senkinek sem ismeretlen. A fiatal tehetség dalait több ezren hallgatják, új nagylemezének munkálataiban dalszerzőként is részt vesz.

Bővebben...

Így fogyott le 57 kilót egy édesanya!

Egy kétgyermekes anya 57 kg-tól szabadult meg, amit annak köszönhetően szedett magára, hogy éveken át napi 4000 kalóriát fogyasztott.

Bővebben...

Barna rizzsel gyorsabban fogyunk

Amennyiben szeretnénk megszabadulni néhány plusz kilótól, érdemes a fehér rizst barnára váltani. Ez olyan komoly segítséget jelent a diétában, mintha naponta harminc percen át tempósan gyalogoltunk volna.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Legalább ennyit kell fogyni a vonzóbb külsőért

Már 3-4 kilót elég fogyni ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, ugyanakkor legalább kétszer ekkora fogyásra van szükség ahhoz, hogy vonzóbbnak is tűnjünk. Kanadai tudósok szerint a nőknek 6,3 kilót, a férfiaknak pedig 8,2 kilót kell ledobniuk, hogy jobban nézzenek ki.

Bővebben...

Tényleg másképp izzad a nő és a férfi?

Korábban számos feltételezés látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a nők és a férfiak másképp izzadnak. Nos, a tudomány egyértelműen cáfolni látszik ezt az elméletet: úgy tűnik, hogy kizárólag testalkatunk és méretünk határozza meg izzadtságunk mértékét.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Amit a jódról tudni érdemes!

A jód a pajzsmirigy alkotóeleme, amely létfontosságú az egész szervezet normális hormonális működése számára.

Bővebben...

A vitamin túladagolás veszélyei

A vitaminhiány, mint betegség ma már szinte lehetetlen, hiszen számtalan vitamin készítmény sorakozik a gyógyszertárak polcain.

Bővebben...

Nők és férfiak mást tartanak megcsalásnak

Egy a Sexual & Relationship Therapy című lapban közzétett tanulmány lerántja a leplet arról, mit is értenek valójában a férfiak és mit a nők a hűtlenség fogalma alatt.

Bővebben...

Az alacsony jövedelműek szinte semmit sem tudnak ezekről a gyógymódokról

Az alacsony iskolai végzettséggel és jövedelemmel rendelkező emberek nem sokat tudnak a jógáról, az akupunktúráról és a különféle természetes gyógymódokról

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!