A Vakáció titkai

 

Ed Helms nem akar kibújni a skatulyából. A Másnaposok-ban ügyefogyott fogorvost alakít, aki nála vagányabb haverjai mellett keveredik mindenféle bajba.

Új filmje a Vakáció (Vacation, hazai bemutató: augusztus 27.) pedig arról szól, hogy egy család ügyefogyott fejeként próbál levezényelni egy autós nyaralást, és közben elképesztő bajokba keveredik.

De azért több ő ennél. A filmekben kitart a bevált figura mellett (és nagyon jól csinálja), viszont szeretné, ha tudná a világ: az életben másmilyen. És az US Weekly újságírója számára 25 pontba szedte legfontosabb tulajdonságait.

 

Például azt, hogy kiválóan zenél, gitározik és harmonikázik, bármilyen, egykilósnál könnyebb tárgyat hosszan tud pörgetni az ujján, érdekli a politika, tud repülőt vezetni, régen vadul motorozott, otthonát alaposan felkészítette bármilyen természeti katasztrófa érkezésére, és a mellkasán hosszú forradás fut végig, mert 14 éves korában nyitott szívműtétet hajtottak végre rajta.

A Vakáció-ból azért még az is kiderül, hogy majdnem olyan jól vezet autót, mint Vin Diesel. És nem ijed meg, ha pedofil kamionossal találkozik…

IC Press

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

3 ínyenc saláta recept januárra

Túl sokat evett az ünnepek alatt? Akkor készítsen laktató, mégis kevésbé hizlaló salátákat januárban, amelyhez most három remek receptet mutatunk.

Bővebben...

Húsleves készítése háziasan

Jó és ízletes levest nyerünk, ha kellő mennyiségű húst, egynehány jó csontot, egy darabka borjúmájat veszünk a leveshez.

Bővebben...

Nagymama finom mazsolás narancsos kalács receptje

Hétvégére, vagy ünnepi alkalomra érdemes kipróbálni ezt a finom és különleges narancsot, kalácsot, amely reggelire-ebédre vagy uzsonnára is kitűnő.

Bővebben...

Ma indul Várkonyi Andi showműsora



Hétfőn este 21 órakor a Micsoda nők! Várkonyi Andreával című vadonatúj talkshow-val indul a FEM3. A hetente jelentkező műsorban Andrea új oldalát mutathatja meg a nézőknek, lazább és humorosabb lehet, amit az elmúlt 15 évben, híradósként nem engedhetett meg a képernyőn.

Bővebben...

A tengeralattjáró, ami megfordíthatta a világháború menetét

A második világháború alatt a csendes-óceáni térségben a harcok földön-levegőben-vízen, sőt a víz alatt is folytak. A USS Crevalle szerepe különösen kiemelkedik, hiszen nem csupán több tucat civilt mentett meg a japán megszállás elől, de ki tudja hány flotta sorsát írta át azzal, hogy megszerezte a japánok haditervét is.

Bővebben...

James Franco a jolly joker

James Franco mindent tud. A harmincnyolc éves színész már egy hollywoodi veteránhoz méltó életrajzot gyűrt maga mögé: őrült vígjátékban és komoly drámában is megállta a helyét… és talán ő lesz Arnold Schwarzenegger utódja.

Bővebben...

Így készítsd el a chia magot, amely egy igazi szuper food

Tudtad, hogy a chia mag az egyik legkisebb ehető mag a földön? Az azték zsálya néven is ismert chia növény Közép- és Dél-Amerikában őshonos.

Bővebben...

A fogyókúra sikere fejben dől el!

Az, ahogyan étkezési szokásainkra gondolunk, igenis meghatározza azt, hogy képesek vagyunk-e fogyni. Aki úgy tekint magára, hogy alapvetően egészségesen táplálkozik, nagyobb eséllyel szabadul meg könnyen a fölösleges kilóktól, mint az, aki bűntudatot érez a témával kapcsolatban – tudjuk meg a Winina State University friss kutatásából.

Bővebben...

Fogyni szeretne? Számolja a harapásokat!

A harapások számolása 20-30 százalékkal csökkenti a kalóriabevitelt – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a módszer kipróbálok egy hónap alatt két kilótól szabadultak meg.

Bővebben...

Nyerj páros belépőt az idei Konyhakiállításra!

Játssz velünk, és nyerj egy páros belépőjegyet az idei Konyhakiállításra! Ehhez mindössze három kérdésre kell helyesen válaszolnod!

Bővebben...

A csecsemőknek hány hónapos kortól szabad ivólevet adni?

A csecsemőknek az első hat hónapban a születést követően a legjobb „ivólé” az anyatej, így ebben az időszakban semmilyen más ívó levet nem szabad adni.

Bővebben...

Tenyéren keresztül közvetíthetőek az érzelmek

A Sussexi Egyetem munkatársai a tenyér légmozgással való ingerlésének segítségével képesek az érzelmek bevitelére.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

A napfényből nyert D-vitamin szerepet játszik a gyermekkori asztma elleni védelemben

Az elsősorban a napfényből nyert D-vitamin szerepet játszik a gyermekkori asztma elleni védelemben.

Bővebben...

Mire használja a szervezet az E-vitamint?

A bőrre dörzsölve csökkenti az öregedés jeleit, a sportolók pedig az állóképesség fokozására használják, de a kutatók most bizonyítékot találtak az E-vitamin egyik természetes funkciójára is a szervezetben.

Bővebben...

Vérpezsdítő és fiatalító vitamin koktélok!

A vitamin bevitel télen, nyáron egyaránt fontos szervezetünknek. De nyáron a sok zöldség és gyümölcs miatt könnyen elkészíthető vitaminkoktélokkal a legegyszerűbb pótolni a fontos vitaminokat. Íme, 4 kiváló vitaminital.

Bővebben...

A téli bakancsok többsége nem alkalmas a jégen való közlekedésre

Az iDAPT laboratórium kutatói a Toronto Rehabilitation Institute-University Health Network intézetből, kutatásokat végeztek, hogy a kanadaiak biztonságosan közlekedhessenek a csúszós jégen, ezzel a télen gyakran előforduló eséseket megelőzve. Kifejlesztették a Maximálisan Leküzdhető Dőlésszög tesztet (Maximum Achievable Angle – MAA), hogy ezzel össze tudják hasonlítani a különböző téli cipőket emberek segítségével egy szimulált környezetben.

Bővebben...

Félreértésen alapul a paleolit étrend

A vitatott paleolit étrend, azaz a „paleó diéta” az evolúcióval kapcsolatos tévhiteken alapszik, és alaptalan feltételezéseken az ősemberek táplálkozásáról – állítja Marlene Zuk professzor, a Minnesotai Egyetem szakértője.

Bővebben...

Ha ilyen környezetben él a kismama, később túlsúlyos lehet a gyermeke!

Egy nemrégiben elkészült kutatás szerint, ha a kismamák akár csak egészen alacsony szintű ólomnak vannak kitéve, már megnő az esélye annak, hogy túlsúlyos gyerekeik legyenek, és e tekintetben főleg a fiúgyermekek az érintettek.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!