Fassbender fél az alienektől

 

Ha minden igaz, már csak egy évet kell várnunk, hogy megtudjuk, hogyan folytatódik a Prometheus története.

Ridley Scott és csapata befejezte az újzélandi forgatást, és már szorgosan dolgoznak a digitális utómunkálatokért felelős szakemberek. A gyártóknak pedig sikerült az, ami a legritkább esetben jön össze: semmi sem szivárgott ki abból, hogy miről fog szólni az Alien: Covenant (Alien: Covenant, hazai bemutató 2017 nyara).

Egészen mostanáig.

Michael Fassbender, aki a Prometheus talán egyetlen túlélőjét, egy androidot alakítja, végre elárult ezt-azt az új, és nagyon várt filmről. Persze az igazi konkrétumokat ő is megtartotta magának.

 

– Már nagyon várom, hogy egyben lássam az egész filmet – nyilatkozta a színész a Collidernek. – És mindenki, akivel együtt dolgoztam a Covenanton, ugyanilyen izgatott. Sokkal ijesztőbb, mint a Prometheus volt, de megőrzi annak a grandiozitását. Sok van benne a régi Alien-érzésből: a néző mindig félhet majd, folyamatosan érzi majd, hogy mindjárt történik valami rettentő. Úgyhogy ez a mostani a régi Alien és a Prometheus szuper kereszteződése lesz. Az elején felpörög, aztán nem is áll le…

IC Press

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Fokhagymás csülökfalatok

Hozzávalók: 1 főtt füstölt csülök, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis fej vöröshagyma, 1 tojás, 3-4 evőkanál liszt, 1/2-1 dl a csülök főzőlevéből (ha nincs, a tej is megfelel), törött bors, ízlés szerint, késhegynyi őrölt csípős paprika, olaj a sütéshez.

Bővebben...

3 finom mártás az ünnepi asztalra

Egy különleges ízvilágú mártással ,még különlegesebbé tehetjük az ünnepi sültet. Bemutatunk három különleges mártás receptet, amelyet még a kezdő háziasszonyok is eltudnak készíteni.

Bővebben...

Bolti bejgli? Igen!

Idén élvezze ki az adventet – és a késztermékek minden előnyét! A készen kapható bejglik, stollenek, habkarikák szépek, ínycsiklandóak – és már nem olyan szárazak és töltelékkel-spórolósak, minta ’80-as években.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Struccot vett egy hallgatónak Bochkor

Ennyire jó fej hogy’ lehet valaki?! Bochkor egy struccot vett a Music Fm egyik szerencsétlenül járt hallgatójának.

Bővebben...

Legendás állatok és a jövőjük

Ritka az olyan film, ami még nincs a mozikban, mégis mindenki (néző, kritikus, alkotó) elkönyvelte, hogy hatalmas siker lesz.

Bővebben...

Fassbender fél az alienektől

 

Ha minden igaz, már csak egy évet kell várnunk, hogy megtudjuk, hogyan folytatódik a Prometheus története.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

Fogyni szeretnél? Kösd be a szemed!

Azok az emberek, akik bekötött szemmel fogyasztották el vacsorájukat, 9 százalékkal kevesebbet ettek, ráadásul naivan azt hitték, hogy 88 százalékkal többet fogyasztottak, mint valójában. Mindez azt mutatja, hogy érdemes vakon nekiülni a vacsorának…

Bővebben...

28 napos fogyi-program, ami egészséges is!

Ez a 28 napos fogyókúrás program nem csupán abban segít, hogy csökkenjen a testsúlyod, derekad és csípőd karcsúbb legyen, hanem abban is, hogy csökkenjen a véredben a káros koleszterinszint, valamint gyorsabb legyen az anyagcseréd és az energiafelhasználásod.

Bővebben...

Állandóan éhes? Akkor ezt egye az ebéd mellé!

Azok, akik az ebédjük mellé egy fél avokádót is elfogyasztanak, 40 százalékkal alacsonyabb hajlandóságot mutatnak a nassolásra, ráadásul jóllakottabbnak érzik magukat az étkezés után három órával. Az avokádóval növelhető a kalória- és szénhidrát-bevitel, ám a vércukorszint emelése nélkül.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Koleszterinszint-mérés már kisgyerekkorban

A National Lipid Association új egészségügyi irányelvei szerint gyermekeknél már 9 és 11 éves kor között el kell kezdeni a magas koleszterinszint szűrését.

Bővebben...

Ezt szervünket látjuk állandó méretűnek

Az emberek általában még felnagyításakor is megközelítőleg ugyanolyan méretűnek látják a domináns kezüket, ami alátámasztja azt az elméletet, hogy a kezünket állandó „vonalzóként” használjuk a körülöttünk lévő világ mérésére.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

A vitaminhiány tünetei és jelei

A vitaminhiány jeleit és tüneteit nehéz felismerni, hiszen a különböző apró kis jelek oka számtalan egyéb betegség is lehet.

Bővebben...

A vitamin túladagolás veszélyei

A vitaminhiány, mint betegség ma már szinte lehetetlen, hiszen számtalan vitamin készítmény sorakozik a gyógyszertárak polcain.

Bővebben...

Hogyan lehet megelőzni a B-12-vitamin-hiányt?

Az időseknek, vegetáriánusoknak és vegánoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk rá, hogy étkezési szokásaik megváltoztatásával elegendő B-12 vitamint juttassanak a szervezetükbe.

Bővebben...

Az okostelefonok segíthetnek a szívbetegségek kordában tartásában

Elképzelhető, hogy az okostelefonok forradalmasítják a szívkutatást, mivel pillanatok alatt megbízható, precíz képet adhatnak a felhasználók fizikai aktivitásáról.

Bővebben...

Joghurtos sütemény recept

Hozzávalók: 1 nagy vagy 3db kis pohár joghurt (natúr vagy a gyümölcs ízével megegyező), 2 nagy szem őszibarack (de bármilyen gyümölccsel készíthető), 2dl növényi tejszín (vagy sima tejszín+habfixáló), 1cs étkezési zselatin, ízlés szerint porcukor, babapiskóta.

Bővebben...

Karácsonyi vörösboros meggyleves

Az ünnepi asztal méltó fogása lehet ez a finom fűszeres vörösboros meggyleves, amely jól esik majd a téli hideg fagyos időben. Bővebben...

Ennél többször ne nézd meg a mailjeidet!

Ha csak naponta háromszor ellenőrizzük az e-mailjeinket, kevesebb stresszt élünk át – derül ki egy friss német kutatásból, amely a Computers in Human Behaviour című lapban került publikálásra.

Bővebben...

A sok sóbevitel ennél az idegrendszeri betegségnél sem használ

Egy argentin tanulmány adatai szerint a fokozott sóbevitel ronthatja a szklerózis multiplexben szenvedők állapotát.

Bővebben...

A hepatitis C kezelése

A szakértők szerint örökre véget vethet Nagy-Britanniában a hepatitisz C-nek a három hónapos gyógyszeres kezelés.A sofosbuvir hatóanyagú tabletta kifejlesztése a kutatók szerint mérföldkőnek számít a betegség kezelésében.

Bővebben...

Bűntudatot kelt a gyorséttermi étkezés

Egy online közösségi felmérés szerint sokan éreznek bűntudatot, ha gyorsétteremben ebédelnek. A lehetőséget mégis a legtöbben a kényelmi szempontokra és az elfoglaltságukra hivatkozva választják.

Bővebben...

Magzatvízből származó őssejtekkel elősegíthető a regeneráció

A magzatvízből izolált őssejtek serkentették a kísérleti erekbe beültetett hidrogélek ereződését – olvasható a Journal of Biomedical Materials Research oldalain.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!