Radics Gigi hisz a földöntúli dolgokban

Átvették a csajok a szellemirtó business-t: huszonhét év után végre megérkezett a „sorozat” harmadik része. A Sony Pictures Magyarországon is bemutatta az új Szellemirtókat, amely garantálja a szellemes poénokat és a rengeteg kísértetet. Radics Gigi szerint a természetfeletti erők igenis léteznek.

 

Az énekesnő hatalmas baráti társasággal érkezett a premierre: „Hiszek a kísértetekben és abban, hogy léteznek természetfeletti dolgok. Nekem is volt már részem pár misztikus élményben” – mondta Radics Gigi a Szellemirtók hazai premierjén.  „Nagyon vártam ezt a filmet, hiszen az egyik kedvenc színésznőm, Melissa Mccarthy játszik benne. Szerintem izgalmas, hogy most hölgyek a főszereplők, azt mutatja, hogy a nők minden helyzetben képesek erősek maradni” – mesélte a gyönyörű énekesnő.

A film rendezője, Paul Feig eredeti elképzelése szerint az új produkcióban a „régi” színészgárda szerepelt volna (Bill Murray, Harold Ramis, Dan Aykroyd, Ernie Hudson), Harold Ramis halála miatt azonban kénytelenek voltak erről a tervről lemondani. A szellemirtók ettől még visszatértek közénk, igaz egy kicsit másképp, 2016-ban négy belevaló nő veszi fel a harcot a földöntúli lényekkel. Ám hogy ne szenvedjünk hiányt nosztalgiában, a készítők arról is gondoskodtak, hogy majdnem mindegyik eredeti főszereplő, köztük Bill Murray és Sigourney Weaver is felbukkanjanak a filmben. Rajtuk kívül a Koszorúslányok, a Női szervek és a – Budapesten is forgatott – a Kém című filmekből ismert kiváló komika, Melissa McCarthy, és a Marvel filmekben Thorként feltűnő Chris Hemsworth is erősítik a produkció szereplőgárdáját.

 

 

Harminckét év telt el azóta, hogy 1984-ben bemutatták a ’80-as évek egyik legsikeresebb filmjét, az azóta kultuszfilmmé vált Szellemirtókat. A produkció közel 300 millió dollár bevételt hozott az alkotóknak, több szakmai elismerést és díjat is besöpört, főcímdala örök sláger lett, az pedig külön érdekesség nekünk, magyaroknak, hogy Kovács László személyében az operatőr egy honfitársunk. A sikereken felbuzdulva 1989-ben mutatták be a Szellemirtók második részét, majd rajzfilmsorozatot is készítettek kedvenc parapszichológusaink kalandjairól. A Szellemirtókat Magyarországon a Sony Pictures mutatja be, amely cég Magyarországon a VIASAT3, VIASAT6 és az AXN televíziós csatornákat is üzemelteti.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Palacsinta tészta recept kezdőknek is

Hozzávalók: 20 db-hoz 20 dkg liszt (lehetőleg rétesliszt), 2,5 dl tej, 2,5 dl szódavíz, 2 egész tojás, fél dl olaj, csipetnyi só, 1 teáskanál porcukor (ez el is maradhat).

Bővebben...

Kassai rostélyos készítése

Ha szereti a marhahúst, és kipróbálna valami igazán finom, mégis egészséges receptet, készítse el a Kassai rostélyost, nem fog csalódni benne.

Bővebben...

Gombás sonkasaláta

Hozzávalók: 25 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 1 nagyobb doboz gombakonzerv, 12 fürjtojás, 1 nagy csokor zöldhagyma (szárával együtt), 1 dl majonéz, 2 dl tejföl, 1-1 evőkanál borecet és fűszerezett paradicsomlé, 1 teáskanál mustár, só, csipetnyi cukor, 1 mokkáskanál törött fekete bors, salátalevelek.

Bővebben...

Barátnőjével randizik Dakota Johnson

Randizik Dakota Johnson, A szürke ötven árnyalata sztárja és Cara Delevingne modellből lett színésznő. Ezt vélik tudni amerikai bennfentes körökben. Annyi feltétlenül igaz, hogy a két fiatal hölgy sok időt tölt együtt, mivel Taylor Swift pop-szupersztár válogatott barátnői csapatához tartoznak.

Bővebben...

Ausztrál győzelem az ascoti lóversenypályán

A kiváló ausztrál pilóta, Matt Hall nyerte vasárnap az Egyesült Királyságban rendezett Red Bull Air Race világbajnokság ascoti futamát. Második helyen a szezon legnagyobb esélyese, Matthias Dolderer végzett, megelőzve ezzel az osztrák Hannes Archot. Hall győzelmével teljesen nyitottá vált a verseny, így három állomással a 2016-os szezon vége előtt még bármi megtörténhet.

Bővebben...

Érkezik a Vészhelyzet: Los Angeles

Mihez kezd egy kórház sürgősségi osztálya, ahol folyamatos a vészhelyzet? Hogyan birkóznak meg az emberfeletti feladattal az orvosok és a nővérek? És legfőképpen, sikerül-e megmenteni a betegeket, akik a káosz közepén is csodában reménykednek?

Bővebben...

Ezért veszélyes az Atkins-diéta és más, fehérjedús étrend

Amerikai kutatók szerint a túl sok fehérje fogyasztása a középkorú emberek számára ugyanolyan veszélyes lehet, mint a dohányzás.

Bővebben...

Ezért érdemes csokitortát enni a fogyókúra alatt!

Nem érdemes spártai életet élni a fogyókúra idején, az előre eltervezett és ügyesen kivitelezett “nasi-napok” ugyanis jót tesznek a motivációnak, és segítségükkel hosszútávon könnyebb less ellenállni.

Bővebben...

Naponta egy alma a kilókat is távol tartja?

Az antioxidáns növényi vegyületekben gazdag zöldségek és gyümölcsök csökkenthetik az élelmiszerekből felszívódó energia mennyiségét.

Bővebben...

Nyerj páros belépőt az idei Konyhakiállításra!

Játssz velünk, és nyerj egy páros belépőjegyet az idei Konyhakiállításra! Ehhez mindössze három kérdésre kell helyesen válaszolnod!

Bővebben...

Milyen legyen az éjszakai arckrémünk?

Azt sokan tudják, hogy más krémre van szüksége bőrünknek éjszaka, és másra nappal. De vajon mi a különbség a két krém összetétel között? Megmutatjuk!

Bővebben...

Milyen betegség a kataplexia?

Egy négygyerekes anya ritka rendellenességben szenved, aminek következtében valahányszor orgazmust él át, vagy valamilyen egyéb intenzív érzelem – például düh, meglepődés vagy öröm – éri, azonnal összeesik. 

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Adjunk gyermekeinknek több E vitamint!

Azoknál a gyerekeknél, akik sok E-vitamin tartalmú élelmiszert fogyasztanak, kisebb az esélye az ekcéma kialakulásának, állítja egy új, japán gyerekeket vizsgáló tanulmány.

Bővebben...

Depressziós? Rosszkedvű? Szedjen D vitamint!

A depressziós nők állapota számottevően javult, miután D-vitamin hiányukat kezelni kezdték – olvasható egy friss tanulmányban.

Bővebben...

Csodaszerek –e a vitaminok?

A vitaminok az utóbbi években egyre több figyelmet kapnak, és szinte havonta lát napvilágot egy új vitamin készítmény, amely fiatalságot, erőnlétet és jó közérzetet biztosít.

Bővebben...

Milyen pozitív hatásai vannak a szaunának?

A szauna évszázadok óta népszerűségnek örvend egyes kultúrákban, és jelenleg is világszerte milliók élnek vele. Sokan egyszerűen csak lazítani szeretnek az apró helyiségben, ugyanakkor számos pozitív egészségügyi hatása is van a szaunázásnak.

Bővebben...

2 figyelmeztető jel melyek méhnyakrákot jelezhetnek

Számos nő tart attól, hogy férfiorvos végzi el a nőgyógyászati vizsgálatot, míg mások nem ismerik fel a méhnyakrák tüneteit.

Bővebben...

Zöldbab leves lekvárral ízesítve

A zöldbab leves a hazai konyha egyik kedvence, amely laktató és még egészséges is. Mi most egy remek zöldbab levest mutatunk be amely sárgabarack lekvárral készül. Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!