Magával ragad Zséda Óceánja

Zséda 2016 októberében új albummal tér vissza, amely az énekesnőtől szokatlan, merészebb hangzással várja a rajongókat. Az új lemez előfutáraként jelent meg az első dal, az Óceán.

 

Zséda a hazai könnyűzenei élet meghatározó női előadója, akinek számos listavezető számot, klipet és arany-platinalemezt köszönhetünk. Legújabb, ősszel megjelenő hatodik stúdióalbumától is hasonló sikerekre számítunk: a négy éves szünet után megjelenő lemez bátrabb, változatosabb hangzást és tartalmas dalokat tartogat a zeneszeretők számára.

 

A lemezről már elérhető az első megjelenés: az Óceán egy pezsgő szerelmes dal, amely visszacsempészi a kora őszi napokba a nyári vibráló esték hangulatát. A szám szerzésében Molnár Tamás, Lotfi Begi és Nagy Dávid volt az énekesnő segítségére. Begivel már több dalban működtek együtt, azonban Tamással ez volt az első közös munkájuk, azonban hamar létrejött az összhang az énekesnő és az alkotók között.

„Imádom ezt a szöveget: a nő maga az óceán, aki magába ölel – számomra ez a hasonlat egyszerre romantikus és szexi!” – mondta Zséda az új szerzeményről.

Az Óceán itt hallgatható meg!

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

 

Csuszaburgonya juhtúróval

A túrós csusza kedvelőknek ajánljuk ,ezt a különleges burgonyás receptet, amely finom juhtúróval, és füstölt szalonnával készül.

Bővebben...

Spárgás rétes Jamie Oliver receptje

Jamie Oliver egy érdekes receptet kínál nekünk, amelyet egyszerű réteslapból kell elkészíteni, és nagyon finom.

Bővebben...

Sajtgaluska leves gyorsan és finoman

Ha egy gyors és tartalmas levesre vágyik a hideg időben, próbálja ki ezt a finom sajtgaluska leves receptet, amely felmelegít és laktat is egyben. Bővebben...

Jön a szellemes sorozat új évada

Binny, a Berlinben élő tinilány egy Melchior nevű szellemmel osztozik szobáján, aki már több mint 100 éve az épületben lakik.

Bővebben...

King Kong Hawaiin

Ez a Kong nem az a Kong. A Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island, hazai bemutató: március 9.) főhőse hatalmas, félelmetes emberszabású, mégis sok mindenben nagyon különbözik az óriásmajom korábbi filmjeitől.

Bővebben...

Az apaságról vallott Pachmann Péter és Majka

Vajon mennyire változtat meg egy férfit az apaság? Hogyan lesz egy született fenegyerekből kenyérre kenhető apuka vagy a mindig profi és megfontolt férfiból egy szelíd óriás, aki mindenre képes a gyermekeiért?

Bővebben...

Ha fogyni akarsz, egyél mandulát!

Naponta egy maréknyi mandula fogyasztása távol tartja az éhséget, és felváltja az egészségtelen ételekből származó üres kalóriákat. Sokunknak jelent nehézséget a kiegyensúlyozott étrend követése.

Bővebben...

Itt az új alacsony glikémiás indexű burgonya!

Frank Mitolo, a dél-ausztráliai termelő új burgonyafajtát kísérletezett ki, amelynek fajtársaival ellentétben alacsony a glikémiás indexe, tehát fogyasztása nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet, valamint tovább nyújt teltségérzetet.

Bővebben...

Ha kihagyod ezt az étkezést, hízni fogsz!

Nem sikerül lefogynod? Kevesebbet eszel, mégis hízol? Lehetséges, hogy rosszul időzíted az étkezéseidet!

Bővebben...

Nyerj páros belépőt az idei Konyhakiállításra!

Játssz velünk, és nyerj egy páros belépőjegyet az idei Konyhakiállításra! Ehhez mindössze három kérdésre kell helyesen válaszolnod!

Bővebben...

A barna sör remek főzéshez – olaj helyett

Ki gondolta volna, hogy a sör tulajdonképpen egy egészséges alapanyag, amelynek segítségével jókat főzhetünk? Dietetikusok egy csoportja szerint bátran főzzünk barna sörrel olaj helyett, mivel csak 75 kalóriát tartalmaz, míg az olaj 120-at. És akkor még nem is beszéltünk az extra vitaminokról!

Bővebben...

3 magyarból 1-nek nem kell a Valentin-nap A magyar recept: szex, virág és extra étel

Minden második ember meg van győződve arról, hogy lesz egy kis hancúr is a paplan alatt Valentin-nap alkalmából, különösen a még nőtlenek és hajadonok veszik biztosra a dolgot – derül ki a Szallas.hu friss felméréséből. A magyarok közel kétharmada szereti a Valentin napot, és tízből nyolcan meg is ajándékozzák párjukat valamilyen formában. A nők a hasukon keresztül próbálják lekenyerezni párjukat, míg a férfiak jellemzően virággal és édességgel lepik meg kedvesüket.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Növeljük szellemi képességünket D vitaminnal!

A Journals of Gerontology Series A című lapban két új tanulmány is megjelent, melyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a nők szellemi teljesítőképességén koruk előrehaladtával sokat segíthet a D-vitamin.

Bővebben...

7 súlyos betegség, melyeket a folsav-hiány okozhat

A folsav, vagy más néven B9-vitamin fontosságáról főként a várandósság kapcsán hallunk. A kismama megfelelő folsav bevitele valóban nagyon fontos, hiszen folsav hiányában a fejlődő magzat velőcsöve nem záródik be rendesen.

Bővebben...

D vitamin (kalciferol) Egyre nagyobb figyelmet kap a D vitamin

A D vitaminról ritkán hallunk, pedig épp oly fontos szervezetünk számára, mint a C vagy a B vitamin. A lakosság, sőt azt emberiség nagy része D vitaminhiányban szenved, amelynek az egyik oka, hogy D vitaminhoz csak nyáron jut hozzá a szervezet, amikor napfény éri.

Bővebben...

Egészségesebbek, akik házi kosztot fogyasztanak

Azok az emberek, akik gyakran fogyasztanak otthon készített ebédet, kisebb eséllyel lesznek cukorbetegek, mint a házi koszthoz ritkábban jutók – tudjuk meg egy friss kutatásból, amely a PLOS Medicine című szaklapban került publikálásra. A lapszám témája a diabétesz megelőzése.

Bővebben...

Enyém vagy tiéd? Ettől függ, hogyan adom át neked

Az ollótól kezdve a tűzőgépen keresztül a kocsikulcson át a mobiltelefonig nap, mint nap különféle dolgokat adunk át egymásnak. Ilyenkor próbáljuk úgy adni, hogy a fogantyúja vagy füle az azt fogadó személy felé nézzen. Egy új kutatás szerint, mely az University of East Anglia jóvoltából jött létre, a saját dolgaink átadásánál kevésbé helyezzük irányba a tárgyakat.

Bővebben...

A császárral született babák hajlamosabbak az elhízásra?

Egy amerikai vizsgálat szerint a napjainkban egyre növekvő gyermekkori elhízásért többek között a gyermekek születési módja is felelőssé tehető. Az Amerikai Egyesült Államokban a gyermekkori elhízás mértéke az elmúlt 30 évben megduplázódott. A 6 és 11 éves kor közötti gyermekek körében az elhízás gyakorisága az 1980-ban mért 7%-ról napjainkra 18%-ra emelkedett.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!