Nyomorgott, amikor Oscarra jelölték

Minden kezdet nehéz, és erről Anna Kendrick sokat tudna mesélni. A most 31 éves színésznőt 7 éve Oscarra jelölték az Egek ura című filmben nyújtott alakításáért, de nem volt egy rendes cipője, amiben elmehetett volna a díjátadóra.

„A stylistom mondta, hogy tökéletes cipőt kell viselnem, de még senki nem ismer, ezért a menő cipőboltok nem adnak kölcsön egy darabot sem. Szóval vegyek saját zsebből egy Louboutint – mesélte a színésznő Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában. – Én erre: de hát nincs egy vasam sem!”.

Anna kénytelen volt kevésbé menő topánkában megjelenni az Oscar-gálán, de a nyomor itt még nem ért véget. Az Egek ura promóciós körútja idején is le volt még égve, ezért könyörgött a stúdiónak, hogy helyezzék el olcsóbb hotelben a kiszemelt luxusszálloda helyett, a különbözetet pedig adják oda neki zsebpénzként, hogy ki tudja húzni a hónap végéig.

 

A színésznő azóta szerencsére feltört, mert az egyik legtöbbet foglalkoztatott sztár lett. Jövőre a Tökéletes hang 3-ban láthatjuk Elizabeth Banks és Rebel Wilson oldalán, de állítólag Miley Cyrus is feltűnik majd a filmben.

(Pitch Perfect 3 – hazai bemutató: 2017. december

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Süssünk karácsonyi habláncot

Hozzávalók: 4 tojás fehérje, 7 dkg kristálycukor, 20 dkg cukor, egy kevés víz, 6 dkg porcukor, piros ételfesték a színezéshez.

Bővebben...

Mexikói saláta

Ez a saláta hasonlít a klasszikus francia salátára, ám itt mexikói zöldség keveréket, és marinált paradicsompaprikát használunk fel.

Bővebben...

Tíz érdekes tény a nagymacskákról

Márciusban az oroszlánoké, párducoké és tigriseké a főszerep a NatGeo Wildon, a természetfilm-csatorna ugyanis immár hetedik éve rendezi meg Nagymacskák hónapja elnevezésű programsorozatát.

Bővebben...

Indul a Bombanő program

Egyedülálló kezdeményezés vette kezdetét 2017 januárjában. Három ismert ember részvételével fogyókúrás és egészségmegőrző program indul.

Bővebben...

Ezeket a zöldségeket kerülje ha fogyni szeretne!

A zöldborsó, a kukorica és a burgonya mind kerülendő – állítják a szakértők, akik inkább karfiolt, aszalt szilvát és áfonyát javasolnak.

Bővebben...

A fogyókúra sikere fejben dől el!

Az, ahogyan étkezési szokásainkra gondolunk, igenis meghatározza azt, hogy képesek vagyunk-e fogyni. Aki úgy tekint magára, hogy alapvetően egészségesen táplálkozik, nagyobb eséllyel szabadul meg könnyen a fölösleges kilóktól, mint az, aki bűntudatot érez a témával kapcsolatban – tudjuk meg a Winina State University friss kutatásából.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

A kefevirág növény ültetése és gondozása

Bizony furcsa a neve ennek a növénynek, de tényleg találó, hiszen a virágai az üvegmosó keféhez hasonlítanak.

Bővebben...

Az angol muskátli nevelése és szaporítása!

Egyre több helyen láthatunk egy érdekes virágzatú növényt, de sokan nem ismerik ezt a szép virágzó muskátli fajt.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Magvetés és palántanevelés otthon házilag!

A tél végétől már érdemes tervezgetni az idei kertet, és a növényállományt, sőt már elkezdhetjük a palántanevelést akár az ablakpárkányon is!

Bővebben...

A nagy fűnyíró körkép!

A fűnyíró gép minden kertésznek hatalmas segítséget jelent a kerti pázsit gondozásánál, ám a mai hatalmas választékban gyakran elveszünk.

Bővebben...

Hosszabb az ikrek átlagos élettartama

Egy új kutatásból az derül ki, hogy az ikrek tovább élnek, mint mások, és ennek hátterében valószínűleg a köztük lévő szoros kapcsolat állhat.

Bővebben...

A marihuánafogyasztás depressziót okozhat

A brit Warwicki Egyetem munkatársai lényeges összefüggést találtak a marihuánafogyasztás, illetve a mániás depresszió tüneteinek megjelenése és súlyosbodása között.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!