Az időeltolódás nem csak óraátállításkor okoz gondot

Ha az ember gyakran utazik nagy távolságokra is, elkerülhetetlenül találkozik a jetlag problémájával. Ez az jelenség, amikor időzónák fölött átrepülve a szervezet nehezen alkalmazkodik a időeltolódáshoz. A szakemberek szerencsére ismernek néhány trükköt a problémás tünetek csökkentésére.

 

A leginkább bevált trükkök a következők:

– Ha csak lehet, aludjunk útközben, ezért érdemes éjszakai járatot foglalni. Ez persze azokra nem vonatkozik, akik nem tudnak aludni útközben.
– Az altatók kerülendők. Az alvást elősegítő gyógyszerek összezavarják a szervezetet, és csak rontanak a helyzeten.
– Az alkohol és a koffein nem a barátunk. Élénkítenek, összezavarnak, ezért jobb, ha kerüljük fogyasztásukat a jetlag elkerülése érdekében.
– Tervezzünk előre. Azok, akik időben gondoskodnak belső órájuk átállításáról, kevésbé érzékelik a jetlagot. Négy napot érdemes az átállásra szánni utazás előtt.

 

– A melatonin-terápia hasznos. Egy kis séta, a kávé és az új hely felfedezése jó ötlet. Ilyenkor már érdemes estig várni az alvással, hogy másnap újult erővel indulhasson a nap. Vannak, akik mindemellé melatonin-kiegészítő tablettát is szednek, öt napig az utazás kezdete előtt.
– Nem árt rögtön alkalmazkodni az új időzónához. Sétálni, kirándulni, nem pedig egyből lepihenni, ami csak ronthat a helyzeten.

Az immunrendszer a szakértők szerint eleve terhelés alatt van, így érdemes várni sötétedésig az alvással.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

5 remek babsaláta az őszi hónapokra

Zöldbab, vajbab, tarkabab, bármelyikből remek laktató ízletes saláta készíthető az őszii hónapokban. Most ezekből nyújtunk át olvasóinknak egy pár receptet.

Bővebben...

3 finom magyaros leves recept

Ha nincs, ötlete milyen levest főzzön, íme, három finom magyaros íz világú leves recept, amelyből kedvére válogathat hétvégén.

Bővebben...

Egyszerű és finom lencsefasírt recept

Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg lencse, 10 dkg füstölt szalonna, 2 tojás, 20 dkg hagyma, 1 csomó petrezselyem, 10 dkg búzadara, só, bors, ecet, olaj.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Opitz Barbara lett a 2016-os X-Faktor győztese



Döntöttek a nézők: Opitz Barbara lett az idei X-Faktor győztese, aki minden eddiginél nagyobb nyereményt vehet át. Egy luxusutazás és az egy éven át havi 1 millió forintnyi készpénznyeremény mellett ugyanis további 15 millió forintot kap, amelyet zenei karrierjének beindítására fordíthat. De itt nem ér véget az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb tehetségkutató műsora: jövőre is lesz ugyanis X-Faktor!

Bővebben...

Ma indul a Sziget fesztivál

Felépült ismét az ideiglenes „Fesztiválköztársaság”. Több mint 1500 program vár ránk a 24. Szigeten. Az előadók a világ minden tájáról, körülbelül 60 országból érkeznek. A közönség nemzetközisége is garantált, hiszen több mint 100 országból vettek jegyet a„Szabadság Szigetére”, de a szervezők nagy örömére az elmúlt 2 évhez hasonlóan, a látogatószám növekedésével arányosan, megint tovább nőtt a magyar látogatók száma is. Gerendaiék több teltházas napra is számítanak. Indulás augusztus 10-én.

Bővebben...

Az asszaszinok átka

Lehet, hogy a múmiának átka van, de a filmes világban létezik egy másik, sokkal durvább átok: a videó játék megfilmesítés. Állítólag, minél népszerűbb a játék, annál kisebb az esélye annak, hogy a filmesek sikerrel adaptálják a mozinézők számára.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

Ezért érdemes csokitortát enni a fogyókúra alatt!

Nem érdemes spártai életet élni a fogyókúra idején, az előre eltervezett és ügyesen kivitelezett “nasi-napok” ugyanis jót tesznek a motivációnak, és segítségükkel hosszútávon könnyebb less ellenállni.

Bővebben...

A fülakupunktúra akár nyolc hét alatt lefogyaszthat

Egy friss kutatás során kiderült, hogy az elhízott résztvevők testtömegindexe akár hat százalékkal is csökkenhet a kéthónapos akupunktúrás kezelés hatására.

Bővebben...

A fogyás minden életkorban jót tesz a szívnek és az érrendszernek

A fogyás a felnőttkor bármelyik szakaszában egészséges, hiszen hosszú távon előnyösen hat a szívre és az érrendszerre – olvasható egy friss tanulmányban, amely a The Lancet Diabetes & Endocrinology című szakfolyóiratban jelent meg.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Milyen betegség a kataplexia?

Egy négygyerekes anya ritka rendellenességben szenved, aminek következtében valahányszor orgazmust él át, vagy valamilyen egyéb intenzív érzelem – például düh, meglepődés vagy öröm – éri, azonnal összeesik. 

Bővebben...

Új módszer az elhízás ellen: lufi a kapszulában, ami kitölti a gyomrot

Az Obalon nevű léggömbrendszer az eddigi kutatások szerint a túlsúlyos emberek esetében közel 7 százalékos testsúlycsökkenést eredményezett, ami igazán előremutató eredménynek számít.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

A kalcium vitamin fontossága!

A kalciummal kapcsolatban leginkább a csontok egészségére gondolunk, holott ez az ásványi anyag csontrendszerünk mellett számos egyéb szervünk működése szempontjából is létfontosságú.

Bővebben...

A kalcium és D vitamin hatása csontjainkra!

Bár sokan szednek kalcium- és D-vitamin étrend-kiegészítőt az erősebb csontok reményében, az amerikai kormány megbízásából készült legfrissebb szakvélemények szerint az egészséges korosabb hölgyeknek nincs szükségük alacsony dózisú tablettákra.

Bővebben...

Nem mindegy hogy milyen és mennyi vitamint szedünk!

A vitaminokra természetesen szükség van jó egészségi állapothoz, de az orvosok egy új jelenségre figyeltek fel mostanában, mégpedig az étrend-kiegészítők túladagolására.

Bővebben...

Az orvosok nem fordítanak kellő figyelmet a saját mentális egészségükre

Egy új kutatás szerint a mentális betegség stigmájától és a karrierjükre gyakorolt hatástól való félelmükben az orvosok gyakran figyelmen kívül hagyják, és nem kérnek segítséget a depresszióval és más mentális betegségekkel való megküzdéshez.

Bővebben...

Alváshiányos állapotban több kalóriát fogyasztunk

A londoni King’s College kutatói által végzett összefoglaló tanulmány szerint egy kialvatlan éjszaka után több kalóriát fogyasztunk, mint úgy általában.

Bővebben...

Ez a gyógyszer még depresszió ellen is jó?

Az aszpirinhez és az ibuprofenhez hasonló, napi szinten alkalmazott gyógyszerek segíthetnek a depresszió kezelésében, mivel a szakértők szerint a gyulladásos folyamatok hatással lehetnek a mentális betegségekre.

Bővebben...

A fürdőszoba tervezése és dekorálása!

Amikor egy ház tervrajzait nézzük át, a fürdőszoba kialakítása az utolsó feladtok, közé szorul. Pedig a fürdőszoba tervezése nagyon fontos feladata mind az építésznek, mind a ház tulajdonosának.

Bővebben...

Marhahúsleves recept háziasan

A marhahús leves készítése időt és türelmet igényel, de megéri a fáradtságot, mert egy finom zamatos húslevest kapunk ebédre!

Bővebben...

Hogyan rendezzük be az előteret?

Az előtér az egyetlen olyan tér a lakásban, amelynek igazán nincs is funkciója így gyakran üresen hagyjuk, pedig néhány trükkel otthonossá varázsolhatjuk még a legkisebb teret is.

Bővebben...

Diétás túrós töltött gomba recept

A 90 napos diéta protein napjára ajánljuk ezt a finom és egészséges receptet. Hozzávalók: 50 dkg csiperkegomba, 1 kanál Oliva olaj,1 fej vöröshagyma, 2 tojás, 5 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg túró, 5 dkg reszelt sajt, só, bors, 1 csokor petrezselyme zöldje.

Bővebben...

A Facebook-felhasználók tovább élnek

Azt eddig is tudtuk, hogy a baráti kapcsolatok jót tesznek az egészségnek, az azonban új felfedezés, hogy mindez a virtuális térben kötött kapcsolatokra is igaz. Persze csak akkor, ha megfelelően használjuk a közösségi platformokat…

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!