Vidéken hódol az autós szexnek a magyar

 

Tízből hét magyar szeretkezett már az autójában, közülük minden második többször is hódolt már az élvezeteknek négy keréken – derült ki a VIASAT3 nem reprezentatív internetes kutatásából. A megkérdezettek többsége a hátsó ülésen esik egymásnak, helyszínnek pedig a természet lágy ölét, pontosabban az erdő jótékony félhomályát választja.

Az autós szex hódolói között meglepően sok a fiatal és a vidéki lakos.

A VIASAT3 csatornán néhány hete debütált a Flúgos Futam című autós reality show, amelyben nyolc pár öt országon át tartó kalandok során küzd meg az ötmilliós fődíjért. A hosszú úton nemcsak a párokról, de még a híres stopposok némelyikéről is kiderült már, hogy szívesen ad az élvezeteknek négy keréken. A ma esti adásban szereplő Voksán Virág például arról mesélt, hogy párjával gyakran a motorháztetőn estek egymásnak.

A műsorral kapcsolatosan a csatorna most nem reprezentatív kutatást készített, amelyből kiderült, hogy a magyarok többsége számára igencsak vonzó az autós szex. A megkérdezettek 74 százaléka vallotta be, hogy hódolt már az élvezeteknek a kocsijában, aki pedig nem, azoknak a többsége (20,74) szeretné kipróbálni. Mindössze egy százalék válaszolta azt, hogy soha nem próbálta, és soha nem is tervezi.

Aki már szexelt autóban, hamar rákapott az ízére: a válaszadók 47 százaléka háromszor-négyszer is használta nem rendeltetésszerűen a kocsiját, 23 százalékuk évente többször, 7,5 százalékuk pedig szinte minden hónapban szeretkezik négy keréken. A válaszadóknak mindössze negyede (22%) mondta azt, hogy csak egyszer próbálta ki az élményt. 

 

 

A lehetséges helyszínek között az erdő áll az első helyen, a válaszadók 46,4 százaléka a fák közé parkol a kocsival, ha megkívánja utastársát. Az út szélére 25,2 százalék húzódik le, a parkolót 23 százalék választja, a maradék 5 százalék pedig szeret veszélyesen élni: ők menet közben esnek egymásnak.

Ami a belső teret illeti, 63 százalék a hátsó ülésen gyűri a kárpitot, 21 százalékuk az első ülést választja, ezt követi népszerűségben a motorháztető és az autó oldala.

A magyarok többsége a spontaneitás rabja, a válaszadóknak majdnem a fele (46,6%) állította azt, hogy akkor szexel a kocsiban, amikor éppen ott kívánja meg kedvesét. Nem meglepő módon 27 százalékuk más lehetőség hiányában, kényszerből választja az autót, 18 százalék izgalmat akar vinni szexuális életébe, 7,7 százalék pedig a bakancslistájáról akarja kipipálni az élményt.

Érdekesség, hogy bár sokan űzik, a megkérdezetteknek mindössze 45 százaléka mondta azt, hogy kifejezetten izgalmasnak találja az autós szexet. Az emberek több mint negyede (28 százalék) szerint ez is olyan helyszín, mint a többi, 16 százalékuk szerint a szükséges rossz, 10 százalék pedig kifejezetten kényelmetlennek találja.

Nem meglepő, hogy a válaszadók között többségében voltak a fiatalok, a legtöbbjük a 18 és 25 év közötti korosztályból került ki, de sokan válaszoltak a 25 és 35 év közöttiek közül is. Érdekesebb viszont, hogy a téma főleg a vidékieket érinti: az autós szex hódolói között többségében voltak a kisvárosban (33%), megyeszékhelyen (22%) és falvakban (20%) élők.

Flúgos Futam legközelebb holnap este a VIASAT3 műsorán.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Mákos almagolyók (diabetikus)

Hozzávalók 16-18 darabhoz:-10+5 dkg darált mák-3 dkg zabpehely-25 dkg alma -10 dkg darált dió-4 dkg margarin-nyírfacukor vagy folyékony édesítő ízlés szerint-1 púpozott teáskanál fahéj-vanília kivonat.

Bővebben...

Két remek túrógombóc recept

Ha egy gyors és finom vacsorára vágyik, a túrógombóc az ideális választás. Gyorsan és könnyen elkészíthető finomság.

Bővebben...

Mazsolás metélt jemeni módra

Unja már a megszokott tésztás ételeket? Akkor próbálja ki ezt a finom Jemeni mazsolás tésztát, amely a család kedvence lesz.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Zacher Gábor: Én is gyakorló függő vagyok

Zacher Gábor őszintén mesél válásáról és új szerelméről a ma esti Lakástalkshowban. A VIASAT3 műsorából kiderül, hogy a népszerű toxikológus saját maga is függő, két nagy szenvedélye a pipázás és a mogyorós csoki.

Bővebben...

Átalakul az RTL Klub műsorrendje

A Konyhafőnök negyedik évadának végével átalakul az RTL Klub esti műsorrendje. A Fókusz újra az RTL Híradó után jelentkezik, emellett vadonatúj évadokkal tér vissza a Keresem a családom, a Válótársak és a Gyertek át! is.

Bővebben...

Csatahajó épült a World Trade Center romjaiból

 

A USS New York csatahajót 1911. szeptember 11-én kezdték építeni. Pontosan 90 évvel később, ugyanezen a napon érte terrortámadás az Egyesült Államokat. A tragikus események örök mementójául a haditengerészet éppen készülő új hadihajóját a 90 éves elődről nevezték el, monumentális testéhez pedig több tonnányi acélt használtak föl az ikertornyok törmelékéből.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

Fogyni szeretnél? Kösd be a szemed!

Azok az emberek, akik bekötött szemmel fogyasztották el vacsorájukat, 9 százalékkal kevesebbet ettek, ráadásul naivan azt hitték, hogy 88 százalékkal többet fogyasztottak, mint valójában. Mindez azt mutatja, hogy érdemes vakon nekiülni a vacsorának…

Bővebben...

Itt az új alacsony glikémiás indexű burgonya!

Frank Mitolo, a dél-ausztráliai termelő új burgonyafajtát kísérletezett ki, amelynek fajtársaival ellentétben alacsony a glikémiás indexe, tehát fogyasztása nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet, valamint tovább nyújt teltségérzetet.

Bővebben...

Kisebb tányérról egyen, aki fogyni szeretne

Ha fogyásról van szó, nem csak az számít, mit eszünk, hanem az is, hogy milyen tányérból falatozunk. Ha ugyanis kisebb tányért használunk, automatikusan kevesebbet is fogunk enni.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Viszonylag könnyű kitalálni a jelszavainkat

Veszélyes dolog ugyanazt a jelszót több helye is felhasználni, pedig sokan cselekednek így – derül ki a Lancaster University friss kutatásából.  A brit és kínai biztonságtechnikai szakemberek segítségével készült kutatásból kiderült, hogy rengeteg online platformon használt jelszó erősen sebezhető, vagyis könnyen kitalálható.

Bővebben...

A napsütés jót tesz a mentális egészségnek a hőmérséklettől, légszennyezettségtől, és az esőtől függetlenül

A napsütés számít. Sokat. Ez a hír nem újdonság, de egy nemrégiben megjelent kutatás szerint a mentális egészségünkre való hatása a napfelkelte és a naplemente közti időtől függ.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

A vitaminhiány tünetei és jelei

A vitaminhiány jeleit és tüneteit nehéz felismerni, hiszen a különböző apró kis jelek oka számtalan egyéb betegség is lehet.

Bővebben...

Miért van szükségünk antioxidánsokra?

Manapság egyre többet hallunk az antioxidánsok csodatevő erejéről, de vajon mik is azok az antioxidánsok és miért van szervezetünknek oly nagy szüksége ezekre?

Bővebben...

A D vitamin védi a fogakat,és erősíti immunrendszerünket is!

Régóta ismeretes, hogy a kalcium mellett a D-vitaminnak is kiemelten fontos szerepe van a csontok és fogak megerősítésében, friss kutatások azonban arra is rávilágítottak,

Bővebben...

A rendszeres mozgás csökkenti a pánikrohamokat

Az intenzív testedzés segíthet leküzdeni a pánikrohamokat. Szakértők szerint a pánikra hajlamos emberek is képesek higgadtak maradni, ha rendszeresen intenzív testmozgást végeznek.

Bővebben...

Miért tettetik a nők az orgazmust? íme két ok

A Meg Ryan főszereplésével készült Harry és Sally című film elhíresült jelenete óta nem titok, hogy a nők tettetik az orgazmust, az viszont sokaknak meglepő lehet, mennyien és milyen okból.

Bővebben...

Így rendezzük be a konyhát hogy praktikus legyen!

Ha nem szeretnénk egy szakemberre bízni a konyha berendezését, bizony szükségünk lesz néhány ötletes és praktikus megoldásra.

Bővebben...

Joghurtos málnás álom muffin

Hozzávalók: 3 csésze liszt, 1 evőkanál sütőpor, 1/2 teáskanál só, 10 evőkanál sótlan vaj, 1 csésze kristálycukor, 2 db tojás,

Bővebben...

Hogyan kezelje a szülő helyesen a szorongó gyermeket?

Egy friss kutatás szerint egyes szülők csak rontanak a helyzeten azzal, hogy szorongó gyerekeiket túlféltik, teljes figyelmüket rájuk összpontosítják vagy éppen mindenben igazat adnak nekik, mert ezzel csak még jobban erősítik a szorongásukat.

Bővebben...

Napi két csésze kávé távol tartja a demenciát

Emberek milliói indítják a reggelt egy csésze kávéval, hiszen finom, meleg, ráadásul megadja a kezdő energiát a napunkhoz, tudósok azonban nemrégiben azt is kimutatták, hogy ez a kedvelt ital még a demenciától is megvédi fogyasztóit.

Bővebben...

Súlyosan emelkedhet a vérnyomásod, ha ettől az alvászavartól szenvedsz!

A Case Western Egyetem (Cleveland, Egyesült Államok) munkatársai szerint a súlyos fokú obstruktív alvási apnoe közreműködhet a vérnyomás-kontroll zavarainak kialakulásában.

Bővebben...

5 tipp, amivel fokozhatod a vitalitásodat!

Vitaminokra, ásványi anyagokra mindig nagy szüksége van a szervezetünknek. Persze, mi is tudjuk és tapasztaljuk, hogy a mai rohanó világban, a munka- család- háztartás triumvirátusa mellett nem olyan egyszerű tartani magunkat az egészséges táplálkozás alapelveihez.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!