Németh Ádám lett A Konyhafőnök győztese

Véget ért az RTL Klub nagysikerű gaszto realityjének újabb évada. A fináléban Németh Ádám és Wirgha Márk küzdött meg a tízmillió forintos nyereményért és a Konyhafőnök címért.



A Konyhafőnök negyedik évadában hét héten keresztül követhették nyomon a főzőtudományukat próbára tévő versenyzők munkáját a nézők. A szakmai zsűri, Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf, Wossala Rozina étteremtulajdonos és Fördős Zé bírálták az ízletes vagy olykor félresikerült ételeket. A finálét megelőző napon a zsűri úgy döntött, hogy Németh Ádám és Wirgha Márk teljesítménye győzte őket meg annyira, hogy esélyt adjanak nekik a végső küzdelemben.

 

Ők ketten lefőzhettek egy saját maguk által megkomponált, három fogásos menüsort, két középdöntős versenyző segítségével. Ez volt az az ételsor, ami alapján a zsűri a végső döntést meghozta. A tízmillió forintos fődíjat végül Ádám vihette haza, aki elárulta, egy önfenntartó farmot szeretne létrehozni a nyereményösszegből.

„Az álmom egy kis farm, ahol kecskéket tartok, szőlőt termesztek és bort készítek. Egy önfenntartó mini gazdaságot szeretnék létrehozni, ahol nyugalom, harmónia és jó levegő vesz körül. Emellett egy gasztronómiával foglalkozó vállalkozáson dolgozom, de abba inkább kemény munkát szeretnék fektetni, a nyereményösszegből pedig az álmomat valóra váltani” – mondta Ádám.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Íme három szuper gyümölcs saláta recept

Egész évben kaphatók a finom édes gyümölcsök a zöldségesnél, így bemutatunk három különböző gyümölcssaláta receptet, amelyek a nyári fogyókúrában is hasznosak lehetnek.

Bővebben...

Kedvcsináló: Házi almáspite

Finom almás pite receptet kínálunk, amely kiváló ünnepi vagy hétvégi sütemény lesz.

Bővebben...

Így készül az adventi mákos koszorú

Az advent ideje alatt sem kell lemondani a finom süteményekről. Bemutatunk egy finom mákos koszorút, kelt tésztából, amely akár diós változatban is elkészíthető.

Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Bochkor Gábor: Soha nem voltunk barátok Boros Lajossal

Kendőzetlenül beszélt Boros Lajoshoz fűződő viszonyáról Bochkor Gábor. A népszerű rádiós nem titkolja, hogy már három éve nem beszélt egykori műsorvezető társával, aki szerinte mindig odaszúr egyet, amikor róla kérdezik.

Bővebben...

Bebe nagykövet lett

Bebe a Magyar Afrika Társaság új jószolgálati nagykövete. Az énekes arra szeretné felhívni a lakosság figyelmét jószolgálati nagykövetként, hogy nem pusztán itthon vannak nehézségek, hanem világszerte sok helyen elkél a segítség.

Bővebben...

Dér Heni: Jó lenne már egy saját család

Határozott elképzelése van a férfiakról Dér Heninek. A sikeres énekesnő tavaly, nem sokkal az esküvő előtt szakított vőlegényével. A szétválás nagyon megviselte, különösen azért, mert már régóta vágyott családra.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

Ezeket a zöldségeket kerülje ha fogyni szeretne!

A zöldborsó, a kukorica és a burgonya mind kerülendő – állítják a szakértők, akik inkább karfiolt, aszalt szilvát és áfonyát javasolnak.

Bővebben...

Lefogyhatunk az emlékeink segítségével

A memória ereje segíthet a fogyásban és a súlytartásban. Mindössze emlékeznünk kell a korábbi étkezésekre – állítják a szakemberek.

Bővebben...

Sikeres fogyás, rásegítéssel!

Sajnos mindannyian tapasztalhattuk, hogy a testsúlyból határozottan nehezebb leadni, mint felszedni. Sőt, vannak helyek, ahonnan szinte lehetetlen…

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

Mi gátolhatja az anorexia felismerését?

A normálisnak számító testsúly egyáltalán nem jelent garanciát arra, hogy a tinédzser nem küzd étkezési zavarokkal, például anorexiával.

Bővebben...

A Facebook és a Twitter segíthet a dohányzásról való leszokásban?

Felejtsük el a fényképfeltöltést és az állapotfrissítéseket; a közösségi oldalak a legújabb kutatás szerint a dohányosoknak is segíthetnek a leszokásban.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

Így fedezték fel a C vitamint!

116 évvel ezelőtt, 1893-ban Budapesten megszületett Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas magyar orvos és kutató, a C-vitamin felfedezője. A paprikából hogyan sikerült felfedeznie a szervezet számára alapvető vitamint?

Bővebben...

Figyeljünk a káliumszintre a fogyókúra során!

Gyakran nem is gondolnánk, hogy szervezetünk számára a káliumszint mennyire fontos, mivel a kálium szorosan együttműködik a nátriummal, így a magas nátriumszint, alacsony káliumszintet von maga után.

Bővebben...

Miért érdemes B vitamint és folsavat szedni?

Ellentmondásos kutatási eredmények láttak napvilágot a B-vitamin és a folsav szerepére vonatkozóan – lehet, hogy nem is segítenek a szív- és érrendszeri panaszokkal szemben.

Bővebben...

Cigi mellett a sok só megduplázza ennek a betegségnek a kockázatát

A Rheumatology szakfolyóiratban közzétett új kutatás szerint azok a dohányosok, akik nagy mennyiségű nátriumot tartalmazó étrendet követnek, a reumatoid arthritisz akár kétszer magasabb kockázatának lehetnek kitéve.

Bővebben...

Vargabéles recept rétestésztával

Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 20 dkg cérnametélt, 25 dkg félzsíros tehéntúró, 4 dl tejföl, 4 egész tojás, 10 dkg mazsola, 10 dkg vaj, 8-10 dkg porcukor, 2 teáskanál vaníliás cukor, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só.

Bővebben...

Ezért igyál minden nap lúgos vizet!

Napjaink egyik legsúlyosabb egészségi problémája a test elsavasodása, ami elsősorban a helytelen táplálkozásnak köszönhető. Bár sokak számára a lúgosítás csak egy divatos hóbortot jelent, egyre többen ismerik fel fontosságát az egészség megőrzésében.

Bővebben...

Aranygaluska recept a Nagyitól

 A recept hozzávalói: 50 dkg liszt, 3 dl tej, 8 dkg cukor, 3 dkg élesztő, 3 tojássárgája, 8 dkg vaj, egy csipet só reszelt citromhéj.

Bővebben...

Tényleg a gyakorlat teszi a mestert!

A Cambridge-i és a Plymouth-i Egyetemek kutatói kimutatták, hogy a levezető mozdulat, például a golf- vagy teniszütő lendítésének befejező szakasza, segíthet két különböző készség egyidejű elsajátításában, illetve egy készség gyorsabb megtanulásában.

Bővebben...

A dohányzás több mint 30 évig hatással lehet a DNS állományra

DNS metiláció révén a dohányzás van hatással az emberi genomra egy új kutatás szerint, melyet az American Heart Association, Circulation: Cardiovascular Genetics című kiadványban publikáltak. Ezek a hatások akár 30 évig is megmaradhatnak a dohányzás abbahagyása után is.

Bővebben...

Hogyan hatnak a veszekedések a gyermek és szülei kapcsolatára?

A legfrissebb kutatás szerint a szülők közötti viták károsan befolyásolhatják a szülők és gyermekük viszonyát.

Bővebben...

A szép bőr titka a stresszmentes élet!

Akik valamilyen krónikus, gyulladásos bőrbetegségben szenvednek, amilyen a prosiasis, a rozácea vagy az akné, jól ismerik azt a helyzetet, hogy tüneteik váratlan felerősödése mennyi kellemetlenséget tud okozni számukra,

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!