Tarolnak a legendás állatok

A legendás állatok jöttek és mindent letaroltak. Az Egyesült Államokban a bemutatója első hétvégéjén több mint 75 millió dollárért vásároltak rá jegyet, a hazai mozirajongók közül ugyanekkor több mint 100 ezren nézték meg.

A Harry Potter világába visszavezető Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them, már a mozikban) felnőtt a hatalmas elvárásokhoz.

Úgyhogy a rajongók már a második részen törik a fejüket – amely az ígéretek szerint 2018-ban kerül a mozikba. Az egyik legkomolyabb filmes szaklap, a Hollywood Reporter maga is megbabonázódott, és összegyűjtötte, mit várhatunk a 2. résztől: Göthe Salmander (Eddie Redmayne), a szégyellős magizoológus kalandjai Párizsban és az angol vidéken folytatódnak. Valószínűleg fontos szerepet kap Gellert Grindelwald, Dumbledore egykori barátja, és ha így lesz, Johnny Depp alakítja majd. J. K. Rowling azt is megígérte, hogy az ifjú Dumbledore is színre lép – hogy ki játssza majd, azt még nem tudni.

 

A hírek szerint, szintén láthatjuk majd Leta Lestrange-et, Salmander ifjúkori szerelmét, aki az első részben csak egy fényképen bukkan fel, és akkor Zoe Kravitz kölcsönözte neki az arcát. David Heyman producer pedig azt ígérte meg, hogy az e részben megkedvelt varázsló-nővérek, Tina és Queenie, valamint a kedves mugli, Jacob Kowalski sem marad ki a folytatásból…

Persze, még minden változhat, de egy biztosan tűnik: a mágia világa nem lesz hűtlen a mugli mozinézőkhöz.

IC Press

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Csokoládés sajttorta

Hozzávalók  Az alaphoz:  23 dkg háztartási keksz , 15 dkg vaj , 3 ek porcukor , 2 ek kakaópor .

Bővebben...

Aszalt szilvás őszi saláta

Szeretne egészségesen étkezni, mégis valami laktató finomságra vágyik? Akkor készítse el ezt a finom őszi salátát, amelytől jól lakik, mégsem hizlal.

Bővebben...

Az időeltolódás nem csak óraátállításkor okoz gondot

Ha az ember gyakran utazik nagy távolságokra is, elkerülhetetlenül találkozik a jetlag problémájával. Ez az jelenség, amikor időzónák fölött átrepülve a szervezet nehezen alkalmazkodik a időeltolódáshoz. A szakemberek szerencsére ismernek néhány trükköt a problémás tünetek csökkentésére.

Bővebben...

Februárban érkezik 2016 legnagyobb meglepetése

Az Egyesült Államokat már ősszel meghódította, február 6-án a VIASAT3-on pedig a magyar nézőknek is bemutatkozik a 2016-os év legnagyobb sikere, a Rólunk szól (This Is Us).

Bővebben...

28 napos fogyi-program, ami egészséges is!

Ez a 28 napos fogyókúrás program nem csupán abban segít, hogy csökkenjen a testsúlyod, derekad és csípőd karcsúbb legyen, hanem abban is, hogy csökkenjen a véredben a káros koleszterinszint, valamint gyorsabb legyen az anyagcseréd és az energiafelhasználásod.

Bővebben...

Új módszer az elhízás ellen: lufi a kapszulában, ami kitölti a gyomrot

Az Obalon nevű léggömbrendszer az eddigi kutatások szerint a túlsúlyos emberek esetében közel 7 százalékos testsúlycsökkenést eredményezett, ami igazán előremutató eredménynek számít.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Talajtakaró növények a kertben!

A talajtakaró növények nem csak szépek, de elfojtják a gyomokat és színfoltot képeznek kertünkben. Számtalan fajta közül válogathatunk bár a legtöbb lágyszárú, van köztük egynyári és évelő is, amelyeknek még télen is megmarad a lombja.

Bővebben...

Ültessünk legényrózsát kertünkbe!

Rézvirág (Zinnia elegans) vagy legényrózsa valaha a kertek egyik fő lakója volt, de ma már egyre kevesebb helyen ültetik.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Tippek a pázsit gondozására szárasság idején!

Szárasság idején nehéz a pázsit megfelelő gondozása és ápolása. ehhez nyújtunk néhány ötletet és tippet.

Bővebben...

Fengshui a kertünkben is!

Egy ideális világban házunkat mind a négy oldalról kert venné körbe. Ebben az ideális kertben délen gyönyörű gyep lenne, hogy felerősítse hírnevünket, északon tápláló és védelmet nyújtó magas hegyek,

Bővebben...

Így csökkentsük le a vérzsír szintet szervezetünkbe

Az Amerikai Szív Társaság szerint az egészséges életmódbeli változtatások jelentősen csökkenthetik a szívbetegséggel és más betegségekkel összefüggő vérzsírok, a trigliceridek megnövekedett szintjét.

Bővebben...

Így térjünk át az egészséges táplálkozásra

Az egészségesebb táplálkozásra való törekvést segítheti, ha az ember akciótervet állít össze, majd vizualizálja is annak végrehajtását.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!