Legendás állatok legendás sikere

J. K. Rowling nem tud hibázni: a Harry Potter-féle varázsuniverzumba visszavezető új film, a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them, már a mozikban) – nem is meglepő módon – óriási siker az egész világon.

A Harry Potter-könyvek és –filmek régi és új rajongói természetesen rohannak, hogy újra működés közben láthassák a varázspálcákat.

Kedden, november 29-én, a bemutatója utáni második héten, a film megszerezte az első félmilliárdját: a mozinézők világszerte több mint 500 millió dollárért vettek rá jegyet. Ebből 161 millió az Egyesült Államokban, 344 millió a világ más részein jött össze.

 

A hír már csak azért is fontos, mert megnyugtathatja a filmeseket: nem hibáztak, amikor máris a film folytatásait tervezgetik. David Yates rendező (aki az utolsó 4 Harry Potter-film forgatását is irányította), a Göthe Salmander mágikus lény szakértőt alakító Eddie Redmayne és a többi főszereplő is visszatér a következő részekben, amelyekből a nézők megismerhetik Dumbledore ifjúkorát.

IC Press

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

 

Csokoládétorta gyorsan és egyszerűen

Ha sürgősen szükségünk van egy édességre, de nincs időnk, íme, egy gyors csokoládétorta receptje.

Bővebben...

Őszibarackos szelet

Hozzávalók: A krémhez: 4 szem érett őszibarack (befőtt is jó), 2,5 dl tejszín, 7 dkg cukor, 3 tojássárgája, 2 cs vanília aroma, 3 dl tej, 6 lap zselatin.

Bővebben...

Csirkeaprólék leves recept

A csirkeaprólék levest számtalan variációban lehet elkészíteni, májgombóccal, tésztával,ki hogyan szereti. Bővebben...

Kertvarázs Magazin

Ön beszélgetett ma már a növényeivel?

Hiába vesz minden hónapban új növényt, valamiért önnél egyik sem marad meg? >>>>>

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Bemutatjuk az egész éves orchideák ápolását hónapról, hónapra. Ismerje meg ön is hogy milyen teendők vannak, januártól decemberig ezekkel a különleges gyönyörű növényekkel. >>>>>

Meghalt Leila hercegnő

Mindenki Leila hercegnője 60 éves volt. Az amerikai People magazin közölte kedden este az elsők között Carrie Fisher halálhírét.

Bővebben...

Németh Ádám lett A Konyhafőnök győztese

Véget ért az RTL Klub nagysikerű gaszto realityjének újabb évada. A fináléban Németh Ádám és Wirgha Márk küzdött meg a tízmillió forintos nyereményért és a Konyhafőnök címért.

Bővebben...

Indul a Bombanő program

Egyedülálló kezdeményezés vette kezdetét 2017 januárjában. Három ismert ember részvételével fogyókúrás és egészségmegőrző program indul.

Bővebben...

Receptbarlang

Grillezett gomba és sárgarépa

Hozzávalók : 4db nagyobb sárgarépa,40dk erdei gomba,5 evőkanál olívaolaj,só, bors, majoránna,2 gerezd fokhagyma,1 csokor metélőhagyma. >>>>>

Csirkemell almával grillen sütve

Nagyon finom nyári grill étel, amely az almától lesz különleges és pikáns. >>>>>

5 tipp, ami hízókúrához és fogyáshoz is hasznos

Mik lehetnek egyaránt hasznosak hízó- és fogyókúrához? Ha azt hisszük, hogy olyan nagy különbség van a két cél között, tévedünk.

Bővebben...

5 dolog, amit soha ne tégy a könnyű fogyás érdekében!

Számos sikertelen diétán vagy túl? Úgy érzed, semmi nem használ, ezért ezúttal valami radikálisabb módszert szeretnél kipróbálni a gyors súlycsökkenés érdekében? Inkább ne tedd!

Bővebben...

Kisebb tányérról egyen, aki fogyni szeretne

Ha fogyásról van szó, nem csak az számít, mit eszünk, hanem az is, hogy milyen tányérból falatozunk. Ha ugyanis kisebb tányért használunk, automatikusan kevesebbet is fogunk enni.

Bővebben...

Utazás Magazin

Spanyolország :Sagrada Família

A méretét és részletei a középkori katedrálisokhoz hasonlító „A Szent Család engesztelő templomán” nem lehet csak úgy végigrohanni. >>>>>

New York (USA) : Ground Zero

Többéves vitát követően végül felépülhetett az emlékmúzeum a Világkereskedelmi Központ romjainak helyén. >>>>>>

Így gondozd a lepkeorchideádat, hogy szép maradjon!

Szeretnéd tudni mi a titka, hogy a lepkeorchidea szép maradjon, és virágozzon? Mi segítünk neked! Íme néhány jó tanács az egyik legszebb orchidea gondozásához! Katt ide!

34 évesen érzik magukat a csúcson a nők

Egy kutatás szerint a brit nők 34 éves korukban érzik magukat a legvonzóbbnak. A kétezer nővel végzett felmérés során kiderült, hogy 64 százalékuk a harmincas éveiben sokkal jobban érezte magát a bőrében, mint korábban, elégedett volt a korával, és 34 százalék ezt a párkapcsolatával magyarázta.

Bővebben...

Gyermekednek is van tabletje? Ismerd meg az árnyoldalait!

Egy londoni felmérés szerint a kétéves gyerekek előbb megtanulják az okostelefonok és tabletek használatát, mint a legalapvetőbb hétköznapi készségeket.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Így ápold a lepkeorchideád hogy szép legyen!

A lepkeorchidea hazánk egyik legkedveltebb orchidea fajtája, hiszen gondozása a többi orchidea fajtához mérten egyszerűbb, és különleges pillangó formájú virágával kiemelt díszévé válhat. >>>>>>>>>>

Miért van szükségünk a vitaminokra?

Amikor valaki meghallja a vitamin szót, sajnos manapság azonnal a vitamin tabletták jutnak az eszébe. Pedig a vitaminok nem azonosak a vitamin tartalmú készítményekkel.

Bővebben...

Hogyan lehet megelőzni a B-12-vitamin-hiányt?

Az időseknek, vegetáriánusoknak és vegánoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk rá, hogy étkezési szokásaik megváltoztatásával elegendő B-12 vitamint juttassanak a szervezetükbe.

Bővebben...

A kalcium és D vitamin hatása csontjainkra!

Bár sokan szednek kalcium- és D-vitamin étrend-kiegészítőt az erősebb csontok reményében, az amerikai kormány megbízásából készült legfrissebb szakvélemények szerint az egészséges korosabb hölgyeknek nincs szükségük alacsony dózisú tablettákra.

Bővebben...

A bélflóra változása a gyógyszerek hatását is befolyásolja

Régóta ismert tény, hogy a bélflóra számos módon hatással lehet egészségünkre, az azonban viszonylag új felfedezés, hogy a gyógyszerek szervezetünkre gyakorolt hatását is befolyásolhatja – derül ki a japán Kumamoto Egyetem friss kutatásából.

Bővebben...

A szüleink tehetnek róla, ha szeretnek minket a szúnyogok

Genetikai oka van annak, ha valakit gyakran csípnek meg a szúnyogok, míg a körülötte lévők megússzák az élősködők támadását.

Bővebben...

Fogyókúrás recept: 5 perces tonhqalsaláta

A fogyókúrában az a rossz, hogy az ember olyan ételek kell, hogy egyen, amelyektől nem lakik jól. De ha kombináljuk a salátát a tonhallal, fogyhatunk is, sőt még jóllakottak is leszünk.

Bővebben...

Időzített kapszulák helyettesíthetik a naponkénti gyógyszerszedést?

Egy újfajta módszer segítségével hamarosan elkerülhető lesz a naponkénti gyógyszerszedés, a csillag alakú kapszulába rejtett hatóanyag ugyanis fokozatosan szabadul majd fel és kerül be a szervezetünkbe, így elég lesz heti vagy havi egy alkalommal beszedni. A kísérleti fázisban levő terméket egyelőre még csak sertéseken tesztelték.

Bővebben...

Alkoholfogyasztás mértékkel: mikor teszünk jót a szívünknek?

Úgy tűnik, a mérsékelt alkoholfogyasztással is vigyázni kell: megváltoztatja a szív szerkezetét és növeli a pitvarfibrilláció előfordulását. A pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar, mely vérrögök kialakulása révén növeli a stroke (gutaütés) előfordulásának kockázatát.

Bővebben...

Barbecue szósz készítése, ahogy én szeretem!

A Barbecue szósz eredetileg Amerikából indult el világhódító útjára, ott szinte minden államban más-más recept alapján készül ez a remek szósz.

Bővebben...

Ha kevesebb bort szeretnél fogyasztani, próbálj kisebb pohárból inni

Néha egy kissé túlzásba viszed a bor szeretetét? Egy friss brit kutatás szerint ha kisebb pohárban szolgálják fel, valamivel kevesebbet fogyasztunk el esténként.

Bővebben...

Ünnepi mákos koszorú

Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt, 2 cs. Dr. Oetker Instant élesztő, 2,5 - 3 dl tej, 2 db tojás, 6 dkg margarin, csipet só, 1 üveg (2 ml) Dr. Oetker Mandula aroma, mazsola, ízlés szerint.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!