Fluor Tomi elárulta, mikor veszi le a baseballsapkát

A Wellhello egy szerelemprojekt, egyáltalán nem a pénzért csináljuk – árulta el a Lakástalkshowban Fluor és Diaz, akik a hírnévről és a családról is meséltek a műsorvezető Lovász Lászlónak.

 

„Az első klipem már akkor kész volt, amikor még nem is volt Youtube” – mondta Fluor, aki egyáltalán nem bánja, hogy a kereskedelmi tévékben a kezdetekkor az internet gyermekeinek tartották őket.

„A saját nagypapám is akkor kötötte be az internetet, amikor látta a tévében, hogy én onnan jövök” – tette hozzá.

Fluor és Diaz ugyan nem tudják, meddig tart majd a Wellhello, de a terveik már megvannak a zenekar utáni időkre.

„Nagyon érdekel a dalszerzés. Tomival vannak olyan terveink, hogy majd ha már nem állunk a színpadon, más előadókkal dolgozzunk együtt, felépítsük őket a nulláról arculatilag, dalszövegileg és zeneileg” – mondta Diaz.

 

 

A fiúk a családot is fontosnak tartják, és szeretnének majd megállapodni, bár Fluor egyelőre egyedül él. „Nagy fordulópont lesz az életemben, ha lesz egy családom. Mindent meg fog változtatni” – mondta.

Fluor Tomi a VIASAT3 műsorában azt is elárulta, mikor kerül le róla ikonikus baseballsapkája.

„Az elmúlt 4-5 évben maximum 5-6 alkalommal vettem le. Nyilván nem akarok Tomi bácsi lenni, aki negyven évesen még mindig baseballsapkázik, úgyhogy nem tartom kizártnak, hogy 2-3 éven belül végleg lekerül a fejemről” – mondta Fluor.

Lakástalkshow minden héten hétfőtől csütörtökig késő este a VIASAT3-on.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Juhtúrós pogácsa recept

Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 2 dkg friss élesztő, kevés cukor, 1 dl tej, 1 dl tejföl, 15 dkg margarin, 15 dkg juhtúró, 10 dkg reszelt füstölt sajt,  1 egész tojás, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors és currypor; a tészta tetejére: 1/2 dl tej.

Bővebben...

villámgyors málnás gyümölcstorta recept

Hozzávalók: A piskótához: 4 tojás, 4 evőkanál cukor, 4 evőkanál liszt.
krém:  1 tejszín ízű pudingpor, 3 dl tej, 20 dkg sütőmargarin, 15 dkg porcukor, 25 dkg málna, 1 málna ízű tortazselé, oldalára mandulaforgács, tejszínhab.

Bővebben...

Zelleres almás sertésragu

Ezt a finom receptet Kosztelnik Lászlóné nevű kedves olvasónk küldte be köszönjük.

Bővebben...

Számolás a Fehér Házban

Michelle Obama még otthon érzi magát a Fehér Házban – és tudja, milyen jelentősége van annak, hogy kit hív vendégségbe.

Bővebben...

A Marstól egészen Manchesterig

Hogy függ össze Manchester a Marssal? Hát úgy, hogy Matt Damon kitalált egy történetet magának, amit eljátszhatna és megrendezhetne.

Bővebben...

Oláh Gergő a Got Talent színpadán

A Hungary’s Got Talent első élő elődöntő adásának extra produkciójaként az X-Faktor 2012-es győztese, Oláh Gergő énekli majd az RTL Klub vadonatúj filmsorozatának, a Válótársaknak a főcímdalát.

Bővebben...

Ezért érdemes csokitortát enni a fogyókúra alatt!

Nem érdemes spártai életet élni a fogyókúra idején, az előre eltervezett és ügyesen kivitelezett “nasi-napok” ugyanis jót tesznek a motivációnak, és segítségükkel hosszútávon könnyebb less ellenállni.

Bővebben...

Így fogyott le 57 kilót egy édesanya!

Egy kétgyermekes anya 57 kg-tól szabadult meg, amit annak köszönhetően szedett magára, hogy éveken át napi 4000 kalóriát fogyasztott.

Bővebben...

Kisebb tányérról egyen, aki fogyni szeretne

Ha fogyásról van szó, nem csak az számít, mit eszünk, hanem az is, hogy milyen tányérból falatozunk. Ha ugyanis kisebb tányért használunk, automatikusan kevesebbet is fogunk enni.

Bővebben...

Nyerj páros belépőt az idei Konyhakiállításra!

Játssz velünk, és nyerj egy páros belépőjegyet az idei Konyhakiállításra! Ehhez mindössze három kérdésre kell helyesen válaszolnod!

Bővebben...

Feszültség ellen vegyünk lazító fürdőket

A legtöbb ember egy fárasztó nap után semmi másra nem vágyik, mint egy forró fürdőre. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy ez csodákat tud művelni.

Bővebben...

Íme 5 egyszerű vérnyomás csökkentő tipp

A magas vérnyomás hazánkban ma már népbetegségnek számít, pedig elkerülhető és kezelhető is, megfelelő étrenddel, rendszeres mozgással! Íme, 5 egyszerű tipp, hogy csökkentsük le a vérnyomásunkat a normális értékre.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

D vitamin (kalciferol) Egyre nagyobb figyelmet kap a D vitamin

A D vitaminról ritkán hallunk, pedig épp oly fontos szervezetünk számára, mint a C vagy a B vitamin. A lakosság, sőt azt emberiség nagy része D vitaminhiányban szenved, amelynek az egyik oka, hogy D vitaminhoz csak nyáron jut hozzá a szervezet, amikor napfény éri.

Bővebben...

Ha diétázunk, figyeljünk a vitaminokra

Évente több mint 30 milliárd dollárt költenek testsúlycsökkentő termékekre az Egyesült Államokban, mivel felmérések szerint minden harmadik felnőtt próbálkozik súlyleadással.

Bővebben...

A különböző vitaminok hiányának tünetei

Minden évszakban fontos, hogy elegendő mennyiségű vitamint vigyünk be szervezetünkbe. Viszont  télen, amikor  jóval kevesebb gyümölcshöz és zöldséghez jutunk hozzá, különösen ügyeljünk a megfelelő vitaminbevitelre.

Bővebben...

Csillogó szemek?

Már-már közhelyes, de igaz az a mondás, miszerint a szem, a lélek tükre. Mindenki másképpen öregedik, a ráncok mélysége genetikai kódokon alapul, azonban egy ember élete egy pillanat alatt leolvasható az arcáról.

Bővebben...

Így készítsünk palackkertet páfrányból

A páfrányok több mint 350 millió éve jelen vannak a földön, a levelek alakja és formája igen változatos, így nagyon különleges és szép palackkertet hozhatunk létre a segítségükkel.

Bővebben...

Milánói spagetti villámgyorsan elkészítve

Nincs ötlete mit készítsen vacsorára, ami laktató, mégis gyorsan elkészíthető? íme egy remek milánói spagetti, amely gyorsan összedobható vacsorára.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!