Kőhalmi Zoltán a színpadon vetkőzne

 

A népszerű humorista, Kőhalmi Zoltán őszintén mesélt szakmáról és magánéletről a Lakástalkshowban. A VIASAT3 műsorában bevallotta, hogy a megszokások rabja, de szerinte ez még izgalmasabbá teszi az életét.

 

„A megszokások embere vagyok. Ugyanoda parkolok, ugyanazt eszem. Hétfőn rántott sajt és tonik volt mindig a menüm, öt éven át. Végül nagy gyötrelemmel kértem egy marhapörköltet, a kollégák meg lefényképeztek” – mesélte Kőhalmi Zoltán a Lakástalkshow-ban a VIASAT3-on. Szokásai, ismétlődő dolgai miatt nem tartja magát unalmas embernek, sőt, úgy véli, nem is lehet könnyű vele élni.

„Most pont azon ügyködöm, hogy a rossz oldalamat sikerüljön színpadra vinnem, a fekete Zolit, ahogy én hívom. Azt vettem észre, hogy a nézők sokkal jobb embernek gondolnak, mint amilyen vagyok. Most például gondolkodom egy vetkőzős műsoron. Nagyon izgalmas dolog, hogy meg merem-e csinálni. Elkezdtem úszni járni és kezd teljesen eltűnni a szemérmem” – fejtette ki a humorista.

 

 

A szakmai kihívások mellett Kőhalmi Zoltán párkapcsolatáról is őszintén beszélt a VIASAT3 műsorában.

„A feleségemmel már 20 évet lehúztunk együtt, ebből 13 év a házasság, előtte meg még 7 év, mondhatni, hogy ő az első rajongóm. Gimnáziumi kapcsolat vagyunk és ő volt az első, akit nagyon meg tudtam nevettetni.  Sülve-főve együtt lógtunk, barátok voltunk. Amikor mi összejöttünk, nagyon meglepődtem, mert egyáltalán nem gondoltam erre” – mondta Zoli.

A háromgyerekes apukának persze nem volt mindig könnyű a munkát a magánélettel összehangolni.

„Volt egy korszakom, amikor nagyon szerettem volna egyedül lenni. Főleg akkor, amikor úgy éreztem, hogy nekem dolgoznom kell, írnom kéne egy csomó mindent, de mindig mindenki csak lóg a nyakamon. Nagyon könnyű rákenni a családra, hogy én mondjuk azért nem dolgozom, mert nem hagynak időt. Akkor elgondolkodtam a portás álláson, hogy egy portásnak mennyire jó, hogy ül egy asztalnál és közben írhat, olvashat. De ami a legnagyobb tutiság, a toronydaru kezelő, az szeretnék lenni és már komolyan gondolkodtam rajta, hogy lehetne megcsinálni. Oda aztán nem mászik fel az asszony meg senki. Reggel felmész és ott vagy, békén hagynak” – mesélte a humorista.

Lakástalkshow minden héten hétfőtől csütörtökig késő este a VIASAT3-on.

 

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Almával töltött fácán

Hozzávalók: 2 db fácán (fiatal), 10 dkg füstölt szalonna, 2 g majoránna, 4 db alma, 10-12 db szegfűszeg, 1 dl olaj, só.

Bővebben...

Gyors és egyszerű pizzatészta recept

Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 1 1/2 dkg friss élesztő, 2 dl tej, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, 1 mokkáskanál só; olaj a tepsi kikenéséhez.

Bővebben...

Így készül a juhtúrós rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 300 g juhtúró, 100 g füstölt szalonna, 20 g zsír, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 2,5 dl tejföl, metélőhagyma, só.

Bővebben...

Marcia Gay Harden élete számos titkot rejt

Napjaink egyik legnépszerűbb sorozatszínésznője, aki karrierje csúcspontjaként Oscar-díjat is nyert. Hiába ismerik azonban világszerte, Marcia Gay Harden élete sok olyan érdekességet rejt, amiről a rajongók sem tudnak. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a Vészhelyzet: Los Angeles főszereplőjéről.

Bővebben...

Tűzoltók szabadították ki a sorozatsztárt

Tűzoltót játszik a tévében, a mindennapokban azonban néha ő szorul a lánglovagok segítségére. Joe Minoso, a Lángoló Chicago című sorozat sztárja valószínűleg maga sem gondolta volna, hogy egy napon azok fogják megmenteni, akiket nap, mint nap alakít a vásznon.

Bővebben...

Kiss Ádám tragédia után menekült a humorba

Kiskorában Fábry Sándor szeretett volna lenni, ma viszont már örül, hogy Kiss Ádám lett belőle. Az ország egyik legnépszerűbb humoristájának életében azonban volt egy időszak, amikor a humor a menekülést jelentette számára.

Bővebben...

A fogyás minden életkorban jót tesz a szívnek és az érrendszernek

A fogyás a felnőttkor bármelyik szakaszában egészséges, hiszen hosszú távon előnyösen hat a szívre és az érrendszerre – olvasható egy friss tanulmányban, amely a The Lancet Diabetes & Endocrinology című szakfolyóiratban jelent meg.

Bővebben...

Ismerje meg a fogyási ciklusát!

Az alvási ciklushoz hasonlóan fogyási ciklusok is léteznek – állítják amerikai kutatók, akik szerint a hétköznapokon fogyasztott élelmiszerek játsszák a legnagyobb szerepet a testsúly alakulásában.

Bővebben...

5 dolog, amit soha ne tégy a könnyű fogyás érdekében!

Számos sikertelen diétán vagy túl? Úgy érzed, semmi nem használ, ezért ezúttal valami radikálisabb módszert szeretnél kipróbálni a gyors súlycsökkenés érdekében? Inkább ne tedd!

Bővebben...

Nyerj páros belépőt az idei Konyhakiállításra!

Játssz velünk, és nyerj egy páros belépőjegyet az idei Konyhakiállításra! Ehhez mindössze három kérdésre kell helyesen válaszolnod!

Bővebben...

Ezért érdemes brokkolit fogyasztani

A főtt vagy mikrohullámú sütőben készült brokkoliban nem maradnak rákellenes összetevők.

Bővebben...

Íme a tökéletes smink készítés titka

A tökéletes smink elkészítéséhez idő és némi türelem, valamint jó kozmetikai szerek kellenek. De természetesen időből nem mindig álunk jól, így néha csak pár percünk van arra, hogy kisminkeljük magunkat.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

A kalcium vitamin fontossága!

A kalciummal kapcsolatban leginkább a csontok egészségére gondolunk, holott ez az ásványi anyag csontrendszerünk mellett számos egyéb szervünk működése szempontjából is létfontosságú.

Bővebben...

A szem vitaminja: A-vitamin

A megfelelő mennyiségű A-vitamin fogyasztása rendkívül fontos a szervezetünk számára, hiszen e vitamin legfontosabb feladata a szem egészségét hivatott megőrizni.

Bővebben...

A C vitamin hatása és fontossága!

A Nagy Földrajzi Felfedezések idején a hajósokat különös „nyavalya” gyötörte. A tünetegyüttes fáradékonysággal kezdődött, majd fogínyvérzés kíséretében „össznépi” foghullatás kezdődött.

Bővebben...

3 remek saláta recept a hideg hónapokra

Sajnos még a tavaszi salátákra kicsit várni kell, de addig is készíthetünk néhány tartalmas laktató salátát, hagymából, gombából, vagy épp juhsajtból. Íme három szuper recept, a hideg hónapokra.

Bővebben...

Előzzük meg az őszi megfázásokat! Tejjel-mézzel folyó Kánaán immunrendszerünk megerősítéséért

Itt  van az ősz, itt van újra, s bár napközben még meleg van, nem kell több könnyű nyári ruháknál, cipellőknél, reggel és este már  hűvösebb van.

Bővebben...

Fogyasszunk minél több őszi gyümölcsöt!

Sajnos megérkezett a zord idő és ettől már csak rosszabb lesz, így nem árt oda figyelnünk az egészségünkre és felkészíteni szervezetünket az őszre.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!