Világsztárok nyomában Radics Gigi

Fantasztikus hónapokat él Radics Gigi! Nemrégiben a legfittebb magyar énekesnőnek választották, és elkészült az új klipje, a Végtelen hajó című dalból, amelyet A Dal című műsorban is hallhatnak és láthatnak a nézők, hiszen Gigi is szívesen kipróbálná magát az Eurovíziós Dalfesztiválon 2017-ben.

A gyönyörű énekesnőnek erre komoly esélye is van, hiszen már sokszor elkápráztatta hangjával a nemzetközi zenei élet képviselőit is.

Valamiben pedig máris utolérte sok külföldi kollegináját. Számos világsztár, köztük énekesnők is piacra dobták már saját parfümjeiket. Rihanna, a többszörös Grammy-díjas énekesnő három parfümöt is kiadott. Lady Gaga, a zenerajongókat erősen megosztó énekesnő 2012-ben dobta piacra saját parfümjét.  De Madonna, Beyoncé vagy Jennifer Lopez is megörvendeztette már rajongóit a saját fejlesztésű illataikkal, ahogy a Black Eyed Peas énekesnője, Fergie is.

A parfümök névválasztása általában az illat megalkotójának karakterét tükrözi, Rihanna egyik parfümjének neve Reb’l Fleur, azaz „lázadó virágszál”, Lady Gagáé a Fame, azaz „hírnév, Beyoncé illata pedig a Heat, „forróság” nevet kapta. Nem csodálkozunk azon, hogy Gigi parfümjének neve Golden Voice, azaz „arany hang” – egyértelműen ez jut eszünkbe először, ha az énekesnőre gondolunk.

Magyarországon még nemigen volt rá példa, hogy egy sztár saját illattal rukkoljon elő, így Radics Gigi úttörő ebben a tekintetben.

 

Gyermekkori álmom vált valóra, amikor felkérést kaptam a Holland Aromatics parfümháztól egy saját parfüm elkészítésére” – árulja el az énekesnő még mindig hitetlenkedve, de a boldogságtól repesve.

Gigit a Vlaarkamp testvérpár segítette az illat összeállításában. Az énekesnő kedvencei elsősorban a citrusos, illetve a friss, tavaszi virágillatok, azok közül is például a jázmin összetéveszthetetlenül kellemes, intenzív aromája. A ’Golden Voice by Radics Gigi’ parfüm a FLORIENTAL illatcsaládba tartozik virágos, keleties jegyekkel rendelkezik.  A bázisjegye, ami a legtovább érezhető illat, a selymes vanília, egy kis mósuszos illattal vegyítve, a szív illat jázminos, ez határozza meg leginkább a parfüm karakterét, a fejillat pedig – ami nagyjából 30 percig érezhető – a csillogó mandarin.  „Az volt a célom, hogy egy olyan illat szülessen meg, ami egész nap visszaköszön, inspirál – nem csak engem, másokat is, akik használják. Garantáltan más érzést nyújt reggel, délben és este is. Univerzális, friss, mégis karakteres illatot alkottunk meg” – meséli az énekesnő.

A hónapokig tartó komoly munka eredménye egy olyan parfüm, amit kortól függetlenül bármelyik nő, aki karakteres, egyedi és különleges illatra vágyik, sajátjának érezhet. A Golden Voice by Radics Gigi máris a legkedveltebb karácsonyi ajándékok listájára ugrott, megrendelhető a www.goldenvoice.hu oldalon is, de természetesen elérhető a legnagyobb drogériákban is.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Gyors vacsora recept: Csípős burgonyasaláta

Szeretne egy gyors könnyű ,mégis finom vacsorát? Készítse el ezt a csípős mégis könnyű zöldséges krumpli salátát!

Bővebben...

3 ínyenc saláta recept januárra

Túl sokat evett az ünnepek alatt? Akkor készítsen laktató, mégis kevésbé hizlaló salátákat januárban, amelyhez most három remek receptet mutatunk.

Bővebben...

Vizilabdázóink újra a Kocsitoló versenyen

Negyedszer áll rajthoz a Nemzeti Vágta Adrenalin Kocsitoló versenyén a vízilabdás Fazekas Tibor, aki szerint az elmúlt években bérelt helyük volt ugyan a dobogó harmadik fokán, de idén meglepetésre akár előrébb is végezhetnek.

Bővebben...

"Piros"-t tetováltatott a hátára Abaházi Csaba

A Sláger Reggel élő adásában tetováltatott a hátára egy tűzpiros pipacsot Abaházi Csaba, miután elveszített egy fogadást műsorvezető társával, Vágó Pirossal szemben.

Bővebben...

Lenyelnél egy mini lufit a fogyásért?

A fogyni kívánó emberek számára egy új megoldás alternatívát jelenthet a műtét helyett. A gyomorba beültetett apró ballon új reménnyel kecsegtethet az elhízás elleni küzdelemben.

Bővebben...

Sikeres fogyás, rásegítéssel!

Sajnos mindannyian tapasztalhattuk, hogy a testsúlyból határozottan nehezebb leadni, mint felszedni. Sőt, vannak helyek, ahonnan szinte lehetetlen…

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Ezért érdemes sárgarépát enni rendszeresen

Lehet, hogy a szüleid neked is mondták, hogy „Edd meg a sárgarépát, mert jót tesz a szemednek!”, de egy tanulmányban most igazolták, hogy ebben tényleg lehet valami.

Bővebben...

Mivel nyugtathatjuk a műtétre váró gyermeket?

A gyógyszeres nyugtatásnál hatékonyabbnak tűnik a figyelem tabletes játékokkal való elvonása – állítják az Északnyugati Egyetem (Chicago, Egyesült Államok) munkatársai.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Ha diétázunk, figyeljünk a vitaminokra

Évente több mint 30 milliárd dollárt költenek testsúlycsökkentő termékekre az Egyesült Államokban, mivel felmérések szerint minden harmadik felnőtt próbálkozik súlyleadással.

Bővebben...

Ezt is a D vitaminnak köszönhetjük

A vérből kimutatható magas „aktív” D-vitamin-szint növeli az izomerőt, derül ki egy friss kutatásból – derül ki a University of Birmingham friss kutatásából.

Bővebben...

Eredeti indiai csirke curry recept

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg elősütött csirkemell, 30 dkg hagymapüré, 5 dkg paradicsompüré, 3 g friss gyömbér, só, paprika, garam maszala, chak maszala, őrölt koriander, őrölt kömény.

Bővebben...

Íme, a megoldás hogy a kis szoba is nagyobbnak látsszon!

Túl kicsi a szoba? Íme, a megoldás hogy optikailag nagyobbnak tűnjön a kisméretű szoba, vagy konyha.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!