Meghalt Leila hercegnő

Mindenki Leila hercegnője 60 éves volt. Az amerikai People magazin közölte kedden este az elsők között Carrie Fisher halálhírét.

 

Carrie Fisher pénteken (december 23-án) Londonból Los Angelesbe utazott, amikor a repülőgépen szívrohamot kapott. Teljesen leállt a légzése, a gépen utazó orvos segítségével élesztették újra, a leszállás előtt negyedórával. Leszállás után stabilizálták állapotát, mentővel vitték egy közeli kórházba, ahol végül nem tudták megmenteni az életét.
Teljes nevén Carrie Frances Fisher 1956. október 21-én született Beverly Hillsben, Eddie Fisher énekes és Debbie Reynolds színésznő gyermekeként. Színészkedni a ’70-es évek elején kezdett és előbb színpadon debütált. Később reklámfilmekben szerepelt, majd George Lucas 1977-es Star Wars filmjében mint erős és független hercegnőként vonult be a filmtörténelembe.

 

Páratlan hatása volt a filmnek és ezen belül szerepének is. Azóta is a világ negyedik legnézettebb filmjének tartják, bár nehéz megmondani melyik a legnézettebb film. Feminista mozgalmak épültek fel hatása nyomán, egyik jelmeze máig a legnépszerűbb az eladási listákon.
Sokáig szenvedett a hírnévtől, alkohol-, illetve drogproblémái is voltak, melyektől aztán megszabadult. Harrison Ford és Mark Hamill mellett tavaly ő is visszatért a Star Wars: Az ébredő Erő című hetedik részében.
Részt vett a nyolcadik epizód forgatásán, így a jövőre érkező folytatásban viszont láthatják majd a rajongók. Sajnos az ünneplésben ő már nem vehet részt, búcsúzunk mi is:
"Az erő legyen veled Leila hercegnő!"

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Barackpálinkás gyümölcskosár recept

Hozzávalók: 10 dkg porcukor, 20 dkg vaj, 30 dkg liszt, 1 tojássárgája, sárgakrém 1/2 liter tejből, 1 dkg zselatin, 10 dkg kristálycukor, 1 dl víz, 1/2 dl barackpálinka, kb. 2 üveg vegyes befőtt.

Bővebben...

3 szuper gyors muffin recept az esős napokra

Íme, három szuper gyors és finom muffin recept a borongós napokra hogy jó kedve legyen!

Bővebben...

Mini fánk recept mákkal, dióval

Akár Valentin napra akár farsangra is elkészíthető ez a finom mini fánk sütemény.

Bővebben...

Oláh Gergő a Got Talent színpadán

A Hungary’s Got Talent első élő elődöntő adásának extra produkciójaként az X-Faktor 2012-es győztese, Oláh Gergő énekli majd az RTL Klub vadonatúj filmsorozatának, a Válótársaknak a főcímdalát.

Bővebben...

A régi város színésznője

Emlékezetes alakításokhoz nem kell sok idő. Ha az idei díjszezon esélyeseiről van szó, Michelle Williams neve mindenképpen szóba kerül.

Bővebben...

Görög Zita: „Gardrób helyett én az autómban öltözök”

Villogó vakuk, sztárok és mesés ruhakölteményeik - hazánk hírességeit gyakran láthatjuk gálák és nagyszabású események alkalmával, ahol a legszebb tervezői darabokban vonulnak végig a vörös szőnyegen.

Bővebben...

Új módszer az elhízás ellen: lufi a kapszulában, ami kitölti a gyomrot

Az Obalon nevű léggömbrendszer az eddigi kutatások szerint a túlsúlyos emberek esetében közel 7 százalékos testsúlycsökkenést eredményezett, ami igazán előremutató eredménynek számít.

Bővebben...

Ezért érdemes csokitortát enni a fogyókúra alatt!

Nem érdemes spártai életet élni a fogyókúra idején, az előre eltervezett és ügyesen kivitelezett “nasi-napok” ugyanis jót tesznek a motivációnak, és segítségükkel hosszútávon könnyebb less ellenállni.

Bővebben...

Fogyjunk fűzővel?

Létezik egy különös fogyókúrás módszer, mellyel több centit is lefaraghatunk derékbőségünkből anélkül, hogy kés alá feküdnénk, vagy akár egy percig is éheznénk, a gyártók szerint ugyanis segítségével csökken az éhségérzetünk.

Bővebben...

Nyerj páros belépőt az idei Konyhakiállításra!

Játssz velünk, és nyerj egy páros belépőjegyet az idei Konyhakiállításra! Ehhez mindössze három kérdésre kell helyesen válaszolnod!

Bővebben...

Miért szeretik a gyerekek a kukucsos játékokat?

Nincs olyan kisgyerek, aki ne élvezné azt a fajta bújócskázós játékot, amikor akár a szemét eltakarva, akár egész fejét egy kendővel lefedve arra kéri szüleit, hogy keressék meg őt, míg a szülők kétségbeesést színlelve játsszák el, hogy fogalmuk sincs, hol a gyerekük.

Bővebben...

Házasságról álmodnak a különélő párok

Azok a párok, akik ragaszkodnak a különéléshez, valójában boldogtalanok, és jobban éreznék magukat hagyományos házasságban – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Az A vitamin nem csak a szemre és a bőrre, de a szívre is hatással van

Egy friss kutatás szerint a szív reagál az A-vitaminra, illetve annak mennyiségére. Azt azonban egyelőre senki sem tudja, hogy a reakciók pozitívak vagy éppen negatívak-e…

Bővebben...

Miért van szükségünk a vitaminokra?

Amikor valaki meghallja a vitamin szót, sajnos manapság azonnal a vitamin tabletták jutnak az eszébe. Pedig a vitaminok nem azonosak a vitamin tartalmú készítményekkel.

Bővebben...

Ugyanolyan fontos lehet a gyermekek csontegészségéhez a magnézium, mint a kalcium

Egy friss kutatás eredményei szerint a magnézium bevitele és felszívódása jelentős mértékben összefügg a gyermekek csontsűrűségével.

Bővebben...

Ez nem segít leszokni, inkább függőséget okoz

Az „e-cigiről” sokan állítják, hogy segít a hagyományos változatról történő leszokásban. A Chemical Research in Toxicology című szaklapban megjelent eredmények szerint azonban ugyanúgy függőséget okozhat.

Bővebben...

Igyunk kávét a cukorbetegség ellen

A legújabb eredmények szerint napi legfeljebb négy csésze kávé 25 százalékkal csökkentheti a diabétesz kockázatát.

Bővebben...

A plasztikai sebészek gyakran nem ismerik fel pácienseik mentális problémáit

10-ből egy arcplasztikára specializálódott sebészt felkereső páciens olyan mentális problémával küzd, melyben zavart szenved saját testük észlelése. A Baltimore-i John Hopkins University által végzett tanulmány szerint a betegség előfordulási gyakoriságának ellenére a plasztikai sebészek csak kevesebb, mint 5 %-át ismerik fel ezeknek a betegeknek.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!