hétfő, 20 november 2017

A testhő összefügg a testsúllyal

Az elhízottaknál nagyobb esély van az átlagosnál alacsonyabb testhőmérsékletre. A „megfelelő testhő generálásának hiánya” pedig évről évre súlygyarapodáshoz vezethet – állítják a szakemberek.

 

Mégsem igaz a feltételezés, miszerint a túlsúly csakis az egészségtelen táplálkozásnak és a mozgáshiánynak tudható be. Olasz szakértők szerint ugyanis az alacsony testhőmérséklet évente akár két kilogramm hízáshoz is vezethet. Az érintettek szervezete ugyanis nem égeti olyan bőszen a kalóriákat – inkább elraktározza azokat. 

Az alap testhőmérséklet normális esetben 37 Celsius fok körüli a környezettől és a fizikai aktivitástól függetlenül.

Ezt az agy hipotalamusz régiója szabályozza, mely érzékeli a rajta átfolyó vér hőmérsékletét. A bőr hőérzékeny receptorai ugyancsak ide küldik az információkat a külvilágból. 

A friss kutatás szerint azonban némelyeknek a szervezete egyszerűen képtelen elegendő hőt termelni, így az alap testhőmérsékletük is alacsonyabb. Sőt, ez összefüggésben áll az elhízással is – hívta fel rá a figyelmet Francesco Portaluppi, a Chronobiology International című szaklap szerkesztője. 

A vizsgálat során normális súlyú és elhízott emberek testhőmérsékletét hasonlították össze, utóbbiaknál pedig nagyobb esély volt az alacsonyabb értékre. Ez biológiai hátrány pedig eleve hajlamossá tehet a túlsúlyra – állítják a szakemberek Dr. Pietro Cortellivel, a Bolognai Egyetem munkatársával az élen.

Ezt olvasta már?

Az elhízás tényleg nem csak az evés kérdése

Fehérvérsejt-enzim működhet közre az elhízás kialakulásában

Alacsony zsírtartalmú desszerttel a gyermekkori elhízás ellen

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Az idei évad második legnézettebb...

Tovább a cikkhez
Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Különleges élményben lehetett...

Tovább a cikkhez
Hogyan beszélheted le gyermeked a cukros üdítőkről?

Hogyan beszélheted le gyermeked a cukros üdítőkről?

Hogyan beszélheted le gyermeked a cukros üdítőkről?

Kevesebben választanak maguknak...

Tovább a cikkhez
Ezek az üzenetek olyan pozitívan hatnak, akár egy gyermek születése

Ezek az üzenetek olyan pozitívan hatnak, akár egy gyermek születése

Ezek az üzenetek olyan pozitívan hatnak, akár egy gyermek születése

Akár szeretjük a Facebookot,...

Tovább a cikkhez
5 karácsonyi ajándék ötlet férfiaknak

5 karácsonyi ajándék ötlet férfiaknak

5 karácsonyi ajándék ötlet férfiaknak

Ugyan mi nők, akár kilométeres...

Tovább a cikkhez

Hogyan ismerjük fel a hamis mézet?

A természet egyik legnagyobb ajándéka a méz. A szorgos méhek munkájának gyümölcsét emberemlékezet óta használjuk gyógyító tulajdonságaiért. Csakhogy a hamisított méztől nem várhatunk egészségjavító hatást! 2007-ben a multicégek nagyáruházainak polcain lévő mézek hetven százaléka bizonyult hamisnak!

Bővebben...:

Őszi vitaminbomba a sütőtök

Az elmúlt években egyre több településen, helyi közösségben rendeznek versenyt, melyen az nyer, aki a legnagyobb sütőtököt tudja termeszteni. A díjkiosztás és az ünneplés után érdemes a verseny szereplőit elfogyasztani, mert igazi őszi vitaminbomba a sütőtök.

Bővebben...:

5 csodaszép színes őszi koszorú, készítsd el őket saját kezűleg

Ezekhez a szép őszi koszorúk elkészítéséhez kell némi kézügyesség és türelem, de megéri őket elkészíteni, mert remekül feldobják ősszel a bejárati ajtót.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...:

A cirkadián ritmusunk is befolyásolja a hízásunkat

fogyókúra

A túlsúly és az elhízás az Egyesült Államokban járványként terjed. Korábban már összefüggésbe hozták a problémát a szegényes étrenddel, sőt azt is megállapították, hogy a nap későbbi szakaszában történő étkezés szintén hozzájárul a súlyfelesleg kialakulásához.

Bővebben...:

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...: