Ezért fontos hogy az alma héját is megegyük

A titok alma héjában rejlik: egy speciális összetevő kedvező egészségügyi hatásokkal rendelkezik, segít az izmok építésben, de hozzájárul a testsúly fenntartásához is.

Az Iowai Egyetem kutatói az almahéj kedvező hatásai között az izomépítés, és a testsúlykontroll mellett felsorolják továbbá a koleszterin és a vércukor normalizálást. A biológiai magyarázat az urzolsavban rejlik, mely az almahéj természetes összetevője. Dr. Christopher Adams és munkatársai érdeklődésébe az anyag úgy került, hogy annak a hormonális magyarázatát vizsgálták, miként lehetne erősíteni a nyugdíjasok váz- és izomrendszerét, csökkentve az időskori, nehezen gyógyuló törések kockázatát.

Az időskor és a betegség velejárója a mozgásszegény életmód, az izmok ilyen passzivitása, fokozatos leépülése megnöveli a kórházban töltött napok számát, és elnyújtja a gyógyulási folyamatot. A kutatók a folyamat során bekövetkező genetikai változásokat tanulmányozták, és a folyamatot különböző vegyületekkel próbálták meg befolyásolni. Az 1300 vegyület közül az urzolsav bizonyult hatásosnak.

 


A Cell Metabolism oldalain bemutatott vizsgálat során kísérleti egerek tápját kis mennyiségű urzolsavval pótolták, és egy speciális teszt segítségével mérték az izmok funkcionális változásait. Az ily módon kezelt egyedek izomzata növekedésnek indult, és erősebbek lettek. Ráadásul csökkent az állatok koleszterinszintje, zsírsavszintje, mely tényezők igen fontosak a szív- és érrendszeri megbetegedések szempontjából. A kutatók szerint az urzolsav növeli az inzulin, és az inzulinszerű növekedési faktor hatásfokát – mindkettő alapvető az izomgyarapodás szempontjából. Az anyag az almahéj mellett a vörös áfonyában, az aszalt szilvában, a bazsalikomban, az oreganóban és a kakukkfűben is megtalálható.

A következő lépés annak bizonyítása lesz, hogy az alma az egerek mellett kedvezően hat-e az emberekre is, illetve, hogy az optimális hatás eléréséhez naponta mennyi almát kell elfogyasztani – természetesen héjastul.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Laktató hagymás krumplis lángos recept

Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 35 dkg finomliszt, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 tojássárga, 1 dkg élesztő, 1 teáskanál só, olaj a sütéshez.

Bővebben...

Így készül a karácsonyi mákos guba

A mákos guba egy hagyományos karácsonyi étel, amely ismét kezd divatba jönni. Nagyon könnyű elkészíteni, laktató, és nagyon finom,amely desszert ugyan, mégis főételnek is kínálható.

Bővebben...

Átadták a 2016-os Comet díjakat

Immár 15. alkalommal adták át a Comet gömböket, a magyar előadóművészek egyik legnépszerűbb díját. A 2016-os díjátadón, november 25-én, összesen 11 kategóriában hirdettek győztest.

Bővebben...

Az elválaszthatatlan sztárpár

Dax Shepard és Kristen Bell elválaszthatatlanok – de annyira, hogy az két sztárszínészből álló pár esetében már szinte túlzás: mindenhova együtt mennek, és lehetőleg interjút is közösen adnak.

Bővebben...

Kiderült, miért nincs értelme sokszor a diétának

A legtöbb ember hiába diétázik, olykor-olykor azért enged a csábításnak: ezeket a kisebb-nagyon falatokat ugyanakkor említésre méltónak sem találja, ezért nem is listázza őket az elfogyasztott kalóriák között.

Bővebben...

5 tipp, ami hízókúrához és fogyáshoz is hasznos

Mik lehetnek egyaránt hasznosak hízó- és fogyókúrához? Ha azt hisszük, hogy olyan nagy különbség van a két cél között, tévedünk.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Az akupunktúra segíthet a hőhullámok gyakoriságát csökkenteni

A hőhullámok a menopauzát átélő nők többségénél kellemetlen tünetként jelentkeznek. Úgy tűnik azonban, hogy már egy nyolchetes akupunktúrás kezelés segítségével is csökkenthető ezeknek gyakorisága a nők mintegy 50 százalékánál.

Bővebben...

Ez így gömbölyű!

Divatirányzatok ide vagy oda, a formás női mell – legyen  dús, vagy szerényen gömbölyded – semmit nem veszít jelentőségéből: mindig is a nőiség szimbóluma volt és az is marad. Kevés nő elégedett vele, a férfiak annál inkább… Akár elégedettek vagyunk melleinkkel, akár nem, legalább annyi gondoskodást érdemelnek, mint a többi testrészeink.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

A szem vitaminja: A-vitamin

A megfelelő mennyiségű A-vitamin fogyasztása rendkívül fontos a szervezetünk számára, hiszen e vitamin legfontosabb feladata a szem egészségét hivatott megőrizni.

Bővebben...

Ugyanolyan fontos lehet a gyermekek csontegészségéhez a magnézium, mint a kalcium

Egy friss kutatás eredményei szerint a magnézium bevitele és felszívódása jelentős mértékben összefügg a gyermekek csontsűrűségével.

Bővebben...

A féregnyúlvány szerepe fontosabb, mint hinnénk

A féregnyúlvány (appendix), mely az emésztő traktusban, a vakbélből kiinduló vékony vak csövecske, leginkább a viszonylag gyakori gyulladásáról és sebészi eltávolításáról vált ismertté. Funkciójáról keveset tudtunk eddig, és többnyire egy haszontalan szervnek tekintettünk rá. Eddig.

Bővebben...

A mediterrán étrend és a koffeinfogyasztás jó hatással lehet a szemünkre?

Egy új tanulmány szerint a koffeinfogyasztás és a mediterrán étrend szerinti étkezés csökkentheti az úgynevezett szemfenéki meszesedés, vagy orvosi kifejezéssel időskori makuladegeneráció (AMD) kialakulását.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!