Változtasson étrendet, ha állandóan rossz kedvű

Vetniük kellene egy pillantás az étrendjükre a depressziós és szorongásos nőknek, mert lehetséges, hogy az összetevők közreműködnek az állapotukban.

– olvasható az American Journal of Psychiatryban.

 

„A hangulatingadozások gyakoribbak voltak azoknál a 20-93 év közötti nőknél, akik közel 10 évig magas zsírtartalmú ételeket fogyasztottak.” – számolt be a Melbourne-i Egyetem kutatócsoportjának eredményéről, Dr. Felice N. Jacka. A csapat kiértékelte azokat a diétákkal és pszichiátriával kapcsolatos eredményeket, amelyet tíz évvel ezelőtt gyűjtöttek össze. A kutatás során reprezentatív felmérést végeztek, amelyben akkor, 1046 ausztrál nő vett részt. „Összesen 925 nőnek nem volt hangulatingadozása, míg 121 depresszív és szorongásos zavarokkal küzdött.” – állapították meg a kutatók.

Rátaláltak a „nyugati étrendre”, miközben azt vizsgálták, milyen összefüggés van az étkezések és a hangulati zavarok között. Ez elsősorban hamburgert, fehér kenyeret, pizzát, chipset, ízesített tejtermékeket, sört és cukros élelmiszereket tartalmaz. Ezt az étrendet követve 50 százalékkal nagyobb az esélye a depressziónak.

Ezzel szemben, 30 százalékkal kisebb a szorongásos és depresszív zavarok kialakulásának veszélye azoknál a nőknél, akik a hagyományos ausztrál étkezési szokásokat követik, melyek főként zöldségekből, gyümölcsökből, marha - és, bárányhúsból, halból és teljes kiőrlésű élelmiszerekből állnak. Nem mutatott összefüggést a vizsgálat azoknál a nőknél sem, akik javarészt gyümölcsöket, salátákat, halat, tofut, babot, magvakat, joghurtot és vörös bort fogyasztottak.

 

A kutatócsoport számításba vett számos olyan tényezőt is, mint a kor, a testsúly, a szociális és gazdasági helyzet, az iskolázottság, a fizikai aktivitás, a dohányzás, és az alkoholfogyasztási szokások. Azonban elmondták „mindent összevetve, az eredmények azt mutatják, további vizsgálatokra van szükség annak érdekében, hogy pontosan megállapítsuk az összefüggéseket.”

„Nincs varázsdiéta. Azonban, ha sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű élelmiszereket, valamint alacsony zsírtartalmú tejtermékeket fogyasztanunk, az elősegíti a fizikai erőnlétünket és a mentális jólétünket egyaránt.” – kommentálta a Reuters Healthnek Dr. Jacka e-mailben.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 


Piskótasütés, segíthetünk?

Elkészült élete első piskótája, de nem lett túl tökéletes? Mihez kezdjünk, ha belapult a teteje, ha kiszáradt, vagy felrepedt? Segítünk!

Bővebben...

Joghurtos almás sütemény recept

Almás sütemény hozzávalók: 2 dl olvasztott főzőmargarin, 2 dl méz, 2 dl enyhén összehabart tojás, 1 teáskanál vanília, 4 dl finomliszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1/2 teáskanál só, 2 dl joghurt, 4 dl apró kockákra vágott alma.

Bővebben...

Stohl András: rettegek a haláltól

Stohl András megdöbbentő őszinteséggel mesél a halálhoz fűződő viszonyáról és a börtönben töltött időről a Lakástalkshow ma esti adásában. A VIASAT3-on futó műsorból az is kiderül, hogy bár kétszer is volt már komoly balesete, még most sem biztos abban, hogy nem követ el újabb hibát.

Bővebben...

Róluk még sokat fogsz hallani – 3 sztár 30 alatt

A Glamour Women of the Year idei jelöltjei között nagyon sok olyan fiatal nő van, aki még alig múlt húszéves, de máris hatalmas szakmai sikereket tudhat maga mögött.

Bővebben...

Állandóan éhes? Akkor ezt egye az ebéd mellé!

Azok, akik az ebédjük mellé egy fél avokádót is elfogyasztanak, 40 százalékkal alacsonyabb hajlandóságot mutatnak a nassolásra, ráadásul jóllakottabbnak érzik magukat az étkezés után három órával. Az avokádóval növelhető a kalória- és szénhidrát-bevitel, ám a vércukorszint emelése nélkül.

Bővebben...

A nők 32, a férfiak 31 évesen fogynak a legkönnyebben

A nők számára a 32 éves kor a legideálisabb, ha fogyókúrázni szeretnének, míg a férfiak a jelek szerint 31 évesen adják le a fölösleges kilóikat a legkönnyebben.

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Így ültessünk fenyőt és tuját a kertbe!

Ha egész évben zöldellő kertet szeretnénk, ültessünk örökzöld tűlevelű növényeket, amelyek egész évben ragyogó smaragdzöld színűkkel beragyogják kertünket.

Bővebben...

Körömvirág ültetése és gondozása

A körömvirág gyönyörű narancssárga színével a nyár melegét hozza el kertünkbe, de ezen kívül, mint gyógynövényt is hasznosíthatjuk.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Itt a tavasz, irány a kertészet!

 

Itt a tavasz, egyre gyakrabban süt ki a nap, irány a kertészeti áruház, ahol szebbnél szebb növények várnak ránk. Bár még az idő csalóka, lassan elkezdhetjük beszerezni az idei új növényállományt, kezdődhet a magvetés, és a kert felélesztése.

Bővebben...

Gilisztafarm a kertünkben!

Ahhoz hogy kertünkben a virágok szépen fejlődjenek, jó minőségű talajra van szükségünk. A jó minőségű talajhoz komposzt is kell, amihez pedig a gilisztákra lesz szükségünk.

Bővebben...

Az antioxidánsok sztárja a tőzegáfonya

A tőzegáfonya gazdag az öregedést késleltető antioxidánsokban, amelyekkel olyan betegségek is megelőzhetők, mint például az érelmeszesedés, koleszterinlerakódás, szívinfarktus, bőrproblémák, a rák vagy a memóriazavar kialakulása.

Bővebben...

A C vitamin szedése ugyanolyan hatékony mint egy kiadós séta

A legújabb kutatás szerint a C-vitamin tartalmú étrendkiegészítők napi szedése ugyanolyan hatékonyan javíthatja az elhízott betegek szívegészségét, mint a séta.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!