Ez a három sport meghosszabbítja az életünket

Az intenzív testmozgás „érdemben elősegíti az élettartam növekedését”, így a futás, az aerobik és a tenisz hatékonyabban csökkenti a halandóságot, mint például a séta.

A megerőltető edzés még a cukorbetegek számára is hasznos lehet – állítják a szakemberek.

A több mint 200 000 fő bevonásával készült felmérésből kiderült, hogy az intenzív mozgásformát választók körében csekélyebb a halandóság azokhoz képest, akik csak mérsékelt aktivitás mellett döntenek. 

Az ausztrál tanulmány szerzői hozzátették, hogy a lihegéssel és verejtékezéssel járó edzés még a szívproblémákkal küszködőknek és a cukorbetegeknek is jót tehet, amennyiben egyeztetnek az orvosukkal előtte. A nemzetközi ajánlások szerint hetente 150 perc mérsékelt vagy 75 perc megerőltető sport javasolt. 

 

A kutatók – akik 45 és 75 év közötti résztvevőket kísértek figyelemmel 6 esztendőn át – megállapították, hogy akik nem restek kifulladni, akár 13 százalékkal visszaszoríthatják a korai halálozás kockázatát.

A mérsékelt fizikai aktivitás közé sorolható például az óvatos úszás, a társasági tenisz, a séta és a házimunka, míg a futás, az aerobik és a versenyszerű tenisz már megerőltetőnek számít. 

Az eredmények a JAMA Internal Medicine című szaklapban jelentek meg. 

„A megerőltető mozgás előnye kortól és nemtől függetlenül mindenkire érvényes, továbbá a mozgással töltött összidő sem számít bele. Nem számít, hogy valaki elhízott vagy szívbeteg, ha alaposan megizzadhat, akkor tegye” – összegezte Dr. Klaus Gebel, a James Cook Egyetem munkatársa.

Ezt olvasta már?

Az élethosszig tartó testmozgás a kognitív egészség kulcsa

4 népszerű testmozgás, melyekkel csökkenthető a mellrák kockázata

Mely agyterületeinket növeli a rendszeres testmozgás?

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Süssünk kenyeret házilag

Íme, három finom házi kenyér recept, hiszen nincs is finomabb mint egy illatos friss kenyér!

Bővebben...

Piskótás gyümölcskocka recept

Hozzávalók: 8 tojásból piskóta, 1 vaníliás puding, 25 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 1 vaníliás cukor, 4 dl tej, 1 étkezési zselatin, gyümölcs(eper -banán -ananász)4 dl gyümölcslé.

Bővebben...

Zacher Gábor: Én is gyakorló függő vagyok

Zacher Gábor őszintén mesél válásáról és új szerelméről a ma esti Lakástalkshowban. A VIASAT3 műsorából kiderül, hogy a népszerű toxikológus saját maga is függő, két nagy szenvedélye a pipázás és a mogyorós csoki.

Bővebben...

Horányi Juli: „Próbáltam ráébreszteni a páromat, hogy baj van” YOULI a VIVA Push februári kedvence

Horányi Juli (YOULI) több mint három évvel ezelőtt megírta Wake Up című dalát, ám a szerzemény sokáig egy fiókban pihent, a nagy debütálás pedig tavaly októberig váratott magára.

Bővebben...

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

A kalóriák számolgatása helyett a legjobb, ha a fogyni vágyók fehérjegazdag étrendre térnek át, és sok halat, tojást és húst vesznek magukhoz – derül ki a University of Sydney munkatársainak friss kutatásából, amely a manchesteri Annual Meeting of the Society for Experimental Biology konferencia keretében került publikálásra június végén.

Bővebben...

Gyorsan szeretne fogyni pár kilót? Megmutatjuk, hogyan csinálja!

Itt a tavasz, az idő egyre melegebb, lekerülnek a vastag, mindent eltakaró ruhadarabok. Ha ön is szeretne pár kilótól gyorsan megszabadulni, olvassa el cikkünket!

Bővebben...

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

Hazánkba is betört a Kumquat!

A törpe mandarin vagy más néven Kumquat ( fortunella margarita) egyre nagyobb sikernek örvend a hazai növénybarátok körében.

Bővebben...

A legszebb egynyári dísznövény a vasfű

A verbena magyar nevén vasfű a nyár legszebb egynyári virága, amely számtalan színben tündököl. Ma már itthon is közkedvelt dísznövényé vált a vasfű, amely eredetileg Dél Amerikából származik.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

A nagy fűnyíró körkép!

A fűnyíró gép minden kertésznek hatalmas segítséget jelent a kerti pázsit gondozásánál, ám a mai hatalmas választékban gyakran elveszünk.

Bővebben...

Így rakjuk le a gyepszőnyeget kertünkben!

Ha nem szeretnénk, a fűmaggal bajlódni vásároljunk kész gyepszőnyeget vagy gyeptéglát. Bemutatjuk, hogy kell szakszerűen lerakni.

Bővebben...

Nassoljunk egészségesen vasárnap délután

Torták, kekszek, csokik és cukrok. Ezek azok, amik előbb-utóbb előkerülnek a hétvégi pihenés közben.

Bővebben...

Lehetséges, hogy a bélbaktérium akadályoz meg a fogyásban?

Ha az újévi fogadalmak között az egészséges étrend is szerepel, elképzelhető, hogy hosszú ideig nincs látványos előrelépés: ennek oka gyakran a bélbaktériumok arányában rejlik.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!