Legfeljebb napi hat teáskanálnyi hozzáadott cukrot javasolnak a gyerekeknek

Az Amerikai Szív Társaság legújabb ajánlása szerint a gyerekeknek és kamaszoknak naponta legfeljebb hat teáskanálnyi hozzáadott cukrot szabadna fogyasztaniuk.

 

 

„Az ajánlott célérték ugyanaz minden 2 és 18 év közötti gyermek számára, hogy leegyszerűsítsük a helyzetet a szülők és a közegészségügyi tanácsadók számára” – mondta a társaság sajtótájékoztatóján a Circulation című szakfolyóirat augusztus 22-i számában közölt nyilatkozat vezető szerzője, Dr. Miriam Vos.

Hozzáadott cukornak minősül minden olyan cukor, beleértve a kristálycukrot, a fruktózt és a mézet is, amit élelmiszerek és italok feldolgozásához és elkészítéséhez használnak fel, valamint amit az asztalnál adnak hozzá az ételekhez, vagy külön fogyasztanak el.

A nyilatkozat szerint a 2 éven aluli gyermekek számára egyáltalán nem javasolt hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszerek és italok fogyasztása. Továbbá a 2 és 18 év közötti gyermekeknek és kamaszoknak legfeljebb heti 2,3 deciliter cukorral ízesített italt szabadna fogyasztaniuk.

A nyilatkozat a cukor a gyermekek egészségére gyakorolt hatására vonatkozó rendelkezésre álló kutatások áttekintése alapján született meg. A nagy mennyiségű hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszerek és italok rendszeres fogyasztása magas vérnyomás, elhízás és diabétesz kialakulásához vezethet, amelyek növelik a szívbetegségek kockázatát.

 

„A sok hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszereket fogyasztó gyerekek általában kevesebb szívbarát egészséges ételt, például zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát és zsírszegény tejterméket fogyasztanak” – tette hozzá Vos.

A Nutrition Facts Panel bizottság elrendelte, hogy 2018 júliusától az Egyesült Államokban forgalmazott minden élelmiszeripari terméken kötelező feltüntetni az előállításához felhasznált hozzáadott cukor mennyiségét.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Marhahúsleves recept háziasan

A marhahús leves készítése időt és türelmet igényel, de megéri a fáradtságot, mert egy finom zamatos húslevest kapunk ebédre!

Bővebben...

Kapros-túrós palacsinta

Hozzávalók: 12 db megsütött palacsinta, 25 dkg tehéntúró, 2 dl tejföl, 8-10 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 1 csokor friss kapor, csipetnyi só, 3 dkg vaj.

Bővebben...

Brokkoli sonkával és füstölt sajttal

Hozzávalók: 1 kg brokkoli (mélyhűtött is lehet), 25-30 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 5 dkg vaj, 2 tojás, 2 evőkanál liszt, 1 mokkáskanál törött fekete bors, késhegynyi őrölt borókabogyó, só ízlés szerint.

Bővebben...

Tücsi retteg a vízi élőlényektől

A Sláger TV műsorvezetői a munka mellett a pihenésre és a szórakozásra is szánnak egy kis időt. Zoltán Erika, Czutor Zoli és Pordán Petra Olaszországra esküszik, Tücsi a Balatont részesítette idén előnyben. Nagy Zsolt Leonak ugyan még nem volt ideje elutazni, de így is rengeteget van a szabadban. 

Bővebben...

Vekkerórákkal sétáltak a Lánchídon

Magyarországon minden egyes nap 5-en halnak meg mellrákban. Az idő nemcsak pénz, de emberélet is, pazarlása bizony tragédiákat is jelenthet! Erre ébresztettek rá mindenkit idén a rózsaszínű ébresztőórák százai az Egészség Hídja a Mellrák Ellen Összefogás lánchídi sétájával. Szakemberek, döntéshozók, gyógyult betegek beszélgettek egész napon át arról, hogyan kellene időt nyerni a betegséggel küzdők számára.

Bővebben...

Jön az Ázsia Expressz – A sárkány útja

Ázsia egzotikus vidéke, egy kihívásokkal teli kalandos utazás, hét bátor sztár-pár, és napi egy dollárnyi költőpénz: jön az Ázsia Expressz – A sárkány útja, a TV2 új reality műsora.

Bővebben...

Kiderült, miért nincs értelme sokszor a diétának

A legtöbb ember hiába diétázik, olykor-olykor azért enged a csábításnak: ezeket a kisebb-nagyon falatokat ugyanakkor említésre méltónak sem találja, ezért nem is listázza őket az elfogyasztott kalóriák között.

Bővebben...

Gyorsan szeretne fogyni pár kilót? Megmutatjuk, hogyan csinálja!

Itt a tavasz, az idő egyre melegebb, lekerülnek a vastag, mindent eltakaró ruhadarabok. Ha ön is szeretne pár kilótól gyorsan megszabadulni, olvassa el cikkünket!

Bővebben...

Így diétáznak az ikrek!

Ha az ember kerüli a tükröket és a mérleget, ideig-óráig becsaphatja magát a súlyával kapcsolatban, mindezt azonban jelentősen megnehezíti, ha valakinek van egy egypetéjű ikertestvére, akivel naponta össze tudja vetni magát. 

Bővebben...

Nyerj páros belépőt az idei Konyhakiállításra!

Játssz velünk, és nyerj egy páros belépőjegyet az idei Konyhakiállításra! Ehhez mindössze három kérdésre kell helyesen válaszolnod!

Bővebben...

Így hat ránk a spenót és a répalé

Popeye-nek a tudósok szerint igaza volt: a spenóttól valóban erősebbek leszünk. A leveles zöldségek magas nitráttartalma – nem pedig a vas – ugyanis kitűnő hatással van az izmainkra – tudjuk meg a Washington University School of Medicine kutatásából, amely a Circulation: Heart Failure című szaklapban került publikálásra.

Bővebben...

Ettől a szexi tánctól leszel sokkal magabiztosabb!

A hastáncot sokan szexi és provokatív tevékenységnek tekintik, de egy friss kutatás szerint a hastáncosok nem feltétlenül azért választják ezt a hobbit, hogy szexibbnek tűnjenek, hanem azért, mert érdekes és szórakoztató.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Segíthet az asztma kezelésében a D-vitamin

A napfényben töltött idő hatással van az asztmások állapotára az immunrendszer változásának révén  – derül ki egy friss kutatásból, amelyet a londoni King’s College csapata végzett. Az eredmények alapján az alacsony D-vitamin szint a panaszok súlyosbodásához köthető.

Bővebben...

Vérpezsdítő és fiatalító vitamin koktélok!

A vitamin bevitel télen, nyáron egyaránt fontos szervezetünknek. De nyáron a sok zöldség és gyümölcs miatt könnyen elkészíthető vitaminkoktélokkal a legegyszerűbb pótolni a fontos vitaminokat. Íme, 4 kiváló vitaminital.

Bővebben...

A napfényből nyert D-vitamin szerepet játszik a gyermekkori asztma elleni védelemben

Az elsősorban a napfényből nyert D-vitamin szerepet játszik a gyermekkori asztma elleni védelemben.

Bővebben...

A sütemény délután vonzóbbnak tűnik?

Vajon mi az oka annak, hogy egész nap visszafogottan és egészségesen táplálkozunk, de a délutáni órákra aztán eltörik valami bennünk, és nassolni kezdünk? A szakemberek szerint a sütemény a délutáni órákban vonzóbb opció, mint délelőtt.

Bővebben...

Szenvednek azok a diákok, akiket túlsúlyuk miatt közösítenek ki társaik

Azok a hatodikos általános iskolás diákok, akiket diszkrimináció ér túlsúlyuk miatt, súlyos érzelmi megrázkódtatást élnek át, és több problémával küzdenek nyolcadikos korukban – derül ki egy friss kutatásból.

Bővebben...

Nem mindegy, milyen pohárból isszuk a bort!

Egy hosszú és fárasztó hét után az ember szívesen megpihen és tölt magának egy pohár bort – de vajon közben gondol-e bárki is arra, hogy borospoharunk típusa esetleg arra késztet minket, hogy többet töltsünk bele, mint amennyit valójában terveztünk?

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!