A paleo-étrend védelmet jelent a szívinfarktus ellen?

A manapság egyre népszerűbb paleo-étrend egy friss kutatás szerint hatékony fegyver a szívinfarktus ellen: elég csupán nyolc héten át úgy étkezni, mint egy ősember, és szív- és érrendszerünk állapota máris jelentősen javul.

 

A Houstoni Egyetem kutatása az első olyan anyag, amely a népszerű étrend szívre gyakorolt hatásait vizsgálja. Noha a kutatás során csak egy kis csoport szervezetére gyakorolt változásokat figyelték meg a szakemberek, az bizonyossá vált, hogy a résztvevők esetében 35 százalékkal növekedett az interlukin-10 (IL-10) szintje. Az IL10 az immunsejtek által termelt alapvető molekula, ami segít felvenni a harcot a gyulladásokkal, és a vérerek védelmét biztosítja.

 

Maga a paleo-étrend lényege, hogy az ember ehet gyümölcsöt, zöldségeket, sovány húst, tengeri ételeket és halakat, magvakat és dióféléket, természetes zsírokat, tiltólistára kerül viszont a cukor, a tejtermékek, a készételek, a hüvelyesek és az alkohol.

Amellett, hogy újra bizonyítást nyert, hogy az IL-10 véd az artériák gyulladása ellen, kiderült az is, hogy a kutatásban résztvevőknek fogyniuk is sikerült a paleo-étrend segítségével már csupán nyolc hét alatt is.

A szakemberek szerint ez a kutatási eredmény rendkívül fontos, de további kiterjedt vizsgálatokra van szükség, szélesebb körben is.

Kövess minket a Facebookon is, ahol még több érdekes cikket olvashatsz naponta! Kattints most!

Süssünk almás pitét

Finom almás pite receptet kínálunk, amely kiváló ünnepi vagy hétvégi sütemény lesz.

Bővebben...

Almás-barackos sült metélt

 

Hozzávalók: 30 dkg széles metélt tészta, 50 dkg alma, 2 egész tojás, 6 dkg vaj, 3 evőkanál sárgabaracklekvár, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, ízlés szerint porcukor.

Bővebben...

3 remek őszi sütőtökös recept

A sütőtök nem csak egy finom zamatos zöldségünk, de fontos vitaminok és ásványi anyagok is megtalálhatók benne, így érdemes változatos és finom ételeket készíteni belőle.

Bővebben...

Tücsi súlyos sérülés miatt hagyta abba az atlétikát

A sportversenyek a Sláger TV sztárjait is lázba hozzák, ami nem is csoda, hiszen egykor ők is profi versenyzői karrierről álmodtak. Aryee Claudia, azaz Tücsi egy térdsérülés, Nagy Zsolt Leo pedig a tanulás miatt mondott le a versenyzésről, míg Pordán Petra egy véletlennek köszönheti, hogy nem lett belőle profi úszó.

Bővebben...

Helen Mirren és a halál

A Váratlan szépség (Collateral Beauty, hazai bemutató: december 22.) című filmben Will Smith találkozik a halállal meg a szerelemmel is.

Bővebben...

Legendás állatok legendás sikere

J. K. Rowling nem tud hibázni: a Harry Potter-féle varázsuniverzumba visszavezető új film, a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them, már a mozikban) – nem is meglepő módon – óriási siker az egész világon.

Bővebben...

Ha fogyni szeretnénk, muszáj takarítani

Akár kétszer is többet eszünk, ha rendetlenség van körülöttünk a konyhában, mivel ilyenkor stressz hatása alatt állunk – derül ki a Cornell Food and Brand Lab friss kutatásából.

Bővebben...

Fehérjével a legkönnyebb fogyni, de tilos túlzásba vinni!

A kalóriák számolgatása helyett a legjobb, ha a fogyni vágyók fehérjegazdag étrendre térnek át, és sok halat, tojást és húst vesznek magukhoz – derül ki a University of Sydney munkatársainak friss kutatásából, amely a manchesteri Annual Meeting of the Society for Experimental Biology konferencia keretében került publikálásra június végén.

Bővebben...

Ne számold a kalóriákat, inkább csökkentsd a cukorbevitelt!

Sokan salátaevéssel és futópaddal próbálják megőrizni az egészségüket. A szakértők szerint azonban a cukorfogyasztás csökkentésével mérsékelhető a betegségek kockázata.

Bővebben...

Nyerj páros belépőt az idei Konyhakiállításra!

Játssz velünk, és nyerj egy páros belépőjegyet az idei Konyhakiállításra! Ehhez mindössze három kérdésre kell helyesen válaszolnod!

Bővebben...

A cégek többsége semmit nem tesz a munka-magánélet egyensúlya érdekében

A brit vállalkozások és szervezetek alig fele segíti csupán alkalmazottjait azzal, hogy lazíthassanak, amikor hazaérnek a munkából, és ne kelljen emailekre reagálniuk és telefonhívásokat fogadniuk munkaügyben.

Bővebben...

10 évig is ezt érezheti, aki elveszti az állását

Az állásukat elveszítő emberek akár egy évtizeden át is bizalmatlanok másokkal szemben – derül ki a Manchesteri Egyetem friss kutatásából.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Segíthet az asztma kezelésében a D-vitamin

A napfényben töltött idő hatással van az asztmások állapotára az immunrendszer változásának révén  – derül ki egy friss kutatásból, amelyet a londoni King’s College csapata végzett. Az eredmények alapján az alacsony D-vitamin szint a panaszok súlyosbodásához köthető.

Bővebben...

Figyeljünk a káliumszintre a fogyókúra során!

Gyakran nem is gondolnánk, hogy szervezetünk számára a káliumszint mennyire fontos, mivel a kálium szorosan együttműködik a nátriummal, így a magas nátriumszint, alacsony káliumszintet von maga után.

Bővebben...

Nem mindegy hogy milyen és mennyi vitamint szedünk!

A vitaminokra természetesen szükség van jó egészségi állapothoz, de az orvosok egy új jelenségre figyeltek fel mostanában, mégpedig az étrend-kiegészítők túladagolására.

Bővebben...

Nyárson sült szűzpecsenye ananásszal

Hozzávalók: A nyársakhoz: 1 doboz ananász, 2 narancs, 80 dkg sertés szűzpecsenye. A marinádhoz: 3 evőkanál vaj, 2 cikk fokhagyma, 1 chili, 1 teáskanál gyömbérpor, 1/2 teáskanál curry-por, 3-4 szegfűbors, 1/2 teáskanál fahéj, 1,5 dl almapálinka.

Bővebben...

Saját vérből készült gél segíthet a gyógyulásban

Új, ígéretesnek tűnő módszer indult hódító útjára: egyes vélemények szerint a páciens saját véréből és a C vitaminból készülő koktél segíthet a szervezet öngyógyító folyamatainak beindításában.

Bővebben...

Marcipános kalács készítése

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 4 dkg élesztő,7,5 dkg cukor, csipet só,0,75 dl langyos tej,20 dkg vaj, 25 dkg finomra vágott marhafaggyú, 25 dkg mazsola,

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!